…és már november is.
Az év eleji őrületnek vége, de nem sokára kezdődik a karácsonyi. A köztes időszak, amit nyugisnak lehetett volna nevezni elmaradt, mert a fiúk pont most gondolták elkezdeni a kamaszodást.
Durván.
Meg persze mindig van valami.
Volt például olyan nap, amikor a hagyományos értelemben véve nem is dolgoztam, nem is találkoztam gyerekekkel, és nem azért, mert leszartam, vagy szabadságon voltam, hanem mert ellenőrzés jött, és az adminisztráció.
Kemény volt.
Szétstresszelt.
A bürokratikus szarság, de nevezhetném sokkal, ami ellehetetlenített a munkámban, mert míg a pedagógiai véleményeket, és a gyógyszeres füzetet igyekeztem utolérni, addig ki van a csoporttal, ki segít a háziban, ki hallgatja végig a szívfájdalmat, az örömöt, ki csinál vacsorát, ki pakol be annak, aki nem tud, ki segít az álló egyenesekben, meg minden.
Dolgozok, de nem dolgozok.
Írom a nevelési tervet 2016-ra, és tudom, hogy senki sem fogja elolvasni.
Közben Berci leesik a plafonról.
Nyilván ezek a napi szervezési feladatokon túl lévő elintézendők.
Az benne van, otthon is megtervezed, hogy te, vagy a csajod hozza haza a purgyékat, és akkor hétvégén mi legyen, meg a kislány beteg is.
Na, itt 12-vel kell ugyanezt.
De ez nem baj, hozzátartozik, csak amikor a nyári beszámolót kell írnom, munka után otthon este féltizenegykor, az már csak hatodikos stílusban megy.

Nyári élményeim.

A nyár jó volt.
Sok élménnyel gazdagodtam.
A legjobb a fürdő volt, meg amikor Géza majdnem beszart a buszmegállóban.
Bárcsak most is nyár lenne!

De túl vagyunk rajta, leellenőriztek.
Mindenesetre, vagy mire, ha késő este hazafelé menet megmentenék egy sündisznót, akinek a fejére szorult egy tejfölös doboz, és megkérdezné, hogy mit kívánok a munkámmal kapcsolatban, én csak még egy embert kérnék nappalra. Plusz egy státuszt.

Aztán meg mindig jön valami, de erre már utaltam.
Mert például vannak az önkéntesek, akik meg jönnek.
Nagyon érdekes volt, amikor egy éve idekerültem, hogy mennyire működik az önkéntesség, ráadásul milyen sok formában.
Ahonnan jöttem, nagyon vidéki Átmeneti Otthon, ugye?, igaz?, ott az volt az önkéntesség, hogy néha jött valakinek az ismerőse, hogy akkor Kiss Peti vagyok, és akkor volna ez a kötelező önkéntesség, hogy ez mekkora hülyeség nem?, erre nekem most végképp nincs időm, mert eleve az érettségi, ugye, meg a szalagavató próbák, különóra, hogy is gondolják, kivagyok teljesen, szóval apukám, anyukám, keresztanyám mondta, hogy akkor aláírnák?

Volt, aki beküldte a papírt.

Itt nem ez van.
És ez nagyon jó.
Nagyon sok szervezést igényel, hogy jól menjen, és sokszor nem értik a kis friss önkéntesek, hogy miért nem jó a bújócska-fogócska bent a csoportban, pont azzal a három gyerekkel, de aztán kénytelenek, és általában valóban belátják.
Hogy ezek a gyerekek kurvára fel tudnak pörögni.
Vannak viszont értetlenek, nem látják be, hogy ez egy folyamat, a nevelés, a mi életünk a csoportban, és amikor ők elmennek átszellemülten, mi maradunk.
És itt mindennek oka van, és nem véletlenül van néha nem annyira szépnapot hangulat.
Góranga meg főleg.
A vendégség jó dolog, de aztán mosogatni kell.
Meg kell érteni, hogy kiabálás is van, és olyan is, aki nem jöhet ki a szobájából, az udvarra meg főleg.
El kell fogadni, hogy itt tudatosan zajlanak a dolgok, mert akarunk valamit, és azt nem zacskó cukrokkal.

Az önkéntesség nagyon jó dolog.
Van, aki egy éve jár, egy gyerekhez, segít a tanulásban neki, meg egyáltalán.
Szeretik egymást.
Van, aki nyugdíjas, öröm nézni, ahogy a kamaszokkal nyomja a matekot, és sokszor harcol, de elszánt.
Sok jó van.

Mert persze muszáj ezt látni, egy gyermekotthont, muszáj ezt átélni, mert.

Középiskolásként, fiatal egyetemistaként, könyvelőként, banki alkalmazottként, házasság előtt, szülés után.

És nekem miért lehet az néha plusz munka, ha valaki jön segíteni?
Mert figyelni kell, az elején mindig, mert van olyan, aki nem jön ki a gyerekekkel, vagy egy valakivel, és akkor az elharapózik, és aztán elbuktatja a gyereket, majd letagadja. (megtörtént eset)
Nekem viszont nem hazudnak a gyerekeim, vagy ha igen, úgyis tudják, hogy rájövök.
Szóval figyelni kell, mert a lényeg a gyerek, és az ő biztonsága, és ezt mindenáron.
Senki sem zavarhatja meg.

Kivéve a szülő, aki, bár gyermekbántalmazás miatt eljárás folyik ellene, simán feljelent bárkit ok nélkül a fenntartónál, csak mert úgy van kedve.