- Előfordult – e, hogy az ufonauták elvitték a férjét a lakásukból?
- Igen, szerinte több alkalommal is elvitték a bolygójukra. Ez mindig olyankor történt,
amikor én nem voltam itthon, és mire hazajöttem, már itt találtam őt.
Részlet egy riportból, az UFO magazinból
Már csak ilyen ez a karácsony, jutott a végkövetkeztetésre Tampi. Nem emlékezett pontosan mikor kezdődött a masszív szórakozás, de arra igen, hogy már szülővárosában végigitta az ünnepet, ami ilyenkor jellemző volt, hiszen barátai ekkor látogattak haza biztosan, és persze ők sem akartak mást. Aztán a fővárosba érkezvén folytatódott a mulatás. Bugris barátjának hobbija volt azok berúgatása, akik másnap külföldre indultak. Tampi egy ilyen indulás óta nem ivott röviditalt.
Másnapos még nem volt, csak szellemi roncs. Ahogy ült a reptéri váróban, éppen azon gondolkodott szarjon – e. Még két órája volt a repülő indulásáig.
- Szépen, kényelmesen akarok utazni, csak semmi izgalom. – magyarázta az éjszaka haverjainak, akik csodálkoztak, miért megy ki ilyen korán.
- Megvan minden? – omlott Tampi agyába. Megvolt. A csomag. Na, igen. A saját cucca a kis hátizsákba belefért, melynek nemsokára kézipoggyász lesz a neve. A másikba, a dögbe, az Angliában élő ismerőseinek, haverjainak, barátainak, azok testvérének, és gyerekeinek a csomagjai voltak, melyeket szerető, gondos anyukák állítottak össze. A zsákot nehezítette a karácsony, és a vele járó ajándékozási láz, azon felül, amit az ott levők amúgy is akartak, és szükségük volt rá.
Az utazás előtt minden anyukát felkeresett, és minden anyuka szabadkozott, hogy ő igyekezett keveset csomagolni, és hogy ez még ugye nem sok, és a repülő úgyis elviszi. Tampi hümmögött, mosolygott. Volt savanyú uborka, Béres-csepp, házi kolbász, magyar fűszerkeverék, vastag könyv, melynek címe Jézus király, a párthus herceg volt, ez itthon maradt, méz, aztán megint kolbász, karton Túró Rudi, HVG, játék az unokáknak, atléta, alsó nadrág, kedvenc kapucnis, jegyzettömb. És akkor még ott volt Tampi összeállítása a fontosakról, a pár liter pálinka, négy rúd Pick szalámi, meg még több újság, Story, Blikk, nehogy azt kelljen később mondaniuk a srácoknak, hogy ki a faszom az a Majka.
A gyors leltár után kényelmesen hátradőlt, majd belegondolt, hogy milyen jó, hogy van ez a reptéri transzfer. Nincs szívás a tömegközlekedéssel, kiszámíthatatlan idő, nincs lehúzós szopás a taxisokkal. Fix összeg, mikró busz, időre ott van, kivisz, oszt csá. Oda – vissza. Tökéletes. Aztán rögtön eszébe jutott egy múltkori ilyen útja, ekkor már a repülőtérről a városba. A vagány pesti mikró buszvezető, aki addig fennhangon szólogatott be ide-oda autóstársainak, sápadtan szállt ki a buszból, miután rossz irányból hajtott be az egyirányú utcába direkt, és meghúzta, nem direkt, egy, mint utóbb kiderült éppen keresztelőre tartó puccba, aranyba vágott, ötven éven túli roma Mercedesét.
A bácsi köszönésként a naeztjólmegszívtadöcskös mondatot csücskösítette, és onnantól nem volt vita, hogy ki a hibás.
- Kleine problém – mondta a sofőr a csodálkozó német párnak, akik éppen a hoteljükbe tartottak, és Tampi valószínűsítette, hogy még találkoznak a gyönyörű szóösszetétellel magyarországi tartózkodásuk alatt.
