tampi

tothlajos100@gmail.com

Linkblog

Addig jár a korsó a kútra, amilyen a törülköző

2016.02.27. 19:47 Tóth Lajos

 

Amikor reggel letört hátul a fogamból egy darab, nem értettem, de most már tudom, ez egy nem semmi nap.

Remegve vártam mindig ezt a napot, és titkon tudtam, hogy el is fog jönni.

A munkahelyemen kiderült, hogy blogot írok arról, hogy mit dolgozom.

Először megkönnyebültem, kész,vége, ennek annyi. Most mérhetetlenül szomorú vagyok.
A hosszú évek alatt (2008 óta van a blog), aki kérdezte, hogy miért csinálom, mindig azt mondtam, hogy önterápiás céllal.
Ez a munka, ha rendesen csinálod, kikészít.

Aztán, ahogy jöttek az olvasók, a kezdetek óta háromszázkilencvenvalahányezer, lelkes lettem, mert láttam, mennyi embert érdekel ez. Persze volt szomorúság, amikor egy-egy bejegyzés nagy nyilvánosságot kapott (Index címlap, hülye interjúk), és megjelentek az ostobák, a trollok, de ezeknek is a java részében megtaláltak azok az olvasók, akik értékelték ezt az egészet.

A Budapestre költözésem óta én rosszat a gyermekotthonról nem írtam.
Hülye lettem volna, mivel mérhetetlenül más ez, mint a régi, az Átmenetis meló, és ezt nagyon szeretem.
Aki tud olvasni az látja ezt, és érzi.
Az más kérdés, hogy a rendszer hibáit leírtam, pont azért, hogy a lázadást, a dühöt világba kiálthassam.
És itt nem arról van szó, hogy az ácsnak szar a kalapácsa, meg a szöge, oszt szar lesz a tető.
Hanem gyerekekről.

Most érdekes az érzés.
Tudni azt, illetve nem tudni, hogy kik olvasták el, de közben meg tudod, hogy olvasták.
Ööö, mi?
Mármint a kollégáim.
Kitárulkozni, úgy név nélkül könnyű.
Ááá, úgysem tudják, ki vagyok.
Ez mindig is bizsergetett, hogy képzelnek el, és vissza meg, hogy kik olvasnak.
Szóval most hirtelen pár kollégám jól megismert, de ezeket a dolgokat úgyis később fogom majd fel.

Sajnálom nagyon.

Nem hibáztatom a kolléganőt sem, aki felnyomott végül, mert ez máshogy is kiderülhetett volna, csak előtte szólhatott volna.
Volna, volna.
Nem tudja, hogy életem egy nagyon nagy része megy most el.

Nagyon sajnálom.
Ennek most itt vége.
Tényleg.
Ez van, baszd meg.

 

Akarnék valami vicceset írni, hogy mondjuk vigyázzatok az ürgékre, meg majd írok gasztroblogot, de nem megy.

 

Sziasztok, és kösz.

 

Frissítés:
A kommentelést is felfüggesztem, bár nagyon jól esnek az igaz szavak, én már csak ilyen elismerés vadász ember vagyok, ugyanakkor a békét szeretném, még most is. Ha írnátok, akkor a tothlajos100@gmail.com- ra megtehetitek.

Ha mégis kirúgnak, szólok.

 

 

 

 

 

23 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

©________ 2016.02.28. 14:13:14

Nagyobb boldogsaga sose legyen a holgynek.

tampifan 2016.02.28. 14:41:09

ugye rosszul ertem es csak a blognak van vege, nem a munkanak. ezt ki fogjuk birni, a masik lehetoseg keltene nemi buntudat

Flagstaff 2016.02.28. 17:58:59

Ó, a mocsok életbe. :-( Baromira sajnálom, ember, szia! Az én életemből is elvész egy jó és értékes darab.

Rittyentett Hőzönbőzön 2016.02.28. 21:05:55

nagyon szomorú vagyok. mindig figyeltél rá, hogy ne derüljön ki, ki vagy és merre vagy. hiányozni fog a blog.

+ ráébredhetne már valaki, hogy ez nem feltétlenül rossz dolog és az ilyen hosszú ideje épített követőkből pénz is jöhet, ahogy jött is, amikor szükség volt rá.

Szedlák Ádám · http://worldshots.hu 2016.02.28. 22:10:57

Stnbsszmg. Akarom mondani az ürgékre persze vigyázunk, ha a gasztroblog alatt jelzed, hogy mikor kellene még uborka és hová kell tenni az árát...

Szárnyasvakond 2016.02.29. 01:08:18

Régóta olvaslak, de még sosem írtam semmit, mert... valahogy úgy éreztem, nem nagyon lehet hozzátenni semmit ahhoz, amit írtál és amúgy nem vagyok egy gratulálós meg lelkendezős fajta. Most ledöbbentem. Nagyon remélem, hogy meggondolod magad és ez a "Sziasztok, és kösz" nem a vége és lesz folytatás. Engem érdekelne, mi lesz veled, mert azt gondolom, te egy igazán értékes ember vagy. Sajnos segíteni nem tudok, de ha nyernék a lottón egy facér gyermekotthont, te lennél az első, akit felvennék. A kolléganőnek pedig add át szívélyes üdvözletemet, miszerint szarjon sünt, kétfejűt és farfekvésest és innentől kezdve ez jelentse számára az önmegvalósítást.

Naki vagyok kerdojel 2016.02.29. 08:54:24

Remélem, hogy ez: "Ennek most itt vége." csak egy rosszul sikerült vicc, vagy még inkább csak az első elkeseredésed kimenete. Jó lenne tudni részleteket, de ez nyilván nem megy. Szóval én is abban bizakodom, hogy lesz folytatás...

Naki vagyok kerdojel 2016.02.29. 08:55:37

Ja, amúgy meg ne sajnálj semmit. Nincs rá okod. NEKED nincs.

AtomCamel 2016.02.29. 09:49:50

Bassza meg.
Nagyon sajnálom.
Köszönök mindent! Jó volt.
kolléganőd meg remélem 3 heti folyamatos nem szűnő csuklásrohamot kap, amiért elvett egy csomó embertől egy nagyon jó, informális, NORMÁLIS olvasnivalót, amivel ráadásul az élet olyan területére nyertünk betekintést, ahová egyébként csak nagyon kevesen. :-(

Varsányi Martina 2016.02.29. 13:57:09

Hiányozni fog a blogod. Megváltoztattad a világképem, és ezt köszönöm. Remélem a munkád megmaradt. Legalábbis én, egyszeri olvasóként sose tudtam, hogy éppen hol dolgozol, tehát rossz hírét csak a rendszernek, csak az előítéletnek keltetted, a kollégáidnak, a konkrét munkahelyednek nem. Szerintem.

ifrance 2016.02.29. 14:51:28

mit is lehetne most ide írni? átkozódni a kolléganőre nem szeretnék, nem is ismerem a teljes sztorit.
mindig csodáltam a bátorságodat, hogy mersz írni arról, ami az életedben történik. gondolom eddig is tettél bele annyi csavart, hogy anonim maradhass. és ahogy írod, ezzel együtt benne volt a pakliban egy "lebukás". nagyon hiányozni fognak a soraid, ezért még sokáig figyelni fogom, hátha lesz még folytatás...

gingko 2016.02.29. 16:05:48

Nabazdmeg.
Amióta névvel szerepelsz, nem tampiként, kicsit aggódtam mindig, hogy nem lesz-e gáz, hát most lett.
De tényleg, ne hagyj már kétségek közt: kirúgtak, vagy csak megfenyegettek vele arra az esetre, ha nem hagynád abba a blogolást?

Ha tényleg nem írsz tovább, akkor viszlát és kösz a halakat!
gingko

Salome Parker 2016.02.29. 17:34:10

Basszus, ne már...ugye nem tűnsz el azért rögtön? Hosszú évek óta olvaslak...kicsit része lettél a mindennapjaimnak. Persze ezzel gondolom nem vagyok itt egyedül. Ugye megmarad a munkád? Miattad és a gyerekek miatt is őszintén remélem... És persze azt is hogy végül a blog is marad...

Szabó Rozi 2016.02.29. 20:45:53

Tudom milyen, amikor az ember lányának/fiának megtalálják és felfedik a blogját, miközben a blog tulajdonosa nem sejt erről semmit.
Kicsit talán olyan, mint a császár új ruhája, aztán valaki elkiáltja magát, hogy a császár meztelen, és akkor bumm. Pörög az agy, cikáznak a gondolatok, hogy kiről mit és hogyan írtam, lebuktam-e előtte is, vagy csak le fogok bukni? Kiadtam a lelkem egy darabkáját anonim módon, és valaki addig keresett és kutatott, ameddig fülön nem csípett a pixelmentes életben.

Remélem, hogy az őszinteséged nem veszélyeztette, vagy veszélyeztetni a megélhetőségedet, és az állásodat.
Kívánom, hogy még sokáig legyen erőd és kitartásod ehhez a munkához, hivatáshoz.

A kolléganőről inkább nem mondok semmit. Nem vagyok én senki, hogy megítéljek másokat, különben is elég nagy büntetés neki az, hogy magával kell együtt élnie.

TCrown 2016.02.29. 22:48:42

Tampi, bazmeg.

Nem teheted meg hogy ne írj többet. Te itt egy olyan dolgot mutatsz meg tök hitelesen, amit nélküled nem látnánk...
Egyszer átküldtem egy kolleganőnek ezt a blogot este nyolckor, és éjjel egykor írt vissza, hogy még mindig itt olvasgat.
Nemhogy ezt ne hagyd abba, hanem írj még többet. Látni kell ezt is. Muszáj látni.

KTamas · http://ktamas.com/ 2016.02.29. 23:02:00

En is elnyomtam egy bazmeget, mikor ezt elolvastam, es nagyon szomoru vagyok, nem tudok mast mondani, mint az elottem szolok.

Azt a gasztroblogot mindenkepp, tovabbra is szivesen tamogatjuk az urgeket uborkaval es egyeb zoldsegekkel. Az se baj, ha pizzara rakjak oket.

cantaloupe 2016.03.01. 00:15:23

Én is nagyon szeret(t)tem ezt a blogot, mert úgy érzem, jó irányba formálta a világképemet, lement olyan rétegekbe, amit kívülálló nem lát. Nagyobb alázattal közeledek más problémáihoz ezentúl, az biztos.

És még valami: végig az az érzésem volt, hogy aki ezt vállalja hivatásának és tisztességesen végzi, annak rohadt jó fizu járna.

Minden jót kívánok!

ifrance 2016.03.01. 07:59:05

@Tóth Lajos: Pink Floyd - Comfortably Numb

Numark 2016.03.01. 09:31:17

Gyász :( Hiányozni fog a blogod. Légyszi jelezd ha elindul a gasztroblog. Minden ürgének uborkát!

kváziasszonyok gyöngye 2016.03.01. 18:03:20

ha nem írsz róluk, biztos nem is lesznek azok a problémák.
káromkodásokat töröltem.

imazsi 2016.03.01. 18:21:13

picsaba.. :(

tarts ki!

reeingre 2016.10.16. 02:09:59

Remélem annak a bizonyos kolleganőnek nem lesz ennél nagyobb öröm az életében, a temetésén pedig csak a pap lesz és a sírásók.... Valahol ugye megvannak az eddigi posztok és valamikor valahol fogod még őket publikálni. Kitartást!