tampi

„ Úristen.”

Harold Pinter: Senkiföldje

Ferenc életében az, hogy nagyon elálltak a fülei, csak apró szerepet játszott. Ott volt a többi ugyanis. A kancsítás, amelyet nem lehetett nem észrevenni, és bár Kond szerint egy kis kancsítás bájos tud lenni, mi több szexi, de ő a lányokra értette, és Ferencnek nem kicsi volt. Aztán ott volt a különös fogsor, ami vonzotta a tekintetet, a két metszőfoga elé fejlődött másik kettő, és emiatt gyakran nevezték Cápának is.

Ferike nem volt okos gyerek, bár ez nem zavarta nagyon. Anyja pedig örült, hogy egyáltalán él, mert a születésétől az iskolás koráig tartó időszak nagy részét kórházban töltötte.

Az iskolában aztán már nőtt, inkább növögetett, egy-két bukás benne volt, nem nagyon idegesítette, viszont ő már annál inkább a körötte levőket, tanárokat, osztálytársakat, később felsőben főleg a ne buktassuk meg, magunkkal baszunk ki, csak menjen már innen, volt a jellemző Ferikéhez állás a pedagógusok részéről.

Ferencet közben a kialakult nemi ösztönei kezdték el zavarni, nem nagyon tudott mit kezdeni vele, leánypartner nem nagyon akadt, bár az udvarlás bonyolult, ám bevett szertartásával se nagyon vacakolt, vagy inkább nem a hagyományos értelemben fejezte ki magát, a megdugnálak, ha leszopnál mondatformulát általában eredményesnek gondolta, illetve az ököllel hátba verést. Verekedés terén amúgy sem ismerte a megkülönböztetést, fiú, lány, cigány, kínai, bordásfal, cserebogár, tölgyfa, neki mindegy volt.

Ennek megfelelően a sorozatos sikertelenség a női nemnél, mind nagyobb frusztációkra kényszerítette, melyek bizonyos napokon, például egy rügyfakasztó tavaszin, melyeket a kollégiumi nevelők úgy emlegettek másnap, hogy Ferike megőrült, a felszínre törtek.

Tanár leköpés, alvó szobatárs fejen rúgása, faszmutogatás, ájulásig tartó maszturbálás, ordítás, mind, akár egyszerre is előfordulhatott.

Nem nagyon tudtak mit kezdeni vele ilyenkor, na, nem csak vele egyébként, ott volt Edit, vagy a kis Bandika is programnak, de rajtuk kívül is szinte bárkire rájöhetett a hoppáré.

Verni nem lehetett, meg hát úgy volt vele mindenki, hogy minek üsse, megverte őt már. Hiába bíztatta az anyuka a pedagógusokat, hogy nyugodtan, ha úgy van, tessék csak, otthol is.

Hideg zuhany alá már nem lehetett tuszkolni, mert harapott, sikított, rúgott, karmolt. Maradt a WC-be zárás, az oké, hogy megpróbál lerúgni mindent, de hát mit csináljanak vele.

Egy ilyen dilis nap után döntött úgy az iskola és a kollégium vezetése, hogy jobb lesz Ferikének az Otthon, csak barátságosabb, meg másabb az, hátha.

Rá vártam éppen, hogy végezzen az órákkal, aztán átkísérem az új helyre, mert amúgy elszökne.

Kicsengettek.

- Jó napot, van egy cigije? – kezdett lazán a spránc, had hallja mindenki milyen vagány.

- Van, de nem adok. Na, húzzunk, mer sokan lesznek az ebédnél.

- Majd beállunk előre.

- Ja, persze.

- Maga kopasz?

- A sok fejenpörgés, de mostmár csendbe lehetsz. – azzal beléptek az Otthonba.

- Szevasz Tibike, megjöttél? - üdvözölte a vezető – mehetsz is zuhanyozni, mindenek előtt.

- De éhes vagyok.

- És büdös, és én nem szagolom fiam.

Megkezdődött, gondolta, lesz itt móka, és elkezdte kitalálni mivel lehetne Ferencet zsarolni, hogy legalább a minimálisat.

„Miniszter: Tőled, átkozott! Tőled, sátán! – Te, te voltál az, aki ezt a pokoli tanácsot adta… Tiéd a felelősség – én mosom kezemet.”

                                                               Schiller: Ármány és szerelem

Éppen azon morfondírozott, hogy mégis mekkora gyökér lehet Fuzik Zsolt, a BKV informatikai igazgatója, két gyermek apja, aki amellett, hogy 2013-ig tartó szerződése volt a vállalattal, ahol havonta 1,2 millió forintos fizetést kapott, százszázalékos prémiummal, korlátlan mobilhasználattal, valamint kül- és belföldön szabadon használható középkategóriás autót, még egy kicsit belekeveredik valami zavaros, bűncselekmény szagú témába.

Tampi Kínára gondolt, ahol az élelmiszer hamisítókat kivégzik, majd arra, hogy ne már, hülye vagyok már megint, meg a faszért veszek napilapot.

Lánya beszaladt.

- Rajzolunk?

- Rajzolhatunk. De mit?

- Valami vidámat.

- Mindenképpen.

Itt rendben van, mert felkérték őket. Azért nagyon nagy túlzás "művésznek" nevezni bármelyik tapló, más értékét leszaró, mindent összefirkáló genny alakokat. Nézd meg a várost!! Ha az én tulajdonomat engedélyem nélkül, összefestenék, nem kicsit lennék ideges. EZ NEM MŰVÉSZET, RONGÁLÁS! Velük kéne lekapartatni az összeset a városban, majd meggondolnák. Ti pedig még teszitek alá a "lovat". A kisfiam drágán felújított fehér iskoláját az első héten bemocskolták, az állatok!!!!

Ja azért elég vicces, hogy ezek az emberek foglalkoznak a gyerekeinkkel de valójában azt sem tudják mi folyik a világban.. Így nem csoda, hogy nem tudnak nevelni/tanítani.

A street art nem rongálás. Itt is említették, hogy kértek engedélyt előtte. Amit te rongálásnak nevezel azt pár hülye gyerek/csoport csinálja hogy menő legyen...

Így kell ezt. Sokkal jobb, szebb és kreatívabb, mint egy húgyfoltos kopott vakolat.

marhak.

szerintem ez a festmény szimplán jó.
színes, lendületes. változatosabb, mint a lepregő, ázott, foltos vakolat..

sztem is királyos. csomó iskola, panel, középület tök "szürke", felújításnál is megszokásból sötétre festik, kell egy kis szín az eberek életébe. az h a tanárok nem értik nem baj. 1. nem feltétlenül van mindennek mondanivalója. 2. biosz tanárként pl nem kell hogy fingom legyen a kortárs művészetről ha ez az. úgyhogy ne bántsuk a tanárokat banyek!

Kezét lábát eltörném, ezeknek fújkálós gyökereknek.
Majd ezzel ráébresztik a gyerekeket, hogy ilyet csinálni jó, mert az iskola udvaron is ilyen van, ezért majd ők is kiválasztanak egy falat, amit összefirkálhatnak.

Gyökerestül kellene kiirtrani ezt a városcsúfító "kultúrát".

Nem értem miért vannak ezen ennyien felakadva. Ha tapétából rakták volna fel kinyomtatva ezt az egészet akkor meg az lenne a bajotok. Vagy molinón vagy tudom is én.

ti szimplán hülyék vagytok.

valószínű nem értetted meg amit a srácok mondtak a videóban. a gyerekek ötleteiből ez volt számukra a tanulság...

Véleményem szerint azokat, akik művészi szintre fejlesztik a graffitit, a street art-ot vagy bármelyik underground művészeti ágat, egyrészt roppant sértő "fújkálós gyökereknek" vagy "mindent összefirkáló genny alakok"-nak nevezni, másrészt igen nagy meggondolatlanságra vall ez a fajta megnyílvánulás. Én sem tolerálom a firkát és sajnálom az ész nélkül össze tagelt falakat, de az ilyen beszűkült látókörrel rendelkezőket is sajnálom. Nézzetek szét a világban egy kicsit, használjátok a netet, tapasztaljatok, hogy legközelebb átgondoltabb kommentet írjatok ki hasonló téma esetében. A világ nem állt meg az alföldi lovaspuszta gémeskúttal tájképnél. Sok sikert hozzá!

De fos lett na, ez a lényeg.

Ezzel az erővel ezt a rengeteg festéket nooooormálisabban is el lehetett volna használni.

te olyan vagy mint a fasiszták amikor könyvet égettek. Egy általánosító agresszív és buta seggfej.

neked sincs fogalmad róla, ne felsőbbrendűsködj.
Nem tartom rossznak, legalább van valami új benne. De azért ezt művészetnek nevezni erős túlzás.

Tudomásul kéne venned, hogy vannak emberek, akiknek a tiédtől eltérő az értékrendje, ízlése.
És közel sem biztos, hogy a tiéd lenne a jobb, az értékeket jobban megbecsülő, értékelő.

Az lehet, akkor viszont a gyerekek értékrendje kőkeményen el van szabva!

Kérlek ne általánosíts, én pl. szoktam rajzolni papírra is, photoshoppal is és néha képeket is festek. Igaz vászonra v. papírra, de akkor is. :)

sok begyöpösödött tudatlan, szürke, tájékozatlan fasz...
azok vagytok...azt se tudod miről beszélsz.
mielőtt véleményt alkotsz legalább tudjad, hogy miről beszélsz.
a ti fajtátok miatt tart itt az egész szar vizuálisan kultúrálatlan ország...mert miattatok lázanak a gyerekek és basszák össze a városokat szeméttel...bizony...szürke kis átlagemberek...

Nehogy már szép legyen az a sok szar összevissza festés, de ha még egy egy szépre is sikerülne, akkor sem lehet más drága pénzért frissen tatarozott falát összefirkálni! A SAJÁT TULAJDONÁVAL azt csinál amit akar, de a MÁS TULAJDONÁVAL nem,és nem!

Gyerekek!Azt gondolom, hogy a street art a legőszintébb művészeti forma és a legősibbek egyike(még a "street" fogalom előttről).Nem az önfényényezésről szól,nem pénzért csinálják a fiúk/lányok: l'art pour l'art.Az,hogy a tanárok és kommentelők egy(nagy) része beszürkült,szemellenzős,maradi,vaskalap(német kifejezés) meg se lep...de az igen,hogy a fiatalok közt is ennyien vannak...

Imádom bazmeg, amikor a tanárokat szapulják, most azért mert nem tudják felfogni, hogy a falra hányt borsó bizony művészet.

Én is tudok jó nagy betűket rajzolni, akkor művész vagyok?

Az megvan, hogy a tanárok kérték fel őket arra, hogy lefessék a falat?

Hát bizony a jó kurva anyátokat!

Stark Attila illusztrációja.

„ A Százholdas Pagony lakói fagyos reggelre ébredtek. Az egész Pagonyt mindenütt jég borította.

- Szegény öreg Füles nem nagyon fog boldogulni ezen a jégen – jegyezte meg Nyuszi Malackának.

- Szüksége lesz a segítségünkre. „

                                    Micimackó magazin

Tampi felkelt, a lánya elmesélte mit álmodott, néhány napja döntött, nincs több Scooby, így ma nem a denevéres álom került sorra.

- és akkor jött valami tyúk. – fejezte be a kislány, Tampi pedig kinézett az ablakon – esik, még mindig esik – második napja esett a hó, tovább nem fűzte a mondatot hangosan, lánya és csaja nem úgy vélekedtek a csapadék ezen formájáról, mint ő, éppen ellenkezőleg, vagy mi.

Szerették.

Jó, jó, kicsit szereti ő is, bentről nézni, szép tényleg, éjszaka világos van tőle, Tampi apja mondta is mindig, hogy meg lehet látni a rókát, olyan meghitt is, ahogy mondják, csak ne kellene találkozni vele, a téli álmot alvó állatok tudják mi a csel.

De sajnos ma kell találkozni vele.

Fog kelleni.

Kellesz.

Rövid ágy sarkán ülés után döntött, most megy le kocsit kiásni, és nem akkor, amikor már az óvodába kell menni, aztán az egészet izzadva, térdig, az elején havasan, aztán az óvodában már vizesen, levezényelni.

Na ne, na ne, na ne.

Seprű kell, jégkaparója évek óta nincs, viszont cd tokból akad.

Lefelé menet a tükör jég lépcsőn igyekezett nem arra gondolni, hogy még nem volt eltörve a keze, és hogy az őrült közös képviselő mit szólna, mikor elé állítana gipszelten, hogy kártérítést követel, miszerint neki lett volna a dolga a jégtelenítés, aztán gyorsan megfogadta, hogy ma szigorúan csak a tél, a hó örömeire fog koncentrálni, saját, és szűkebb környezete érdekében.

- Na azért fütyörészni nem fogok. – gondolta, és ahogy az első hó adag a kézfejére esett, máris tudta mit felejtett el.

- A kesztyű. Le van szarva.

Három perccel később, ahogy a szélvédőről kaparta a CD tokkal a makacs jeget már nem volt leszarva.

- Rá is van fagyva, szia? – köszönt és kérdezett hülyeséget a két emelettel feljebb lakó, ezzel el is döntve a munka befejeztét.

 - Aha, kéred a seprűt? Majd hagyd már itt, helló.

Kilincs lenyom, ajtó be, háton izzadság, enyhe lihegés, fordulás, ajtó be, szemüveg bepárásodik.

- Huh, szevasztok, jó kis hó esett.

Majd ahogy a cipőjéből kivette a lábát, belelépett a behozott hóba. Ezt már régen érezte. Nem baj, ez ezzel jár, majd felszárad, a zokni meg, meg.

Az óvodában karácsonyi ünnepség, és lánya mivel két hete betegség miatt távol maradt az intézménytől, saját bevallása szerint is, izgult.

Szép ruha, szép haj, kopogós cipő.

Háromféle dressz kirakva, egy se tetszik, egy nyári könnyű ruhát választ a csajszli a szekrény mélyéről, a harmadikra csak sikerül rábeszélni - de hát az illik a kopogós cipőhöz.

A négy éves lányoknak a kopogós cipő az atyaúristen, jött erre rá, mióta megvan a topánka.

 - Hol van egyébként a kopogós? – kérdezte a csaját.

 - Lent a kocsiban.

 - Biztos?

 - Csak ott lehet, fent nincs.

Készülődtek. A harisnya. Nem egyszerű, és akkor még ott a többi. Tíz perc múlva, leizzadva elgondolkodhatott, hogy ő mit vesz fel, de a gyerek már legalább az ajtó előtt várja, be ne melegedjen.

Köcsög tél.

Mikor már bepakolta a gyerekülésbe, vette tudomásul, hogy a cipő kurvára nincs a kocsiban.

 - Mi lenne, ha most egy szandit vennél fel az ünnepségre? – majd két másodperc múlva már tudta is, hogy hülyeséget kérdezett.

Telefon a csajának, fogalma sincs. Illetve nem emlékezett rá, hogy hova rakta.

Nyugi.

- Figyelj, felmegyek keresni, te addig várj itt, oké.

- Oké.

Gyors kör a lakásban, kabátban, cipőben, a szőnyegnél gondolkozik, rálépjen-e, rálép.

Nincs sehol, ahol lehetne.

Be van kötve az ülésbe, baja nem lehet, nyugtatja magát a kislányra gondolva, majd jobbra néz, és csak úgy, kinyitja azt a szekrényt, amibe a gázóra van elrejtve.

Ott a cipő.

Erre még visszatérünk. Szaladás.

Később, már újra otthon, nem találja a discmanjét, amiből az elemek kellenének a fényképezőbe.

Keresi, megunja, direkt nem hívja barátnőjét, pedig ő használta, nem kell a veszekedés.

Beletörődik.

Ebéd után megtalálja az ötvös asztalon, de akkor már nem kell az elem.

Már nincs meg az aktuális a fényképtéma.

A több száz varjú az égen.

- Nem lehet.

- Miért?

David Morell: Rambo

  -  A református vallás a legjobb, olyan egyszerű. – mondta az imént a kollégáknak a mindent tudó takarítónő. Vallásokról beszélgetnek, melyik a jó, a kényelmes.

 - Én járnék  misére, de egyedül nem megyek.

 - Ó, mér nem, ott nem vagy egyedül.

Ezután pedig egy éles váltás, és a tegnapi Széf műsora kerül sorra, és annak műsorvezetője Balázs.

Zseni Lillával ülök a szobában, füzeteket másol, lesz most már minden tantárgynak külön füzete, újra, legutóbb két hete  történt ugyanez. Kettest kapott matematikából, amit nem értek

Nagy Barbi is itt van. Kettes lesz földrajzból félévkor, köszönhető ez az osztályfőnök kedvességének is. Meglett az eredménye a flegmáskodásnak, mindkét fél részéről. Kíváncsi vagyok, hány tanárnéni lesz még vele rosszindulatú, és választja a két jegy közül a rosszabbat.

Legutóbb, év végén, az utolsó nap, még feleltette a történelem tanár az ötösért, csak ötösei voltak, mikor megkérdeztem, hogy miért, mert nem írt meg egy dolgozatot, válaszolta, és megnyugtatott, hogy nem az akkori anyagrészt fogja kérdezni.

Vagy a családgondozó biológiatanár, aki a négyes – ötös között álló lánynak, négyest adott.

Amivel elérte, hogy a tantárgyat rendkívül szerető lány innentől fogva magasról szarjon a biológiára, és ne nézze embernek a tanár nénit.

Mindig rácsodálkozom ilyenkor a jóindulatra, mintha számítana valamit is a pedagógusnak, hogy hármas vagy négyes.

Egy olyan cigánylány esetében, akinek eredményei irigylésre méltóak a magyar osztálytársnők és anyukájuk szemében, példa erre Rasszista Evelin is, akinek lánya egy osztályba jár Nagy Barbival, és állítása szerint így könnyű eredményesnek lenni, hogy minden nap foglalkozok a lánnyal.

Itt van a Tárczi gyerekek anyja, aki nem cigány, van akit érdekel, nyugi, éppen a pszichiátriáról jöttek, ahová két éve feleslegesen járnak.

A Tárczikon mindig elámulok. Bevallottan gyűlölik egymást, ezt a másik jelenlétében is simán kijelentik.

Ikrek pedig, bár nem egypetéjűek.

A probléma anyuka, aki az egyiket szereti, a másikat nem. Az egyik hozzá megy haza hétvégén, a másik nagymamához. Az egyik az anya szeretete miatt magabiztos, a másik nem, és kapaszkodna mindenkibe, aki egyáltalán hozzá szól. Emellett tikkel, és tele van elfojtott feszültséggel. Mióta itt van változott, ide érkezése előtt az anyjának indult egy konyhakéssel.

Most ötödikes.

Anyukára jellemző a hazudozás, általában nem akkor jön, amikor mondja, gyakran közbe jön valami, és az is sima ügy, hogy ha látogatóban van, azt a fiút viszi ki a boltba, akit szeret, a másik marad, majd csodálkozva mondja a folyosón állóknak, mikor a boltból visszajötte után végleg búcsúzkodik, hogy látják még egy puszit se ad.

Pedig nem is mostoha.

Viszont gonosz.

Nem baj a fiú egyszer felnő, és bosszút áll, bár lehet, sőt inkább valószínű, hogy nem csak anyucin.

A kis Lacikával uzsonnázok. Lacika jóképű cigányfiú, szeretik a lányok, jó strici lesz belőle. Ennek megfelelően időben elkezdte a csavargást, tanintézménybe persze nem járt, és hát ezért van itt, hogy legalább iskolában legyen, ha már tanulni nem is.

Kérdezem, volt-e bulizni mostanában, sajnálkozik, hogy nem, érdekes módon az otthoniak is támogatják a szigorítást, fater hozta be, ez is ritka.

Aztán a környék egyik híres szórakozóhelyéről beszélgetünk, elmeséli, hogy a múltkor két csajjal táncolt, akik egyszer csak elkezdtek csókolózni, csak nézett, de a két batár faszijuk is, hogy mit táncolgat ő a lányokkal.

Ekkor eszembe jutott, hogy hát oda nem engednek be cigányokat. Meg is jegyzem neki, elmondja, hogy teljesen önkényes a beengedés, általában a nagyon feltűnően cigányokat, nagyon sötét bőrűeket nem.

- Te már ne is vegyél jegyet, mondták a múltkor a haveromnak, na, aztán szaladhatott a taxi után, amelyik kivitt bennünket, hogy visszavigye a városba, szegény, sajnáltam, akkor jött volna először diszkóba, csórikám.

„ - Szabály, hogy munka közben nem szabad bennünket háborgatni – védekezett. „

                                                                         Jaroslav Hasek: Dekameron

Mikor lánya szólt – apa, hogy áll be a bácsi a garázsba? –már akkor tudta, hogy ez egy jelkép, egy szimbólum, a magyar társasház építés nagy emlékműve.

Tampi hamar túltette magát a dolgon, ám lányán látszott, hogy töpreng, hazáig meg sem szólalt, ám a ház előtt már nem bírta tovább:

- De hát még a garázsajtót sem tudja kinyitni a bácsi.

- Na, igen, elrontották, majd biztos kijavítják, ellenben nem vagy éhes?

„ A bölény a szarvasmarha vadon élő rokona.”

David Attenborough: Az élő bolygó.

Boldog új évektől hangos a fejem, már egész elfelejtettem, mennyire szeretik ezt az emberek mondogatni. Az otthonba érkezve beköszönök a nappaliban diskuráló kollégáknak, mire az egyikük, aki mostanában elég aggasztó dolgokat művel, megszólal:

 - Amúgy Boldog új évet! – érted, ilyen számon kérően.

Később az ebédnél nemcsak a Jóétvágyakat hallgattam, hanem a Boldogújéveket is.

Visszatérve folytatódik.

Beköszönök Tóthnénak, a vezetőnek, aki nyomban szóvá teszi, hogy mennyire bebasztam az ajtót, amikor bejöttem.

- Hát igen, így van ez. – válaszolom.

Ó, Istenem.

Megérkeztem.

Kezdődik újra.

Sajnos senki sem kérdezi meg, hogy milyen volt a szilveszter, pedig készültem a válasszal:

 - Ó, semmi különös, mintha csak egy hétvége lett volna, tizenegykor már hánytam kifelé a harmadikról.

Nagybarbival beszélgetek, akit Tóthné ki akart baszni, és idegbeteg fejjel magyarázott nekem, hogy a kislány egyedül ebédelt, nevelő nélkül, valami mende mondát ad elő nekem, majdnem beröhögök, hogy próbál meg mindent megtenni annak érdekében, hogy eltűntesse innen a lányt, közben semmi valóságalapja az egésznek, még fentről is telefonálnak, hogy most mi van akkor a lánnyal, már nem kolis?, és én kénytelen vagyok elmondani, hogy semmi, egyszerűen valami félreértés lehet, valaki csak kitalálta az egészet.

Tóthné, megint nem gondolkozott, mielőtt előadta a nagymenőt.

Nincs rá más kifejezés, vihar a biliben.

Pf.

Kezdek visszarázódni a bohócba.

Az egyik kolléga nagy lelkesedéssel meséli, hogy a főfőnök felajánlotta, hogy lehet telefont igényelni, amelynek segítségével ingyen lehet azokat hívni akik benne vannak a minihálózatban, valami vállalat díjcsomag, és hogy milyen jó lenne, nem?

- Miért? – kérdezem.

- Mert akkor ingyen tudnánk mi, otthonban dolgozók beszélni egymással.

- Aha, jó lenne, eddig sem hívtam senkit innen, ha valamit meg akarok beszélni, megbeszélem személyesen, az kéne még, hogy a munkaidőmön kívül, a szabadidőmben, amit nem itt töltök, a kollégáimmal telefonálgassak. Miről beszélnénk?

Néma csend.

Kisbarbit meghozza az anyja, persze délután, az iskola kit érdekel. Aztán eszembe jut, hogy biztos dolgozott éjszaka, és nem tudott felkelni.

Ferike is itt van, a kis elsős.

Közli, hogy hozott neki a Jézuska egy flótát, de a testvére, ahogy ő fogalmazott, nekibaszta a falnak. Aztán Laci bácsi érdeklődött, hogy mi volt az iskolában.

- Írás volt.

- És hogy sikerült?

- Ilyen is olyan is lett.

- Az mit jelent?

- Fekete pont. A tanító néni azt mondta, hogy ez csak ilyenolyan írás.

Később lelkesen meséli nekem, hogy tessék elképzelni, először kaptam szerelmes levelet.

- Ú, megmutatod?

- Magának is adom.

- Á, nem kell nekem, rakd csak el, kezd el gyűjteni őket.

„ – Ezt hogy érted? – hápogott Björk.”

Henning Mankell: A gyilkosnak nincs arca

Furcsa módon nem fosott. Pedig mindent megtett, na nem volt direkt célja ennek az elérése, egyszerűen csak a klasszikus karácsonyi életvitel általában kicsúcsosodott a híg szarban.

Tudta, nincs ezzel egyedül.

Délben elmentek a csaja szülei, és a bátyja, ezzel lezárva az ünnepet. Igyekezett velük kedves lenni, talán sikerült, bár az utolsó nap már bezárkózott másfél órára a fürdőszobába, mert a gyerekszoba, ahova addig menekült már nem volt elég nyugodt, behallatszott sógora harmadik napja tartó részeg hülyesége.

Tampi akkor már nem ivott, elég volt.

Nem volt pokoli másnapos, csak kimerült, és inkább nem erőltette a két lábon járást.

Rutinosan igyekezett csinálni a karácsonyi herce-hurcát. Szenteste csak csipegetés ételből, italból is, másnap durvított, délelőtt már kellemesen besörözött szüleinél, akik idén újítottak és a nappali közepére rakták a karácsonyfát, amit aztán lehetett kerülgetni, de akkora hely meg nem volt, hogy ez könnyen menjen, így hát félő volt, hogy valaki egyszerűen megbotlik, és a fába kapaszkodva, azzal együtt borul bele a televízióba.

Este baráti összejövetel, szokásos mocsok berúgás, vonatozás, tánc a törött üvegekkel teli, italoktól ragacsos és csúszós talajon. Állítólag, Tampi ebből semmire sem emlékszik, valami 16 év körüli skinhead párost kinevettek, miután azok nem vették fel a ritmust, és az ünnep szeretetteljes hangulatát, és kötekedni keztek.

- Hé, megverünk, mer zsidó vagy.

- Nem vagyok az.

- Akkor azért, mer úgy nézel ki.

- Menj már innen.

Zajlott állítólag a beszélgetés, és miután a fiúkra és komplexusaikra nem nagyon akadt vevő, még azelőtt elmentek, mielőtt valaki négykézlábra nem ereszkedett mögöttük, csak azért, hogy egy másik szemből átlökje őket rajta.

Másnap örült, megvolt mindene, és kinyitott egy sört.

Aztán megjött az após, anyós, sógor trió, és folytatódott az élvezkedés. Ebéd utánra eléggé elfáradt, és ragaszkodott a délutáni alváshoz lányával. Már elkezdte a másnaposból újra részeg ember álmait, a nyál is összegyűlt szája sarkában, mikor lánya megrázta, és friss arccal közölte, hogy ő csak egy kicsit akar aludni.

- Én is drágám, én is, kezdjük is el, oké?

Estére sógora mozgásképtelenre itta magát, apósa mozgékonnyá, így ragaszkodott a kisvárosi éjszakához, amit Tampi hanyagolt volna szíve szerint, nade karácsony van, had örüljön az öreg.

Mindkét helyen rekordszámú szórakozni vágyó gyűlt össze, Tampi eléggé berúgott előző nap ahhoz, hogy most élvezni tudja a mozdulni sem lehet-et. A pult és a wc ajtó között viszont remek helyet talált, és az este is jól telt azzal, hogy nézte, ahogy a sok balfasz az előtte lévő padra és környékére hányt kábé nyolcvan kabátból álló halomból próbálja megkeresni a sajátját. Talán a hetedik sörét ihatta, bár nem érezte részegnek magát, tudta végzetes lehet, ha nem hív egy taxit, és nem mennek haza időben, mielőtt apósa el nem kezd csajozni, vagy egyéb hajcihő, mint múltkor, amikor elhagyta a telefonját.

Másnap egy kis sör a reggelihez, ásványvíz, vitamin, fekvés a gyerekszobában távol az ünnep zajától, távol a nappalitól, lányával tartotta a kapcsolatot, akit, ha nem jött magától látogatóba, be-behívott rajzolni, játszani.

Aztán egy kis hideg, izzadós alvás. Álmában apósáékkal egy vígjátékban szerepeltek, ahol anyósa lökte a poénokat, amik után nevetés volt keverve.

Ébredés után végighallgatta, ahogy apa és fia veszekednek valami teljesen felesleges hülyeségen, talán hogy ki az erősebb, de akkor ő már régen nem beszélt, evett valamit, majd visszafeküdt a játékok közé.

Telt a karácsony.

Aztán vége lett.

Most, hogy elmentek leült a TV elé, direkt nem a számítógéphez, nem akarta felhúzni magát, hogy sógora mit telepített rá, és mit javított meg rajta satu részegen, végre nyugodtan kapcsolgathatok, gondolta, és ekkor érezte, hogy mindjárt befosik, vagy befos.

 Stark Attilának a nagy köszönet a képért.

„ - áruld már el mivel foglalkozol!”

Charles Bukowski: Egy vén kujon jegyzetei

A nap munkája minden kétséget kizáróan azé a srácé volt, aki a Tesco hal akváriumánál dolgozott, a folyamatos 20 emberes sor tekintete előtt. Feladata szerint halakat emelt ki a vízből, könyökig feltűrt Tesco pulóverben, mely vállig volt vizes. A kiemelt halakat egy függönnyel eltakart részre vitte, ahonnan már nylonban hozta vissza őket, valószínüleg holtan, bár ezt Tampi nem tudta biztosan, mivel halat venni a Tescoban sosem jutna az eszébe.

 Stark Attila frankó képe, köszönet érte.

„ Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám.”

                                                             Máté evangéliuma 10 – 2, Biblia

Késve érkezem, de annyira azért nem, hogy ne nekem kelljen mennem a városi gyerekekért.

Igyekszem nem tudomást venni a sofőr megjegyzéseiről, aki elkezdi szívatni az elsős Ferikét, a poénjainál a könyökével megütögeti a karomat, amitől kiráz a hideg. Észreveszi, visszavesz, innentől már csak a regionális kereskedelmi rádiót, és a fenyő illatú wunderbaumot kell elviselnem, aminek szagáról először azt hittem, hogy a sofőr büdös.

Ezektől függetlelenül gyorsan megvan a dolog.

Irány a tornaterem, ahol a kisebbségi nap keretében műsor lesz. A rajz tanár visítva beszéli a testnevelővel, hogy tuti csak táncok lesznek, mert máshoz nem is értenek.

Eljövök.

Mikor bejöttem, a főnökasszony végignézett rajtam, de úgy, hogy ingerülten megjegyeztem, hogy nem farmerben leszek, hoztam váltóruhát.

Ettől magához tér, és eltűnik.

Mint egy kibaszott óvodában.

Később megkérdezem tőle, hogy a kolisokkal mi legyen a mai átmenetis karácsony alatt.

- Menjenek a kisebbségi napra a tornaterembe. – hangzik a válasz.

Fogalmam sincs, hogy évek óta mit zavarja az a három négy szerencsétlen pulya, akik amúgy mindannyian átmenetisek voltak, és azért tanulnak mégis itt, mert szeretjük őket, mi nevelők, és ők is szeretnek minket, ide tartoznak.

Később megbeszéljük Emesével, hogy egyszerűen azért mert  rosszindulatú és gonosz.

Szóval ma lesz az átmenetis karácsony.

Tündi néni, és Laci bácsi díszítik a fát.

Próbálok én is hasznosnak tűnni, járok – kelek, mutatom magam. A konyhában rákérdezek a főnökasszonytól, Tóthnétól, hogy hol vannak a gyermekfelügyelők, mire kifakad, és elkezdi osztani, hogy ez így mennyire szar, ez régen nem így volt, és hogy ő nem tud mit tenni.

Nem, mi?

Akkor ki a faszom tegyen?

Nem te vagy a főnök?

Ez csak a bevezető volt.

Tóthné kiborul, bőg, elmondása szerint nem tudja abbahagyni.

Közben Tündi nénivel lefújják a másnapi egyetemes, kollegális berúgást.

- Aki annyit nem bír megtenni, hogy eljöjjön a közös karácsonyra, akkor az holnap se jöjjön, így nincs értelme a holnapi bulinak.

Óriási öröm a szívemben

Éljen-éljen, nem kell jönni holnap, eljátszani a jókedvű, felhőtlen szórakozást. Már törekszem a minél kevesebb hazugságra.

Jó, persze igazuk van valahol, ezt eddig mondani sem kellett, hogy a közös karácsonyon, márcsak a kölykök miatt is, de ott kell lenned.

Ehhez képest Ordibálós Mari betelefonál, hogy nyertek – e a közös lottón, eszébe sem jut az átmenetis karácsony, gondolom Tóthné magára veszi, mivel újra sírva fakad.

Megérkezik a Vezérigazgató, és elkezdődik a műsor, a gyerekek énekelnek, szavalnak. Aztán Tóthné elmondja a minimált, kibírja sírás nélkül, majd a Főfőnök következik, aki a szokásos közhelyes, dagályos beszédét tartja.

Beszél valami útról, ami a karácsonyhoz vezet, és persze az elmaradhatatlan szeretet, és az otthon, meleg szavak is röpködnek, majdnem felnevetek, a sorban álló gyerekek nagy részének még anyai szeretetben sem volt része, nemhogy bármilyenben.

Ahogy általában ilyenkor körbe nézek csak engem feszélyez ez, bár biztos vagyok benne, hogy a nagyobbak közül értik páran az ellentmondást.

Egy jó mesét kellett volna mondani.

Kicsit meghatódok az ajándékbontásnál, Kis Barbi visongat örömében, miközben bontja a csomagját, pedig azt se tudja mi van benne, aztán extázisba esik, amikor meglátja a gyerek sminkkészletet.

Otthon a hét fős szobában valószínűleg nem lesz karácsonyfa díszítés, de karácsonyi dalok éneklése biztos, bár az nálunk sem remélem.

Jó pár gyereknek itt a legjobb életében utoljára.

Aztán kaja az egyik szobában, van minden, terüljasztalkám, a kollégák a vízszámláról beszélnek, kinek mennyi, a kis Ferike ácsorog a tányérjával a húsok, hurka, kolbász, saláták, gyümölcsök mellett, majd a tányérjára emel egy banánt.

Ollé.

„ Nagy piros szívemnek

Jóság a kilincse,

S édesanyák mosolygása

A legdrágább kincse.

Hidegben nem fázom

Egyetlenegyszer sem:

Az ő bársony pillantásuk

Átmelenget engem.”

Csányi Gyöngyi: Télapó kincsei

Az otthon pszichológusával beszélgetek, nyolc éve először, meglepően jól szórakozunk egymás történetein.

Meséli, hogy volt egyszer egy nő nála intelligencia teszt kitöltésére. A feladat az volt, hogy két kép közötti hasonlóságokat kellett keresni, mondani. Például, hogy volt egy banán, meg egy narancs, oszt mi a közös.

Következő két kép egy ing és egy kabát volt.

 - Hát mán akkor inkább a kabát, nem? – jött a feladatmegoldás egy kis gondolkodás után.

Más.

Tegnap este a fiúkollégiumban először és utoljára járt a Mikulás.

Eltévedt.

Mikor meglátták a kisebbek, óvodások, elsősök, másodikosok, megrohanták, elvették a sapkáját, tépkedték a szakállát.

A rend viszonylagos helyreállítása után megindult a csomagosztás, viszont kábé a nyolcadiknál valaki beszólt, hogy kurva anyád Mikulás, meg kicsit később, kapd be a faszom Mikulás, aztán, aki már megkapta a csomagot, és kibontotta, elkezdett hőbörögni, hogy ez meg mi a szar, és kell a faszomnak.

A tízedik csomagnál berekesztették az ünnepséget, és a télapó elment örökre.

„ – Tudod, milyen egy igazi pogrom? – kérdezte hirtelen.”

                          Henry Miller: Kakasviadal

Egész hétvégén azon baszakodtam, hogy mi a faszt csináljak.

Történt ugyanis, hogy csütörtökön a nappaliban ültem az otthonban, a pulyák meg nézték a Mónika show-t. Bejött az egyik gyermekfelügyelő, aztán ő is belemerült a műsorba, majd kisvártatva kijelentette:

- Azér milyen igaza van a Jobbiknak, hogy ki kéne irtani őket!

Úgy, hogy a jelenlévő öt gyerek közül három volt cigány.

Ildikó, az egyik, hátranézett, majd előre, én pedig kimentem, pedig akkor kellett volna hangosan a földig alázni.

Megfogadtam, hogy megyek a vezetőhöz és beköpöm, ami azért gázos, mert behánynék magamtól, ha ilyet tennék, és ahogy ismerem úgyse csinálna semmit.

Meg mit kellene, kirúgni?

Ha meg kussba maradok, az megint mi.

Persze hétfőn Rasszista Evelin dolgozik, így alkalmam se lenne árulkodni.

A folyosón a hölgy kollegák vitatkoznak Rasszista Evelinnel az élen, hogy a kutya az okosabb, és ragaszkodóbb, vagy a macska. Evelin egyedüliként állt ki meggyőződésből a macska mellett négy másik nővel szemben, de nem sikerült meggyőzniük.

- De hát, ha megyek fürdeni, jön utánam a macskánk, leül és nézi, ahogy fürdök.

Ebből kiindulva hogyan győzhetném meg arról, hogy a kiirtással való egyetértése szalonképtelen, undorító, embertelen, főleg úgy, hogy az a munkája, ami.

Megbassza.

Lilla viszont zseniális.

Megkockáztatom, hogy ilyen buta tanítványom még nem volt. Ma nagyon lelkesen álltam hozzá, és a nyelvtan házihoz. Szóelemekre kellett bontani a szavakat, szótő, jel, rag, meg is csináltam tisztességesen.

A főnévről semmi elképzelése nincsen.

Bár úgy általában jellemző ez.

Mármint a semmi elképzelése nincsen.

Az idegesítő az egészben az, hogy elkezded neki magyarázni, hogy mi a képző és a harmadik szónál közbevág, hogy igen, mert például, és akkor megállok, hogy igen mit szeretnél, ja, semmi, semmi.

És ezt 75 százalékban, mikor próbálod elmagyarázni, mindig elköveti.

Ez persze annyira lelomboz, hogy alig marad erőm újrakezdeni, és persze úgy, hogy tudom, hogy felesleges, mert rá se baszik, nem is figyel oda arra, amit mondok.

Mert nem tud.

Éppen az imént közöltem a kollégákkal, hogy erősen veszélyezteti a legendás Bálint elsőségét a zseniség kategóriában, aki többek között ennek köszönheti a hírnevét.

Háromnegyedórás biológiatanulás után közölte, hogy tudja.

A kolléga feltett egy kérdést.

- Bálint, mi a plankton?

- Teve, ja nem flamingó.

Két új gyerek jött a hétvégén.

Az egyikkel együtt ebédelünk, én meg Barbi. Sanyika elsős. Barbi kérdezgeti, hogy mit csinál az apja meg ilyenek. A fiú elmondja, hogy börtönben van, mert bement egy bankba puskával.

Remek.

Üdvözöllek a klubban.

Az ebéd különben igen újszerű volt, ami itt nem mindig nyerő. Édes savanyú mártásos, almás csirkemell.

Megosztotta a társaságot, de inkább a nemszeretem győzött.

Emlékszem egyszer uzsonnára pálpusztai jellegű 6x5 centiméter nagyságú sajtot, meg kiflit adtak. Nem volt gyerek, aki megette volna.

Ennyi sajtot a kukában nem láttam soha.

Hibáztak a konyhán.

Zseni Lillának nézem a német füzetét, mert kurvára nem értettem semmit abból, amit előadott arra a kérdésre, hogy mi a házi.

Viszont találtam egy rajzot.

- Mi ez? – kérdeztem tőle.

- Maci. – jött a válasz.

„ – Ennek fele se tréfa – dünnyögi Béni. – Valamit tenni kéne, hogy ne tüsszentsen többet. – Azzal fogott két kukoricacsutkát, betömte vele a szamár orrát, s folytatta a munkát.”

                                                      Borissza Béni (francia népmese)

Napsütés már régóta nem volt. Lett is nagy öröm Tampi szívében, mikor meglátta a hétágrát  -  éljen, végre egy jó nap -  rikkantotta, és Kájé legendás mondatával kiszaladt az erkélyre:

 - Sziasztok madarak, szevasztok fák! – felkiáltással örült az életnek, majd persze gyorsan visszaszaladt, mert a hőmérséklet még a csalóka jelzőnél is sokkal másabb kategóriába volt sorolható.

Fütyörészve, leveleket rugdosva mentek lányával az óvodába, köszöntek az útban lakó kutyának, majd egymásnak. Visszafelé a pártfogói iroda előtt összefutott régi barátjával, épp kint van a pszichiátriáról, sakkozik naphosszat, öt ügyből már csak hármat kell megoldani, és újra minden oké lesz.

- Veled?

- Hát, minden rendben.

Ebben maradtak.

Otthon tett-vett, majd elkezdte a vizet engedni, felhangosítani a zenét a fürdéshez, félig leöltözött, mikor kopogtak.

- Ó, a faszomba, ki az ilyenkor?

Köntös fel, ablakon kilesés, kik ezek, ámulat az agyban, nyitom, jónapotkívánok.

- Jó napot, az APEH-től vagyunk - és mutatja a nyakában, rögtön a telefon mellett lógó fényképes akármit – Tóth Cecíliát keressük.

 - Nincs itthon.

 - Bemehetünk?

 - Miért?

 - Uram, a végrehajtók vagyunk, jöttünk végrehajtani, be kellene mennünk.

 - Hát, felöltözöm.

 - Nyugodtan, várunk addig.

Ez meg mi a szar, hatol Tampi agyába, oké, hogy nem fizették be a 290 ezer forintot, még a vállalkozás idején, tébé, meg a többi szar, nade, hol a figyelmeztetés, mint az E-ON – nál hogyhatíznaponbelülnemfizetibe.

- Jöjjenek be.

Két ötvenen túli, egy vékony alkesz, bajusszal, enyhe rángatózással, és egy nagydarab, nagy hasú, ő lenne a tekintélyt parancsoló, de inkább csak főköcsög, állapította meg első ránézésre teljesen jól. Eközben a két ember már úgy ült le, hogy nézett körbe a lakásban, mindezt bármilyen diszkréció nélkül, teljes magabiztossággal, ami azért nyitogatta azt a bizonyost.

 - Namármost – és papírokat vettek elő, a szóvívő főköcsög belekezdett.

 - Van itten 290 ezer forint tartozás kérem szépen. Magának a Tóth Cecília kije?

 - Itt lakik ő is.

 - De felesége?

 - Nem.

 - Akkor kije?

 - Itt lakik ő is.

 - Élettársa?

 - Háát, lehet.

 - Kik laknak még itten?

 - Úgy érti a kolléga, van-e közös gyerek? – szólalt meg a kisebb lóról beszélő társ.

 - Az van.

 - Na, ezt mondom, ez már bizonyítja, hogy élettárs, na meg persze a közös lakcím, ugye? – és veszett írásba kezdtek.

Mit bizonyít ez, kérdezte magától, én ezeknek semmit sem, rohadt állam, hogy van ez, változott vissza 17 éves anarchistává.

- Namármost. Tóth Cecíliának van-e munkája, úgyértem bevétele?

- Ettől a hónaptól, azt hiszem.

 - Hol?

Tampinak háromszor kellett az intézmény nevét lediktálni, de végül nem sikerült leírni, ami nem nagy ügy, de mégis sokat.

 - Kéne nekünk az a 306 ezer forint.

Itt már nyíltan kifejezte Tampi, hogy mit érez, úgy ánblokk.

- Pf. Most nincs nálam, így hirtelen.

- Mikor lesz?

- Gondolja, hogy ha lenne pénzem, vagy lett volna, lenne most ez a tartozás?

- Én nem gondolok semmit, uram, mi a munkánkat végezzük, folytassuk. Tehát most nem tudja kifizetni? – zajlott a beszélgetés az végrehajtók számára már megszokott mederben.

- Most nem.

- Tóth Cecíliának ebben a lakásban, ja elnézést, ez a lakás kinek a tulajdona?

- Az enyém lesz kábé 20 év múlva.

- Tóth Cecíliának a lakásban, vagy azon kívül van- e valami tulajdona?

- Nincs.

- Semmi?

- Semmi.

- Autó van?

- Van. Az enyém.

- Tehát, akkor Tóth Cecíliának semmije sincsen.

- Így van, tudomásom szerint semmije sincs.

De jó, hogy nem házasodtunk össze, atyaég!- áldott magában mindent Tampi, majd megpróbálkozott egy kérdéssel.

- Míg írogatnak, addig had kérdezzek, hogy van az, hogy éppen fürdenék, mire maguk csak úgy, semmi levél nélkül megjelennek, mint a rendőrség, bár azok hoznak házkutatási parancsot, és jelen pillanatban örüljek, hogy a hűtőt nem viszik el?

- Hát – szólalt meg a vékony – azt sajnos nem engedi a törvény, ugyanis használati cikket nem lehet lefoglalni.

- Nem, mi? – reagált rá magában Tampi.

- Azért azt nem hinném, hogy nem kapott semmi levelet, ilyet ne állítson, biztos tudatták önnel, hogy tartozik, mi pedig, ismétlem, a munkánkat végezzük, minket ide küldtek, fogalmam sincs, hogy maga mit kapott, mit nem.

Tampi törte a fejét, de a csaja adóbevallása utáni tájékoztató jellegű levélen kívül, amin ugyan fel volt tüntetve a tartozás mértéke, semmi olyat nem kaptak, hogy kapkodd magad adófizető, mert visszük az autót.

De ekkor már beleszart az állam fejébe, látta, hogy elvinni nem fognak semmit, a törvény nem engedi, haladjunk.

- Mit kell tennünk ezután, milyen lépések várnak még ránk adónemfizető állampolgárokra?

- Hát be kén fizetni a pénzt – hangzott az inkábbénnembeszélekveledtovábbmajdfelhívokvalakit  kiváltó mondat.

Innen már gyorsan ment, aláírások itt, ott, majd le lesz vonva a fizetésből, és már álltak is fel, nyújtották a kezüket, egy pillanat vacila, Sólyom László köztársasági elnök úr ennél jobb emberekkel sem fogott kezet, de Tampi nem akart se felmagasztosulni, se lealacsonyodni, így kezet fogott.

Ez is csak egy munka.

Puff, egy füles.

Ajtó bezár, kézmosás, a kádban közben eltűnt a hab, a víz fele is, kapják be, rohadt gecik, majd észrevette, hogy a nap még most is süt.

- Gyerünk az E-On - ba! – most már úgy is mindegy.

Tampinak ekkor eszébe jutott, hogy péntektizenhárom van, a csaja mondta is, és azt, hogy ez egy jó nap lesz.

- Aha, jó nap, mi? Biztos, ami biztos gyalog megyek, legalább a biciklit ne lopják el – azzal útnak indult.

Az E-ON – ban, meg általában ahol be kell fizetni a közületit, mindig rácsodálkozott az embertársaira. Honnan jöttek, hol élnek, hogyan élnek, honnan van az a kabát, miért nem megy a sorszámnyomtató automata használata.

Nem engedte, hogy még rosszabb legyen, az sem idegesítette, hogy mikor már majdnem ő következett, 97, egyszer csak 84-re váltott a kijelző.

- Nem baj, biztos valaki már régóta vár az átírásra.

Aztán ő jött. A melírozott hajú srác készséges volt, nyelv-piercingjén és orrkarikáján szépen csillant a neon. Adott új csekket arról ami kikapcsolást gátol, oszt viszontlátásra.

Az ételbárban vett egy csülök pörköltöt, azért is jó nap lesz, mondta magának, sör az van még otthon.

Mire hazaért, még nem volt dél, de szart rá, leült az étellel a TV elé, és nézte, ahogy a Szomszédokban bekötik Taki bácsiékhoz a telefont.

" - Arra gondoltam, mi lenne, ha narancsos kacsát ebédelnénk... na meg arra, hogy milyen törékenyek is az emberi érzelmek."

Rosario Castellanos: Vasárnap

-Tanárbá, ezt nézze meg.

Tampinak sok minden eszébe jutott.

- Ha ilyen árulkodós vagy nem sok barátod lesz, beköpöd a saját barátnődet?

„- Komolyan beszélsz?

 - Halál komolyan.”

Edward Bunker: A vadállatban is van szánalom

Nihil van az Otthonban.

Új lány érkezik. Az apjával akar élni, de az anyjával kell. Három éve elváltak, az elhelyezési perre vár. Az anya nem foglalkozik vele.

Kati el van szállva magától, felidegesít, leszarom, nem tanul, elzavarom.

Lilla, a zseni, nem jött vissza, iskolában sem volt.

Tóthné konferenciára küld, egy pénteki nap, mikor kérdezem, miről szól, a gyerekekről, válaszolja.

Lassan kiborulok. Mind többet vagyok a hátsó szobába zárkózva.

Ebédnél Attila meséli, hogy régi tanítványom, az ő nővére, Hollandiában él.

Remek.

Megérkezett.

Annak idején napokig sírt, mikor megtudta, hogy az anyja kurva.

Lilla megjelenik az anyjával, aki meggyőződésem, hogy fogyatékos. Hangsúlyoznám mielőtt bárki is, hogy nem cigány.

A lány beszél, anyu nem, előad egy zavaros históriát, hogy miért nem ment iskolába.

Történt ugyanis, hogy odafelé menet valami Kiss Peti és egy lány megzsarolták, halállal fenyegették, itt persze elsírja magát, ha nem megy el velük a kórházba meglátogatni valami gyereket.

Majdnem beröhögök.

Tóthné nem nagyon köt bele a sztoriba, nem úgy én.

Közlöm vele, hogy ez hazugság, már ha csak onnan indulunk ki, hogy most november van, és eddig két hetet volt iskolában. Legutóbbi hiányzását azzal indokolta, hogy már elindult, de kirázta a hideg, gondolta lázas.

Hazudik, hazudik, hazudik.

Össze-vissza beszél, hülyének néz.

Unom az egészet, ráadásul a mindvégig maga elé meredő anyuka büdös, meg látni sem akarom őket, távozom.

Zombik.

Élőhalottak.

Bazmeg.

Később benézek a szobájába, ahol Lillát, meg az anyját látom.

Anyuka vonalas füzetből másol valamit a kislány ellenőrzőjébe.

Elhessegetem a gondolatot.

Mikor üres a szoba, megnézem az asztalon hagyott füzetet, és az utolsó oldalon Lilla által, hibásan leírt zavaros szöveg, a mai nap szülői igazolásáról szólna, anyuka nevében.

Az ellenőrzőben egy még zavarosabb, szinte olvashatatlanul leírt valami.

Összefüggéstelen, szánalmas.

Egy analfabéta ellenőrzőbejegyzése.

Ezért jó ez a munka, ennyi év után is meg tudok még lepődni.

Hazafelé megkeresem a Ministryt, és gázt adok.

 ime a lap, amiről le lett másolva a fenti:

 „ – Mi baja van?

   - Vedd rá, hogy mesélje el neked. „

      Elmore Leonard: Halálos lövés

- Nincs házim! – Tampi rögtön gondolta. Az új gyerek próbálkozott. Hagyta, nem kell a második nap rázúdítani az elvárásokat, például, hogy ha iskolába rendszeresen jársz, az nem feltétlenül elég, azokkal a könyvekkel kéne valamit tenni.

- Nagy Dzsekós vagy? – kérdezte a nyolcadikostól, de persze felesleges volt, Tampi rég látott emberen Michael Jackson pólót. A srácon hosszú ujjú volt, és szemet gyönyörködtető.

- Hát igen.

- Na akkor, mivel ezt az egy órát így is itt kell töltened, írjál már nekem egy fogalmazást Michaelről.

- ÓÓÓ!

- Semmi óóó, egy oldal.

„A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez”

Petőfi Sándor: Nemzeti dal

…de, azt hiszem így is lehet felhőtlenül örülni. – mondta a Dánia – Magyarország mérkőzés közvetítése végén az arra hivatott ember, és Tampi már meg sem lepődött.

Stark Attila ajándéka.

A Bem moziból hozta el.

„ Meddig fognak, Uram, a bűnösök,

meddig fognak még a bűnösök

Dicsekedni?

Fecsegnek, vakmerően gonoszságot

beszélnek

És kérkednek mind a gonosztevők”

         94. Zsoltár, Biblia

Az ajtó kinyílt, majd kijött rajta egy színes bőrű sportoló.

 - Idehozza az influenzát nekünk ez a néger. – mondta később a nő, csak úgy bele a világba, az ilyeneket gyűlölte a legjobban, a fajta, aki bárhol, bármikor csak úgy megjegyzést tesz, persze nyílván egyet értőket keres, bólogatókat, a nyilvános helyen való tartózkodás megkeserítőit, az sem zavarja, ha senkit sem érdekel, és mindenki igyekszik nem tudomást venni róla, pedig ilyenkor nem volna szabad hagyni, hanem sértegetni, számon kérni, megbüntetni, teszem azt kivágni a nyelvét.

- Ma már nem lesz doktornő. – szólt ki egy idősebb fehér köpenyes nő.

     „ – Szerencsét hozott ez az új mez.

         - Nemcsak a mez, a cipő is, félidőben cipőt cseréltem.”

       Rajczi Péter válaszol a riporternek az Újpest – Ferencváros mérkőzés után.

     „ - … a játék sehol sincsen…”

 Törőcsik András félidőben elhangzott véleménye a mérkőzésről.

Majdnem betalált, bombaformában levő, rossz passz, Lipcsei Péter, felesleges volt,elszánt, kemény harcok, annyira indulni akart, sok jó nem származott, hogy mi is az az Újpest-Fradi, bátran kijött, ugyanaz a helyzet, nem jönnek össze, pontatlanul kapta, nagyszerűen ért oda, aztán eladja a labdát, nagyobb felelősség még nem volt a vállán, szabadrúgás, talán utolsó derbijén, adok-kapok, les, képtelen kijönni, óriási veszteség ez a Ferencvárosnak, percei, még inkább támadó lesz, próbál hozzáférni, okoz némi zavart, nem veszítheti el, semmi komoly, elveszítette a labdát, elesik, zavarja meg az Újpestet, gól, nagyon aktív, 1-1, kíméletlenül, mindig talpra állnak, igazi rangadó, izgatottan várjuk, megvan az átvétel, nem ért oda, ez nagyon hosszú, feszültté válni, háttal a kapunak, nagy helyzet, kimarad, óriási ziccer, kimarad ez is, nem játszott jól, kiengedi, be kell lőni, senki nem volt a labda környékén, nézi kinek lehetne adni, be tud fordulni, mellé, először került helyzetbe a 84. percben, ez a hatodik próbálkozása volt, tartott attól, hogy vissza fog esni a játék, most már nem lehet elbombázni, rosszul továbbít, próbálkozik, ezzel el lehet indulni, pontatlanul, zúg az.

Elhangzott az Újpest- Ferencváros, ahogy többen fogalmaztak, örökrangadó, derbi, televíziós közvetítésén.

Stark Attila illusztrációja.

" Dudás Miska meghúzta a butykost."

    Jankovich Ferenc: Tyukodi pajtás 

Tampi vidáman kelt, még az éjszakai thai – tirpák esküvőn volt lélekben. Nyugtázta, hogy sikerült haza jönni, nem ruhában aludt, legalábbis a cipőt, nadrágot, sőt, a zoknit is levette.

 - ÚÚ, drágám – köszöntötte élettársát, és az ásványvizes palack után nézett rögtön. Most nem tudott törődni azzal, hogy párja nem bírja elviselni hangos nyeldeklését, itt mosta túlélésről volt szó.

 - ÁÁÁHHHH!! – mondta

Még nem fájt a feje, de rögtön, ahogy ezt észlelte bevett egy gyógyszert, hogy így is maradjon.

Bár az esély erre.

Előző nap a fürdőkádban mondogatta magában, nem akarok berúgni, nem akarok berúgni, és közben maga is tudta.

Húgyozott, és nem emlékezett, hogy éjszaka kiment – e.

A költöző madarak útvonaláról szóló 1978-as National Geographic térképet nézte, azon is az albatroszt. Három hónapig kereste a számmal jelölt útvonalak közül melyik a tisztelendő madáré. Aztán egyszer egy seggtörlésnél észrevette, és rájött eddig miért nem találta. Feljebb volt egy kisebb Föld térkép is. Merthogy a nagy az csak amerikás volt. És igen, siker, megvan a 49-es. Mert a keresett madár nem felről le repül, hanem csak lent. De körbe-körbe.

Aztán eszébe jutott Málé barátja, aki egy hétvégén beállított, és áhítattal telve átnyújtott Tampi három és fél éves lányának négy fali térképet.

 - Panni, ezeket neked hoztam, ezek az én térképeim, annak idején a falamon voltak, most neked adom, nézegesd. Nekik köszönhetem, hogy ilyen lettem.

Ezek egyike volt a költöző madaras.

Tampi lehúzta a WC – t.

 - Ú, kurva éhes vagyok – üdvözölte barátnéja, vajas kenyeret készítve.

 - Nem ettél tegnap?

 - Képzeld, nem.

 - Én igen, ezért nem vagyok most kurva szarul – mondta, és magában kirakta a kérdő jelet. Bár emlékezett, hogy megkóstolta a lecsót, valami thai kaját, és evett pár töltött káposztát, el kellett ismernie, nem ezért nincs még rosszul, hanem mert részeg.

 - Ekkor kell önmérsékelni – tudta le szintén magában, és kivett egy Staropramen sört a hűtőből.

- Bazmeg, a Staropramen, meg a Soproni egy árban vannak, egy nyavalyás dobozos Soproni a Sparban 195 volt, az üveges Staropramen meg 205. Jóhogy azt veszem, nem? Az éjjel-nappaliban, a szomszéd utcában meg 185 egy Soproni. Mi van itt? Pár hete még 140 volt. –nyitotta ki a sört, és poharat nem találva, mind mosogatásra várt, leült, majd üvegből megiszom.

- Hjaj. – mondta közben.

- Na, mi van?

- Á, semmi, te nem vagy másnapos?

- Nem, ügyesen kortyolgattam.

- Az jó. Figyelj már, nem volt semmi gáz tegnap, ugye?

- Hm nem, talán a végén.

- A végén? Mi? – és nyílalt bele a gyomorszája alatti területbe valami feszes.

- Hát annak a pultos csajnak azt mondtad, hogy Te egy büdös geci kurva vagy.

- Úh. – kortyolt elsőt a sörből, ami töménynek tűnt, de jólesően hűtötte le a nyelőcsövét, és áradt szét a gyomrában.

- Nem tudod, hogy miért mondtam neki? Bár utálom, eleve úgy kezdte az egész lagzis témát, hogy nem tudja megéri ez az egész neki, egy lagzi, érted. Mikor egy átlag szombaton vannak ott neki vagy tízen. Ha tegnap csak tízen lettünk volna, már azzal elégedett lehetne.

- Hát igen, én arra mentem oda, hogy ezt mondod, aztán eljöttünk tőle, és váltig állítottad, hogy lerúgod a fejét.

- Mi lehetett?

- Fingom sincs tényleg, de Geci Bandinak is mondogattad, ő meg azt mondta, hogy akkor inkább ő majd lerúgja.

- Atyaég, na, nem baj, biztos megérdemelte, nem? Már úgyse akartam oda járni.

RadicalBandi képe.

Rendesék üzenete:

a cseresznyébe dolgoztunk és bejött 1 nő ezzel a kérdéssel: Nem láttak 1 kismalacot?

Rendesék üzenete:

mit?

Tampi üzenete:

haha

Rendesék üzenete:

és kértem egy szórólapot

Rendesék üzenete:

de nem tom h meglett e vagy meghalt e

  „Beléptem.

 - Elnézést a zavarásért – mondtam.”

   Mary Shelley: Frankenstein

És arra keltem, hogy hanyatt fekve szédülök, de ez nem az a fajta volt, amikor berúgsz, ez nagyon szar fajta szédülés volt, és akkor még rájött az, hogy nem is láttam rendesen, hanem ilyen pontokat, fényeket, gondolhatod, kezdtem beparázni. Persze körülöttem mindenki okos volt, tudták mi a bajom, hogy tuti magas vérnyomás, vagy a stressz, meg hogy homlok üreg gyulladásom van, rossz a  szemem, szóval mindenki eljátszotta az adjunktusprofesszort, aztán közben csak az lehetett, hogy még a múlt héten Karcsival berúgtunk, aztán sapka nélkül, mert persze elhagytam, tévelyegtünk a mínusz húsz fokban hajnal háromkor, és megfázhattam, meg lehet, hogy a két hetes masszív ivás sem tesz jót, na de te sem vagy orvos, én sem vagyok, hát elmentem a körzeti orvoshoz.

Péntek délelőtt, direkt a rendelés vége elé időzítettem, mert gondoltam sokan lesznek, mert mindenki kehes, a vénasszonyok úgyis hamar mennek, a rendelés elején, akkor felesleges menni, hallgathatod a faszságokat, a halál is ott ficereg, szóval várok, ülök, örülök, hogy csak hárman vannak előttem. Keresem a néznivalókat, és akkor megakad a szemem egy nyomtatványon, hogy be is lehet jelentkezni, akkor nem kell sorban állni, gyorsan mentettem is a számot, aztán telt múlt az idő, lassan tíz perce próbáltam magam foglalni elfelé, és akkor jött egy szőrmés kis fasztarisznya a kint parkoló kis peugeot-jával, és célirányosan, mint aki tudja mit csinál, bekopogott az ajtón, majd lendületet sem vesztve bement.

Nézek, mindenki néz, hogy ez most hogy van, mi, a birkák, a düh vethetne szét, de nem, mert mostanában figyelek, nyugodt vagyok, jön kifelé már, nem kér elnézést, a kerekét kiszúrhattuk volna, én és a bácsik.

Közbe többen is úgy gondolkodtak, mint én, mert sorra jöttek a kezelésre szorulók, le is ült mellém egy picsa, persze nem rakta a szája elé a kezét, ha köhögött, fordulhattam úgy, hogy a legkevesebb felületen szórjon be a váladékaival, aztán egyszer csak jön befelé a gyógyszerész a szomszéd gyógyszertárból nagy dérrel-durral, és megy befelé a rendelőbe, mintha fontos személy lenne, nem pedig egy kibaszott eladó, és amikor kinyitja az ajtót simán látod, hogy bent megy a traccsparti, kedvesen nevetgélnek, csak kint van trianon-hangulat, mintha most énekeltük volna el a Himnuszt, én sem nevettem, főleg mikor kijött az asszisztens, ilyen jó kedélyű dagadék, oszt nagy hangon elkérte a recept írató nyugdíjasoktól a gyógyszerigénylést, meg egy vénasszonyt berendelt injekcióra, persze a java utánam érkezett, majd közölte, hogy ma nem fog sikerülni a személyes kapcsolat létrejötte a doktornővel, mivel a gyógyszerész éppen vagy száz receptet hozott, amit a doktornőnek sürgősen alá kell írnia.

Próbáltam nem üvölteni artikulálatlanul.

Aztán már az autóban, azután hogy csendben eloldalogtam, próbáltam felfogni úgy, hogy de jó, nem kell megvennem az éppen divatos gyógyszert, és reménykedtem, hogy nem kaptam el semmi pluszt a váróban, majd otthon ittam egy tarpai szilvát, és zsörtölődtem a családnak, hogy mi lenne veseelégtelenségkor.

 „ Az életrajz tehát egy olyan interpretáció, amely nem függetleníthető teljesen az értelmezés nézőpontjától, az értelmező érzékenységétől, stb., stb., de puszta lehetősége is a fönnmaradt nyomok, a realitás fragmentumok minőségétől és mennyiségétől, egyáltalán: lététől függ. (ezt, tudniillik a nyomok, a realitás fragmentumok meglétét a mégoly „tökéletes” metanyelv mégoly virtuóz működtetése sem pótolhatja.)”

„Nagy kérdés persze, mire jó egy, mégoly sikerült életrajz is. Az irodalomtudomány, köztudott, már hosszú ideje, jóval Kulcsár Szabó Ernő föllépése előtt, arra törekszik, hogy az életrajzot, mint „idegen”, az esztétikum autonómiájába bele nem tartozó, sőt azt szennyező fejleményt kiiktassa, érdektelenné és fölöslegessé nyilvánítsa.”

Lengyel András: A József Attila – életrajz kutatásának néhány kérdése

 " Hogy érti ezt?"

George Lucas: Csillagok háborúja

- Hogy a leborult jordán kurva isten bassza meg, már megint ideállt, a mocskos kurva anyját, hol a festék?