„ Békaemberek vannak odaát, azokat néztem”

             Shirley Ann Grau: A tengerparti buli

- Mész a Szigetre? – kérdezte Tampit a kampija.

- Megy a faszom. – válaszolta. – Nincs pénzem, de ha lenne se mennék, nem vágyom, de nem kezdek bele az elcsépelt, szar magyarázatba.

- Jó. Értem.

- Nem az, csak bosszant, hogy egy csomó zenekart kizárólag egy ilyen szar fesztiválon tudsz megnézni, mert amúgy nem hívják őket, mert nem éri meg. Én meg mostanában jobban szeretem a klubkoncerteket, egy fesztiválon más az egész, had ne kezdjek bele,a lényeg, hogy fesztiválra nem akarok menni, a megöregedtél szarságot meg hallani se akarom, mert elszaladok.

Tampi négy vagy öt éve nem volt már a fő- fő istenfasza fesztivállá vált tömegrendezvényen. Az utolsó látogatás talán a Slayeres év volt, akkor is csak egy napra, az egészről nem sok emlék maradt meg, úgy ánblokk, ahogy sokan mondani szokták. Bár az a kellemes élmény örökre beivódott az agyába, mikor a Müller Péter Sziámi ÁÁÁ!! – val való találkozás során a művészt az egekig magasztalták, gratuláltak munkásságához, majd a búcsúzás után „kurva anyád Müller Péter!” és hasonló útravalókkal engedték távozni. Merthogy Müller Péter megosztja a közönséget. A másik, ami megmaradt, az Bugris barátjuk hasas ugrása, a belga motorosok felfújható medencéjébe, amiben éppen a lábukat áztatták. Volt nagy nevetés.

A nap utolsó pillanata, hogy valami traktor húzta vonatszerű járművön ült ötödmagával, és németül ordibáltak.

És kész.

Aztán hazajövetel után három napos légúti problémák, a tipikus Sziget – betegség, és persze az amúgyis másnaposság, nulla forinttal, hogy még egy fumát se lehessen venni.

- A kedvencem a minden évben elhangzó „veszteséges volt a fesztivál mondat”. Jó kis magyaros kijelentés. Veszteséges mi?

- Az anyja a veszteséges.

- Volt azért egy - két merész mutatvány, főleg Ketyós részéről, ő szeretett a Szigeten kikapcsolódni.

- Szó szerint. Az asztal tetejéról elküldeni mindenkit az anyjába, ez volt a specialitása. Mostanában ő se jár.

- Nem nagyon. Na szóval, az egyik évben, az utolsó napon ellopott egy liter rumot, míg a pultos félrenézett. Komisz egy cselekedet volt. Mindenkinek csak az a liter szar hiányzott, délben.

- Az utolsó napon.

- Ja. Négyen fogyasztották el végül, aztán Ketyós a CPG konceerten ugrott egyet a rácsról az emberekre, természetesen a klasszikus, részeg ember stagedivingol tílusban sikerült, senki sem kapta el, hetekig csodájára jártak a hátán lévő zúzódásnak, meg a pompás színeknek.

- Nekem a kedvencem egy papiros 24 óra, amit négyen kezdtünk, de hárman maradtunk, mert Kovács húsz perccel a fesztiválra lépés után elveszett, már csak otthon találkoztam vele két év múlva. Na ,és mentünk, kóboroltunk, mígnem hajnaltájban egy lengyel lányba nem botlottunk, aki csokit akart adni, ha van papírunk cserébe, amibe bele tudja csomagolni a barátját, merthogy ő szerette azt az érzést. Megoldódott minden, közben a híres lengyel – magyar barátságról beszélgettünk, és  a Linda filmsorozatról, amit a lengyel nézők is élvezhettek. Aztán kiderült, hogy a táska, amit szorongatott a kis hölgy, tele van csokoládéval. Míg ő vécézett, kitaláltuk, hogy az nekünk kell, és úgy lesz, hogy én kikapom a kezéből és elszaladok vele a tuják irányába, a többiek, akik a növények mögött rejtőznek pedig, amikor odaér a lány, kirakják a lábukat, ő elesik, és kész.

Mikor visszajött elmondtuk neki a tervünk, körülbelül négy percig sírva nevettünk, bár többnek tünt.