„ Miért mondod ezt nekem?”
Guilio Leoni: Dante és a halál mozaikja
A technikai dolgozók egy jó kis pécsi hétvégével kedveskedtek maguknak, csak valami főváros lett, vagy mi, így miután minden nevelőnek, nekem is vállalnom kellett helyettesítést, konkrétan a vasárnap nappalt.
Nyolc órakor átvettem az ügyeletet az éjszakás kolleganőtől, aki magára vigyázott, miután egy gyermek sem maradt hétvégére, ugyan a Kovács gyerekek úgy volt, hogy lesznek, de miután anyát megint megverte apa, és térítési díjat is kellett volna fizetni, a családfő úgy döntött magával viszi a gyerekeket, majd ha másra nem is, de anyát zsarolni jók lesznek.
Egy nyugodt napnak néztem elébe.
Kolleganőm elmondta, hogy délutánra azért várhatóak páran, de nem gáz, vett kaját bőven, készüljek, marha éhesek lesznek. Mindig ez van vasárnap, egy jó otthoni hétvége után mindent felzabálnak.
És ott maradtam egyedül. Jó volt a csend, ritka az intézményben. Kimentem az udvarra, iskola, kollégium, átmeneti otthon, csend.
- Ó de jó. Sehol egy tanár, sehol egy gyerek.
Leültem a számítógéphez, és kitaláltam, hogy majd most jól megnézek az Indexen magyar filmeket. Elbasztam egy csomó időt a Fekete kefe, és a Pánik című filmekkel, egyik szarabb mint a másik, háromnegyed óra után léptettem mindakettőt, de ennek meg még úgyse volt értelme, nem tudom, mit vártam, hogy majd a végén egyszer csak kurva jó lesz? Még a hasam is megfájdult a Pánik címűtől, azóta sem bírom elképzelni, hogy miért készítették el.
Na, de van még egy pár ilyen rossz húzás, hogy a klasszikust idézzem.
És akkor egyszer csak gyerekhangok, kiboruló kuka zöreje.
Balhé van.
Az udvaron éppen a helyi Kelemen testvérek néztek körbe, mi újság. A nagyobbik egy csipszes zacskóba kukkantott éppen, van-e benne még valami fogyasztható, a középső a földre borított kuka további tartalmát ellenőrizte, a kicsi pedig kezdte volna firkélni a frissen meszelt falat.
- Hálló.
Riadás. Nyak be, tekintet a veszélyforrás írányába.
- Nem kéne firkálni, a szemetet meg szedjék már össze, ha kiborították.
Egyszerre jött a válasz, mi nem borítottuk ki, én nem firkáltam.
Ez a legdurvább, az értelmetlen hazugság, hiszen láttam, te is tudod, hogy láttam
Akkor meg minek hazudni? Sosem értettem.
Állnak, bámulnak.
- Na, gyerünk, szedjétek össze a szemetet.
- Nem mi voltunk, már így volt. – és hátrálnak kifelé vigyorogva, mindjárt megfordulnak és elszaladnak, szedhetem én a dzsuvát. Ritkán kiabálok mostanában, nyári szünet, mit ordítsak, ezekkel viszont máshogy már nem lehet. Megnéztem, meg van –e még híres hangom.
- Elég!! Most azonnal mind a három szedi a szemetet, és húzza a csíkot, mert megőrülök, és előjön a sötét oldal.
Csak ezt értik szegények, ez van nekik születésük óta, az ordítás, a kiabálás, az agresszió, a hazugság, az erőszak.
A szép szót, a kedvességet kinevetik, lenézik, kihasználják, majd az emeletről leköpnek, és ha felnézel csak a beugró árnyat látod meg a kuncogást hallod.
Gecik. Kisgecik. Nagygecik lesznek.
Na, de ez van bazmeg.
Aztán megnéztem egy cápás műsort a tv-ben. Majd még egyet. Szendvicset ettem, és akkor nyílt az ajtó, és megjöttek a Pócsi gyerekek, hárman.
- Maga van? Többiek? Mit fogunk csinálni? Maga lesz az éjszakás? Mit lehet enni?
A Pócsik tavaly is voltak, szigorúan júniustól szeptember közepéig, anya idén is így gondolkozott, nem kell a gond ottholra, etetni, főzni, unatkoznak, programra nincs pénz, strandra ha kimegyünk, mán egy tízes, oszt még a februári gáz sincs kifizetve. Jól el lesznek az átmenetibe. És akkor szépen beíratja őket, szeptemberben meg kiveszi, mert akkor már megölik a panaszkodásukkal a purgyék, hogy itt tanulni kell délután, meg a múltkor is hogy kiabált Ági néni. Előtte azonban még megvárják míg az otthon felszereli a gyerekeket tanszerekkel, és majd akkor.
- Van valami kaja?
És tényleg mindent megettek volna, ha nem rakok el a többieknek. A kérdésre, hogy mi van, nem ettetek, csak a dehogynem lehet a válasz.
Hát persze. Gondolom.
Aztán az unatkozás kezdődött volna mesterfokon. Elég az hozzá, hogy a munkatársak megegyeztek már rég, meg is lett mondva, hagy a nappaliban lévő gép a nevelőké, nincs kivétel, hogy Sanyika, vagy Erzsike iwiwezhet a hétvégén.
Ehhez képest.
- Leülhetünk a géphez?
- Dehogy is. Ki van zárva.
- De Zsuzsika néni megengedi.
- Kit érdekel Zsuzsika néni? Nem lehet.
- ÓÓ. Akkor mit csináljunk?
Zsuzsika néni úgy megengedte a múltkor is, hogy a kis hatodikos Angéla simán a pina.hu-val kezdett, onnan meg nem volt megállás, jött a többi. Hétfőn Sanyi bácsi kábé negyvenöt, enyhén szólva sem megengedett oldalt talált az előzményekben.
- Addig sincs gond a gyerekkel. – gondolhatta Zsuzsi.
- Na, itt a számtech terem kulcsa, jöttök?
Onnantól pedig minden egyszerűen zajlott, még megjött a Szentesi testvérpár, (szülők válnak, anya kész van, megőrült, apa okés, csak az a gáz, hogy anyának van ítélve a két pulya, pedig apa a pozitív hős., itt várják meg mi lesz), és hálóban nyomtuk az autóversenyt váltásig.
Jókedvűen, pihenten.
