tampi

Pizzára, gyrosra, labdára, játszóházra, ha úgy vagy vele, küldhetsz pénzt. Plaza Real Kulturális Alapítvány 11100104-18189797-36000001

Linkblog

Összdíjazás

2016.02.05. 23:22 Tóth Lajos

 

 

Norbi és Berki Krisztián.
(Hanyag vagánysággal mindkettő)

Norbi: Szoktam teniszezni Sebestyén Balázzsal.
Krisztián: Tényleg?
Norbi: Igen. Gyere el.
Krisztián:  Oké, és ki nyer?
Norbi: Változó, mikor ki. Százezerbe szoktunk játszani. Most ő nyert. De volt, amikor kétszázezret nyertem.

Nem biztos, hogy teljesen pontos részlet az Édes élet című színműből.

 

Ma pizzát ettünk vacsorára.
Péntek van.
Csakis az olvasóknak köszönhetjük, akik küldtek pénzt.
Ezzel kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy aki továbbra is szeretne luxust a gyerekeknek, utalhat újra az alapítvány számlaszámára, mert közben egyszerűsödött a hozzáférés.

Köszönjük.

 

Patrik, Péter, nevelő.
(kedélyesen)
Patrik: Mi lesz a vacsora?
Péter: Valami.
Patrik:Mi lesz a vacsora?
Péter: Valami.
Patrik: Hagyjál már.
Nevelő: Nyugi. Meglepetés.
Patrik, Péter egyszerre: Mi lesz?
Nevelő: Meglepetés.
Patrik, Péter egyszerre a különböző szavakat: Gyros, pizza?
Nevelő: Meglátjátok.

Patrik, Péter el, még hallatszik, ahogy kiáltoznak, pizza, gyros lesz a vacsora.

 

szamlakicsi.jpg

 

 

 

1 komment

Az előző bejegyzés kiegészítése

2016.01.29. 18:59 Tóth Lajos

 

Akkor írta a kis srác, miután végre kinyögte, hogy mitől van szarul.
Házi feladat volt, hogy az apáról kell írni fogalmazást.

 - De mit írjak?

Ja, mit, semmit.

Ebben maradtunk, újabb levél a tanárnéninek.

 - Azért írd meg nekem.

Megírta.

 

az_apam4kicsi.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

A gyermekotthonokban nevelkedő gyerekek esélyei bármire 2. rész

2016.01.22. 22:44 Tóth Lajos

 

 

A szülők.

Azt hinnéd, hogy de hát állami gondoskodásban élnek a gyerekek, milyen szülő?
Hát az, aki hetente jön, a meghatározott napon, és csinálja kárt.
A nagy része.
Azt szokták mondani.
Kártékony, mint a krumplibogár, a peronoszpóra, meg a lisztharmat.
Most tanultuk.
Az van, hogy a legtöbb gyereknél, akit állami gondozásba vesznek, nem feltétlenül szűnik meg a kapcsolat közte és a szülő között.
Van, aki hétvégén hazamehet, van, akit adott napon látogathatnak, van, akit bizonyos napon elvihetnek, de este hozni kell.
Ezt mind bizonyos hozzáértő emberek meghatározzák, korlátozzák, vagy engedélyezik.
De a gyám a főnök.
Lehet nagybetűvel kellett volna írni.
Gyám.

Problémák.

Az a helyzet, hogy ha hétről hétre, napról napra azt sulykolod a gyerekbe, hogy ne beszéljen csúnyán, például ne mondja azt, hogy megbaszlak, te csicska faszszopó, azt előbb utóbb mellőzni fogja.
De ha apa kijön a börtönből, és azt mondja a gyerekeinek, mert engedélyezett kapcsolattartása van, hogy ne legyél egy csicska kis geci, mert szájbakúrlak, rám szégyent ne hozz, rólad meg az a véleménye, hogy az a köcsög nevelő, az elbizonytalanítja a gyermeket, főleg óvodás korban.
De még kisiskolásban is.

Én meg kezdhetem újra.
Mert a gyerekek átváltoznak egy rémmé, és minden, amit addig, az csá.

Fontos tudni, hogy legyen bármilyen a szülő, ismétlem nagyon fontos, a kötődés, meg ilyenek, nagyon nehezen szűnik meg, illetve sosem.
Ezért lehetséges, hogy az engedett kapcsolattartást leszaró szülő, és így soha nem megjelenő, mikor közeleg a TIZENNYOLC egyszer csak OTTVAN.
És persze lehúzza a gyerekeit a pénzzel.
Ők meg örömmel, mert itt van anya.

A szülők.
Amikor megőrülsz, izzadsz, tikkelsz, mert egyedül vagy a csoportban, mert a másik szabadságon.
13 gyerek.
És jön az anyuka, hogy vágja már le a gyerek körmét, így engedték el?, és miért nem szed vitamint.
Aztán a másik, hogy kevés tejet kap a gyerek, pedig az fontos, és miért vette el a telefont, fel fogom jelenteni.

FELJELENTEM MAGUKAT.

Mert akkor belátja a Fenntartó, a Polgármester, a Parlament, az Úristen, hogy igen, mi alkalmatlanok vagyunk a gyermeknevelésre, és akkor a Miniszter, de ha nem ő, a Területi Kirendeltség Vezető elnézést kér a Fókuszban, nagy nyilvánosság előtt, hogy igen, hibáztunk, és bocsánat, itt van Tomi, tessék.
Nevelje.
Hallgatom a félkegyelműek szarjait, akiket már utálni sem bírok.

Közben vacsorát kell csinálni, és Berci sír, mert valószínűleg Sanyi elvette a kisautót, és Edinának fellépése lesz, és az egyik fiú tetszik neki, és el akarja mondani,
NÉGYSZEMKÖZT
meg Elemér továbbtanul, és kéne iskolát nézni, holnap meg megyünk Bélával az orvoshoz, és a papírokat hova is raktam, de a Kiss testvérek meg összeverekedtek, és pont most tört el öt tányér terítés közben.

De ez majdnem mindegy is, ez egy ilyen munka.

A nehéz, meghúzni azt a valamit a gyerek, a szülő, és te közötted.
Látni, amikor csóri vívódik a börtönös apuka értékrendszere, meg a te, már működő, számára is eredményeket hozó életvitel között.

És igen, a kérdés jó.

Miért engedi a rendszer, hogy egy börtönös, veszett állat apuka kapcsolatot tartson a gyerekkel?

A nevelőszülő által visszaadott (újabb téma, a nevelőszülők, úristen, el sem hinnéd) gyermek vér szerinti szülei hogyan jelenhetnek meg, és zavarhatják össze a gyereket, hogy nemsokára hazakerülsz, és alázhatják meg a csoportban dolgozót.

Anyukám azt mondta, hogy te egy hülye vagy, és nemsokára hazakerülök, ja, és feljelent téged.

Kezeled amúgy.
Én legalábbis.
De nem vagyok benne biztos, hogy meg tudom őrizni ezen higgadtságomat majd akkor, azoknál a testvéreknél, akiket bár látogathatna az anya, de nem teszi meg, és emiatt érzelmi roncsokat csinál a gyerekekből, gyűlölik a nőket, és majd akkor, amikor 18 lesznek, és jön a pénz, ott lesz.

A picsába.

 

 

 

5 komment

Szegény vagyok...

2016.01.07. 23:49 Tóth Lajos

 

" Jaj de nehéz egy párnára feküdni
  aki egymást nem igazán szereti
 én is tudom, én is sokat próbálom,
még az ellenségemnek sem kívánom."

                                  

 

Parno Graszt
A paszabi cigányokat régóta tisztelettel követem.

Nem akarok nagy megmondóként tetszelegni.
Bárcsak amúgy.

Cigányokkal, romákkal, -válasszátok ki, ami nem sért, én az vagyok amit nem választottatok-, sokkal találkoztam.
A gyerekekkel, az anyukákkal, az apukákkal.
Sokszor sikerült megismerni egymást, és sokszor sikerült tisztelnünk egymást.
Volt, amikor nem.

Nekem ez volt a munkám.
Mostanában nem találkozok cigányokkal.
Az Otthonban nincsenek cigány gyerekek.
Aki két évesen állami gondozásba kerül az nem cigány, vagy magyar, vagy hindu, vagy finnugor, vagy.
Az egy szerencsétlen.
Gyerek.

Azt is tudom, hogy ebben az országban olyan szakadék van két népcsoport között, amire nem tudok megfelelőt mondani. Ezen szakadék betömésére a rendszerváltás óta nincsen semmilyen kézzelfogható stratégia.
Csak ömlik a pénz, csak ömlik.
Milliárdok.

Még mindig ott járunk, azt olvasod, hogy valami cigány önkormányzati akárki lenyúlta a pénzt.
A Vezető, aki nem fogta fel, hogy mekkora felelősség van rajta.

És mit képvisel.
Meg kiket.

És ez akkora felelősség, hogy el nem mondható.

Kurvára kellett volna egy jó marketinges, meg egy pr-os, vagy egy egyszerű tanácsadó.

Nekem lehet szólni amúgy, segítek szívesen.

Más.
De mégse.
Szóval tudom, hogy miért népszerű a számomra beszédhibásnak vélt KisGrófó, nyilván ez az igény.
Nem vagyok buta naiv, hogy lássam ezt, és belássam, hiszen.
És a pont után sorolhatnám az előadóművészeket.
Tudod, hogy Kozsó, illetve a lakodalmas Pataki miért csinálta a pénzt zenét.
Nyilván Grófó is.

Viszont.

Kell - e tudnia egy cigány, roma előadóművésznek, hogy mekkora felelőssége van abban, hogy egy társadalom hogy ítéli meg általa a képviselt közösséget?

Ezek csak eszembe jutottak gyorsan, talán végig sem gondoltam.
Amit mutatni akartam az ez:

 

 

 És:

 

 

 

 

1 komment

A mennyországban mindig karácsony van

2015.12.23. 13:09 Tóth Lajos

 

Szóval senki sem tudja azt elképzelni, hogy milyen a karácsony a gyermekotthonban.

Nem lehet.

Amikor a dolgozók éppen akkori beosztása határozza meg, hogy ki lesz a, mondjuk szentestei családod.
Jaj, csak ne Erzsike néni legyen!

Zárójelben teszem hozzá, pedig nem szeretem ezt a kifejezést, hogy már maga az egy gyötrelem, hogy a csoportban dolgozóknak megfelelő legyen a beosztásuk.

Sértődés, vita, beletörődés, lapos duzzogás.

És hát a programok, látogatók, támogatók.
Mintha az év csak a karácsonyból állna.
És nehezen értik, hogy ez egy OTTHON, itt laknak a gyerekek. Ezen az épületen nem lehet csak úgy végigmenni, mint az állatkerten, mert azt nem minden gyerek szereti.
Mert lehet, hogy a kamaszlányod most mindenkit utál, a másik meg eleve nem beszél, már egy hete.
És ez nem egy állatkert.

ÓÓÓ megint jött valaki. - mondják, és nekem el kell mondanom, hogy sajnos most nem jöhetnek be.

Pedig nem lenne nehéz megérteni, elég ha arra gondolsz, hogy te otthon mit érzel, ha vasárnap reggel fél kilenckor megszólal a csengő.
És te megteheted, hogy nem engeded be.

Mi sokszor nem. Mert ő adományt hozott. Egy kocsi, tele lomtalanításos cuccokkal.
(mint látod, zárójelben teszem hozzá, hogy ebbe most nem megyek bele, de majd mesélek erről januárban)

Szóval a karácsony.
A béke, a szeretet, a várakozás, a csendes várakozás.
Ezt én írtam?
Ja, kihagytam, a család.

Szóval mostanra nyugi van azért.
Holnap én dolgozok, az éjszakás segít, megfőzi a levest, én oldalast, meg lehet egy csülök pékné módra, és van egy titkos mindenki kedvence, de ilyenkorra már mindenki eltelt, mert már mikuláskor elkezdődik az édesség őrület, és tulajdonképpen senkit sem érdekel a kaja.
Bent lesz az én családom is, társasjátékozunk hedbanz a kedvenc, és majd bemegyek a nagyokhoz filmet nézni, és majd nosztalgiázok, mert én szenteste mindig csak filmeket néztem megállás nélkül, és nem a Kevint.
Jó lesz.

És még annyi, hogy köszi mindenkinek, aki megint segített, és tényleg hihetetlen mekkora dolog van ebben a nyamvadt blogban, természetesen megvan a Martens, megvan a fa, ráadásul ki tudjuk ültetni utána, és meglesz a kosárpalánk is.
És persze lesz pizza, és tegnap volt gyros tál, úgy, hogy mozdulnunk sem kellett.
Ezek nekem nagy visszajelzések, és köszönöm, meg hát köszönjük.

És mielőtt elnyálaskodnám az egészet, és zokogva a klaviatúrára borulnék:

 

Boldog karácsonyt!

 

Meg ilyenek.

 

 

 

 

2 komment

Karácsonyfa alatt aludni

2015.11.20. 22:45 Tóth Lajos

 

 

Ma azt mondta nekem a kamasz Peti, hogy már csak négy hét, és karácsony.
Petinek mostanában nagyon nehéz, de mindent elkövet, hogy.
Még a fenti mondata előtt két héttel elárulta, hogy a legjobban a világon a karácsonyt szereti.
Mert akkor, aki hazamehet, elment, és akinek maradnia kell, alszik, na, olyankor az éjszakások engedelmével, a testvérével a karácsonyfa alatt alszik.

 A két testvér a legdurvább dolog miatt van nálunk.

Nem azért, mert elváltak a szüleik.
Nem azért, mert hajléktalanok a szüleik.
Nem azért, mert börtönben vannak a szüleik.
Nem azért, mert a nevelőszülő „visszaadta” őket.
Hanem azért, mert az anyjuk nem bírt elszakadni a mindenkit nagyon durván bántalmazó élettárstól, és ezért lemondani kényszerült a gyerekekről.

Nagyon rég óta nálunk laknak.

Már tudjuk, mit főzünk Szenteste.
Ezt ők dönthették el.
De a többi is szeretni fogja.

Megvannak a kívánságok is. Általában teljesíthető lesz, de az újabban rockerpunkalternatívnemtudommivagyok Petinek a Martens bakancsot biztos, hogy nem tudjuk megvenni.
A kosárlabdapalánkot sem.
És a műfenyő helyett a csoportpénzből az igazi fát sem.

tothlajos100@gmail.com, írj, ha van valamid.

 

(Jut eszembe, ha a jövő héten a Tescoba jársz, és látsz adomány élelmiszert gyűjtő gyerekeket, adj egy makaróni tésztát nekik.)

 

Frissítés. A Plaza Real-os cím most nem üzemel egy darabig, aki segíteni szeretne, kérem írjon a fenti e-mail címre.

 

 

 

 

4 komment

A köd az ősszel jár

2015.11.05. 15:30 Tóth Lajos

 

 

…és már november is.
Az év eleji őrületnek vége, de nem sokára kezdődik a karácsonyi. A köztes időszak, amit nyugisnak lehetett volna nevezni elmaradt, mert a fiúk pont most gondolták elkezdeni a kamaszodást.
Durván.
Meg persze mindig van valami.
Volt például olyan nap, amikor a hagyományos értelemben véve nem is dolgoztam, nem is találkoztam gyerekekkel, és nem azért, mert leszartam, vagy szabadságon voltam, hanem mert ellenőrzés jött, és az adminisztráció.
Kemény volt.
Szétstresszelt.
A bürokratikus szarság, de nevezhetném sokkal, ami ellehetetlenített a munkámban, mert míg a pedagógiai véleményeket, és a gyógyszeres füzetet igyekeztem utolérni, addig ki van a csoporttal, ki segít a háziban, ki hallgatja végig a szívfájdalmat, az örömöt, ki csinál vacsorát, ki pakol be annak, aki nem tud, ki segít az álló egyenesekben, meg minden.
Dolgozok, de nem dolgozok.
Írom a nevelési tervet 2016-ra, és tudom, hogy senki sem fogja elolvasni.
Közben Berci leesik a plafonról.
Nyilván ezek a napi szervezési feladatokon túl lévő elintézendők.
Az benne van, otthon is megtervezed, hogy te, vagy a csajod hozza haza a purgyékat, és akkor hétvégén mi legyen, meg a kislány beteg is.
Na, itt 12-vel kell ugyanezt.
De ez nem baj, hozzátartozik, csak amikor a nyári beszámolót kell írnom, munka után otthon este féltizenegykor, az már csak hatodikos stílusban megy.

Nyári élményeim.

A nyár jó volt.
Sok élménnyel gazdagodtam.
A legjobb a fürdő volt, meg amikor Géza majdnem beszart a buszmegállóban.
Bárcsak most is nyár lenne!

De túl vagyunk rajta, leellenőriztek.
Mindenesetre, vagy mire, ha késő este hazafelé menet megmentenék egy sündisznót, akinek a fejére szorult egy tejfölös doboz, és megkérdezné, hogy mit kívánok a munkámmal kapcsolatban, én csak még egy embert kérnék nappalra. Plusz egy státuszt.

Aztán meg mindig jön valami, de erre már utaltam.
Mert például vannak az önkéntesek, akik meg jönnek.
Nagyon érdekes volt, amikor egy éve idekerültem, hogy mennyire működik az önkéntesség, ráadásul milyen sok formában.
Ahonnan jöttem, nagyon vidéki Átmeneti Otthon, ugye?, igaz?, ott az volt az önkéntesség, hogy néha jött valakinek az ismerőse, hogy akkor Kiss Peti vagyok, és akkor volna ez a kötelező önkéntesség, hogy ez mekkora hülyeség nem?, erre nekem most végképp nincs időm, mert eleve az érettségi, ugye, meg a szalagavató próbák, különóra, hogy is gondolják, kivagyok teljesen, szóval apukám, anyukám, keresztanyám mondta, hogy akkor aláírnák?

Volt, aki beküldte a papírt.

Itt nem ez van.
És ez nagyon jó.
Nagyon sok szervezést igényel, hogy jól menjen, és sokszor nem értik a kis friss önkéntesek, hogy miért nem jó a bújócska-fogócska bent a csoportban, pont azzal a három gyerekkel, de aztán kénytelenek, és általában valóban belátják.
Hogy ezek a gyerekek kurvára fel tudnak pörögni.
Vannak viszont értetlenek, nem látják be, hogy ez egy folyamat, a nevelés, a mi életünk a csoportban, és amikor ők elmennek átszellemülten, mi maradunk.
És itt mindennek oka van, és nem véletlenül van néha nem annyira szépnapot hangulat.
Góranga meg főleg.
A vendégség jó dolog, de aztán mosogatni kell.
Meg kell érteni, hogy kiabálás is van, és olyan is, aki nem jöhet ki a szobájából, az udvarra meg főleg.
El kell fogadni, hogy itt tudatosan zajlanak a dolgok, mert akarunk valamit, és azt nem zacskó cukrokkal.

Az önkéntesség nagyon jó dolog.
Van, aki egy éve jár, egy gyerekhez, segít a tanulásban neki, meg egyáltalán.
Szeretik egymást.
Van, aki nyugdíjas, öröm nézni, ahogy a kamaszokkal nyomja a matekot, és sokszor harcol, de elszánt.
Sok jó van.

Mert persze muszáj ezt látni, egy gyermekotthont, muszáj ezt átélni, mert.

Középiskolásként, fiatal egyetemistaként, könyvelőként, banki alkalmazottként, házasság előtt, szülés után.

És nekem miért lehet az néha plusz munka, ha valaki jön segíteni?
Mert figyelni kell, az elején mindig, mert van olyan, aki nem jön ki a gyerekekkel, vagy egy valakivel, és akkor az elharapózik, és aztán elbuktatja a gyereket, majd letagadja. (megtörtént eset)
Nekem viszont nem hazudnak a gyerekeim, vagy ha igen, úgyis tudják, hogy rájövök.
Szóval figyelni kell, mert a lényeg a gyerek, és az ő biztonsága, és ezt mindenáron.
Senki sem zavarhatja meg.

Kivéve a szülő, aki, bár gyermekbántalmazás miatt eljárás folyik ellene, simán feljelent bárkit ok nélkül a fenntartónál, csak mert úgy van kedve.

 

 

 

7 komment

Ha itt nincs, ott van

2015.10.19. 22:03 Tóth Lajos



Mármint bejegyzés, írás, poszt, akármi.

http://bentkint.kinja.com/tavasz-van-osszel-ibolya-szolovel-1736781980

 

Más, de...



1 komment

Gondolatok a konyhában

2015.10.03. 11:31 Tóth Lajos

 

 

…és akkor a nem sikerült kollégák, akiknek nem jött be, akik nem jöttek be. Egy év alatt csak a mi csoportunkban öten cserélődtek, és ez durva, mert képzeljük bele magunkat a gyerek helyébe, aki ott lakik, ott él egy kurva otthonban, a más hibája miatt, és egy év alatt öt emberhez kell alkalmazkodnia, és megkérdeznie, hogy te itt fogsz dolgozni. Nyilván ez egy nagyon kemény munka, amit nem bír mindenki, még azok se, akik úgy jönnek oda, hogy ugyanmár. Nem is nagyon válik be senki, aki nem dolgozott még hasonló területen. Mint a vallásos, aki televágta a csoportot szép Máriáskisjézusos képekkel, és hogy ő majd akkor Isten segítségével, majd két hét után nyakon baszta a kamasz Karcsikát. Nyilván mennie kellett, ő is tudta. De vannak, akik tanárok, és iskolában is tanítottak, csak sajnos nem tudják, hogy ez nem az. Eljönnek, beszélgetnek a történelemről, majd férfiként, apaként elkezdenek úgy játszani, mint otthon a gyerekeikkel, hogy jó, na, gyertek, ki bír lenyomni, dobálja őket, majd nem érti, hogy a hiperaktív kicsik ilyenkor egyszerűen órákig nem bírják leállítani magukat, és az egész csoport romokban. A kedvenceim azok, akik az udvaron leállnak a kollégákkal beszélgetni, így velem is teljesen más dolgokról, haverságból, meg nem tudom, a kutyatartásról, családjukról, az emigránsokról, és közben észre sem veszi, hogy baszdmeg mit csinálnak a gyerekek, mert a két Nagy már régen összeverekedett, a kis Péter túl magasra mászott a fára, Lóri túl gyorsan tolja kis Bécikét a babakocsiban, meg egyáltalán, hogy kerül Béci a közelébe, és végtelen, majd megsértődik amikor én a mondat közepén félbeszakítom, és ott hagyom magányában a mondatával, hogy akkor én. Női munka sajnos. Sok a nő. Ez van, belemehetnék, de miért, a jó apa is kevés, én se vagyok túl jó, de ez más. Azon kevés férfiak, akik ilyen helyeken dolgoznak, na, azok se tiszták, és nem is túl jók. Általában van más állásuk is, és lazítani járnak be. Mint egy volt emberke, aki egy kurva nehéz napom után bejött váltani, alig tudtam már beszélni, és azt csücskösítette, hogy végre, na, most pihenhetek kicsit. Legjobban filmet szeretett nézni a kölykökkel, szépen elhelyezkedett, majd aludt egy jót. Hát ezekkel nyilván nehéz mit kezdeni, nem is értik mi a baj, mert ő csak játszott a gyerekekkel, kint volt az udvaron, meg filmet is nézett velük. Ja. Király. És mindezt ne feledd, a gyerekek kajak levágják. Mert ők végignéztek már tizenöt, húsz embert, aki ott akart dolgozni, velük akart foglalkozni. Tegnapelőtt a buszon hat gyerekkel verettük, és ilyenkor mindenkinek szófosása van, meg hát velem már eléggé őszinték és a régi dolgozókról meséltek, amiket alig hittem el, de hát hatan mondták, és vicces volt, hogy más-más korosztály ugyanazt, de mégis máshogy.
- És képzeld el, hogy ha valaki kitakarította konyhát, kapott egy ezrest, de szerintem, kajak a Zsolti zsebpénzét osztogatta, én mindig konyhát akartam takarítani, de egy idő után már csak csipszet adott, jó még az is jó volt, de az egy hülye volt, még Miklós is el tudta hitetni vele, hogy van kimenője, MIKLÓS, ÉRTED???, és elengedte, volt, hogy ez a hülye Kevin berakta a macit az ágyába, betakarta, és tudod, akkoriban a szekrényen lakott, várj, várj elmondom, igen ott fent éreztem jól magam, és ott is aludtam, csak mindenki észrevette, ez meg ott simogatta macit, én meg ott röhögtem fent, és később már ott volt fent velem Botond is. Húsvétkor elengedett locsolkodni, el se hittük. Én nem szeretem az ilyen engedékeny nevelőket, mert igazából nem is engedékeny, na mindegy...

Egy éve dolgozom az Otthonban, egészségemre.

 

 

 

1 komment

Én nem félek

2015.09.26. 21:51 Tóth Lajos

 

 


A gyermekotthonokban nevelkedő gyermekeknek sokkal nagyobb mértékben kell megküzdeniük félelmeikkel, mint hasonló kortársaiknak.

Na, a fenti mondattal kezdődne a valami, ha én pszichológus lennék.
De nem vagyok.
És nem is kell annak lennem ahhoz, hogy tudjam, ami elég nyilvánvaló, hogy mennyi para van egy intézetis gyerek életében.
Jó ideje figyelem a kölkök félelmeit.
Megvan minden, ez nem is probléma, a gyereked is fél a pókoktól, a baj az, hogy helyzetéből adódóan ezek a gyerekek sokszor, legtöbbször nem tudnak kellő megnyugvást találni, hiszen nincs biztonság, nincs anya, apa, aki megnyugtatja.
Szőranya.
Jut eszembe, ha már pszichológus.
Legfontosabb feladatom ezen biztonság pótlása, amely sajnos lehetetlen feladat.
Ezt tudva, és hát sok más területen is érzem ezt a lehetetlenséget, nagyon sokszor nehéz.
Az is nyilvánvaló, hogy ezt a biztonságérzetet megteremteni sok idő, sok energia.
És a félelmek úgyis csak sokszorozódnak.
Mert nem csak a pókok vannak.

A csoportnyaraláson azt mondja az ötödikes lány, hogy ő fél felnőni, fél, hogy 18 éves lesz, mert úgyis elbassza a pénzt, amit adnak, és kurva lesz.
- Ki fog akkor majd segíteni nekem?
- Hát én. – mondom, és közben tudom, hogy fingom nincs, mi lesz akkor, hol leszek én, és az egy másik napló lenne, hogy elmondjam, egy év után mennyire lehet attól félni, hogy nagyon, hogy túlságosan a részévé válsz ezeknek az életeknek, és mi lesz ennek a vége, és mennyire fog fájni.

Na, szóval félnek a kisklampók..
Van, aki fél elmenni az osztálykirándulásra, mert mi lesz ott, fél lemenni az ebédlőbe, mert sokan vannak, az utcára, mert mindenki minket néz, hogy intézetisek vagyunk.
Az emberektől való félelem egy korcsoportra nagyon jellemző, nem az óvodásokra, kisiskolásokra.

Mentünk a testvérekkel a boltba, utunk egy parkon át vezetett, ahol egy padnál füvet szívtak.
- Ez drog? – szimatolt a levegőbe az egyik.
- Igen, azt hiszem.
- Úú, ne nézz oda Tomi!
- Miért? – kérdezem.
Csend. Rágyorsítottak, az oly vagány, laza csávók most fülüket farkukat behúzva iszkoltak.
- Mi van, féltek tőlük?
Csend. Iszkolnak.
Pár kis budai hipszter egyetemista, talán pszichológus hallgatók füveztek.
A legártatlanabb csapat a jó nagy környéken.
Ráadásul láttam a szemükben a drogozás illegális volta miatti aggodalmat, ami aztán eltűnt, ahogy kis hármasunkat konstatálták.
Szóval ők is féltek.
Nehogy elkapják őket.
- Miért féltek tőlük, nem kell, ártalmatlanok. – röhögtem.
- De megvernek.
- Dehogy vernek, ez lenne az utolsó ötletük. Hogy bántanának? A sáljaikkal? Az a kategória, aki mögé, ha te négykézláb ereszkednél, te meg meglöknéd Tomi, és átesne rajtad, valószínűleg percekig visítva nevetnének.
- De nem veszélyesek?
- Honnan veszed?
- A tévéből.
- Ja, értem.
És akkor jön az unalmas kiselőadás, ami hazáig eltart, elég hosszú, mivel a drogok közti különbségről is szót kell ejteni, és ami közben hátra- hátranéznek.
- Jönnek.
- Jöjjenek.

Más.

Az már vicces nekem, amikor a vagány kamasszal percekig veszekszünk, majd rám bassza a fürdő ajtaját, hogy aztán kisvártatva kinyissa, mert nem szeret zárt ajtónál, egyedül zuhanyozni.
Mert fél.

Ha most pszichológus lennék, elmondanám, hogy a félelmek mit okoznak hosszú távon.

De nem vagyok.





001kicsi.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Nem, a takaró legyen az övé

2015.09.11. 22:20 Tóth Lajos

 

 

Éppen mentem az egyik gyerekért az iskolába, és az úton, az ismerős óvoda előtt megláttam öt egymásba rakott, különböző színű óvodás széket.
Lomtalanítás.
Ú, de jó lenne a kis asztalhoz, gondoltam, ez kell nekünk.
Tudtam, láttam, hogy nem lesz egyszerű, ott volt a cigány asszony a halomnál.
 - A gyerekotthonból jövök, elviszem a székeket.
 Közben látom, ahogy megy el az óvónő, hogy hozza ki a többi lomot.
 - De ez már az enyém.
 - Miért?
 - Mert én vagyok az utcába.
 - Meg én is.
 - Ez az enyém.
 - Jó, tudom, nem vagyok hülye, veszem mi van, de ez kell nekem, meg a gyerekeknek
 - Jaj, az Otthonból? - érkezett meg az óvónő egy újabb adag lommal. - Sajnálom, elkésett.
 - Mindegy, úgyis elviszem.
De ekkor már a cigány asszony ölelte magához a székeket, és indult el tova a rakásához az utca közepén.
 - Elviszem a székeket, adja ide, a sarkon túl a kis kampijai szedik szét a tévéket, meg minden más kincset, amit kiraktunk, amellett nem hallotta, hogy egy gyermekotthonba vinném, észnél van, minden oké? Szóval?
 - Jól van főnök, ezen nem fogunk összeveszni, itt van, adom.
 - Nem vagyok főnök, és köszi.

 

http://tampi.blog.hu/2014/10/16/a_sok_hulye_szulo_baszd_meg

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Házi feladat 23.

2015.09.02. 22:38 Tóth Lajos

 

Vagy amikor megjön az Otthonba a srácod az iskolából, második nap, felsős lett, kemény az egész, be kell vágódni az új tanárnál, és akkor hozza az első házit, hogy családfát kell csinálni, és akinek nincs kész, egyest kap.

Családfa?

 

 

 

 

9 komment

Segítség!!!!!

2015.08.28. 20:42 Tóth Lajos

 

Jaj, az van, hogy lenne rá mód, hogy minden héten szombaton este 10 órakor a Bécsi úti Tesco-ból elhozzunk lejárathoz közeli mindent. Nyilván azt nem kell elmesélnem, hogy ez mekkora segítség lenne egy otthonnak.
De mi, akárhogy is gondolkozunk, nem tudjuk kitalálni, megoldani azt, hogy hogyan hozzuk el.
Taxit, fuvarozót teljes áron nem tudunk fizetni. Ráadásul ezt rendszeresen, hosszú távon kell csinálni.
Félek, el kell engednünk a dolgot, de gondoltam, még utoljára itt megpróbálom.
Nincs valami ötletetek, vagy olyankor, szombat, este tízkor, már mindenki bulibáró?
Esetleg, ha tudnátok Travis Bickle számát...


Ja, hétfőig megoldást kell találnunk.

 

 

 

 

11 komment

Megy a lányod Violettára?

2015.08.27. 23:46 Tóth Lajos

 

 

Azt mondtam már, hogy minden nap naplót kell írni? Nem ilyen blog félét, hanem melósat.
Mi volt ma?
Amit ide kéne, azt leírom tollal minden nap, egy kapcsosba.
Na, ez persze megnehezíti az elektronikus napló készítését itten, mert, hogy ha az ember haza érkezik a munkából, agya gyakran Spongyabob, csak eszébe se jut megszólalni se, főleg úgy nevetni.
A lényeg, hogy akkor már nem tudok fogalmazni.
Nem nyávogok, mert vannak tűzoltók, meg mentősök is, meg ápolónők, meg.
Voltam szabadságon, egy hetet, csónakáztunk, meg svédasztal, wellness, fekvés.
Úgyhogy újult erővel.
Kollegárisan vannak gondok, de sebaj, mindenütt vannak. Bár itt főleg nem szerencsés, de úgy vagyok vele, hogy úgyis elmegy majd.
Kezdődik az iskola, ihajjacsuhajja.
Vettünk táskákat, nem 16 ezerért, de azért nem is olcsón, mert a tavalyi gazdaságosat közösen rádobhatjuk a helloween- i tűzre.
130 ezerért vettem tanszert, és még így sem teljes.
Mert a színes ceruzák.
Sosincs belőle elég.
Nektek nincs felesleges?
Más.
Pótvizsga nem volt, a gyakorlatok jól sikerültek, kétszer annyi pénzt kaptak, jó munkásemberek.
Kezdődik az iskola, ihajjacsuhajja.
De utálom én ezt a könyv fedősdit. Világrekordernek érzem magam, tizenvalahány éve, ha nem is fedek, de felügyelője vagyok annak, amit na.
Tisztasági csomag, vinyetta, tornacipő, leckefüzet, tesicucc, fehér póló, fekete nadrág, piros póló, kék nadrág, meg minden, majd ünneplőbe kell menni, én nem megyek, ó kibírod.
Kihúzzuk még a nyarat, a pályázatos mozijegyekkel mozizgatunk, jó volt ez a nyár, nem lehet ok a panaszra.
Ööö, jó mondat. Nem lehet ok a panaszra.
Nem, mi?
Dehogynem.
Úgy értem, mi mindent megtettünk.

Juteszembe, más, de mégsem: Evelin, és még két lakótársnője nem tud elmenni a Violetta koncertre, mert, hogy is tudna?, ellenben örülne, ha kaphatna Violettás tanszereket, füzetet, vinnyetát,akármit.
Hogy tudnátok nekik segíteni, hogy ne legyenek teljesen, nagyon szomorúak?

 

 

 

 

3 komment

Ismered a legkeményebb Kinja-blogot?

2015.08.13. 12:43 Tóth Lajos

 

Ezt kérdezi Szily László, és ezt kérdezem én is.

Szóval olvassátok a csodálatos bentkint.kinja.com blogot.

Kellemes napot!

 

 

2 komment

Minden oké

2015.08.05. 12:04 Tóth Lajos

 

Minden rendben.
Nyár van.
Amúgy sincs kevés dolog, nyáron sem csökken. Ilyenkor 12 órázás van, reggel nyolc, este nyolc. És persze nem lehet az, hogy na gyerekek, ez a nyár, találjátok ki, mit csináltok.
Az előző munkahelyemen ez volt.
Itt ezt nem lehet, és így van jól.
Volt csoportnyaralás.
Sikerült.
Nem történt semmi gáz. A gyerekek élvezték, mi, kísérők is amúgy, de tényleg, de azt azért tudni kell, hogy ez öt nap 24 órás meló 12 gyerekkel.
Nem könnyű.
Csak annyit mondok: strand.
A lényeg, a gyerekek odáig voltak, és nem kellett spórolni, mehettünk többször strandra, (belépő egyszer 20 ezer) ezt az olvasóknak köszönjük, meg ilyenek.
A nagyok közben nyomják a nyári gyakorlataikat, büszke is vagyok kicsit, hogy eljárnak hajnalban, még a hihetetlen rendetlenséget is elnézem kicsit, amit maguk körül nyomnak.
Van persze más is, jön új kisfiú, a nevelőszülő inkább visszacseréli, Tesco garanciás, nem jönnek ki, elmondása szerint, játszik, szórakozik vele a gyerek.
Én azonnal elvenném az ilyentől a nevelőszülői jogosítványt.
De nem tehetem.
Mást viszont igen, tegnap saslikot csináltunk a kertben. Klasszikus történet, mint múltkor, a nyaraláson a paprikás krumpli bográcsban, ez is a világ legfinomabb étele lett.
Há’, de nem?

 

Szólj hozzá!

Uborka szezon, meg dinnye

2015.07.07. 22:23 Tóth Lajos

 

 

Hőség.
Meg a bevándorlók.
Az Otthonban is nyár van.
Reggel, mikor érkezem, alszik mindenki. Az éjszakás elmondja, hogy nehezen ment az elalvás, meleg volt.
Így megy ez.
Nutellás kenyér a reggeli, direkt nem mondta este, mert akkor késői fekvés ide, oda, vagy hova, hétkor már sorban álltak volna.
Helyeselek, bólogatok, alszok még én is.
Befekszem a nappaliba, és várom az ébredőket. Jönnek is, majd elkezdjük a maratoni filmklubot.
Lassulás van, öröm nézni, ahogy a gyerekek lelazulnak a filmekhez.
Klasszikusok rangrejtve.
Videó téka.
Cápa, aztán egy laza Spongya Bob Ki a vízből, King Kong.
Közben ebéd.
Meg jégkrém, dinnye.
Fosás?
Próbálkozás a csocsóval.
Lagymatag, szédült legyek vagyunk, le kell feküdni sziesztára.
Szieszta.
King Kong vége, néhányan könnyeznek, szegény.
Csillagok háborúja.
De ez most melyik?
Hát a Csillagok háborúja. A legelső, amit csináltak. De a sztoriban nem az első.
De hogy?
Nézd. Aztán majd megnézzük mindet.
Ez Anakin?
Nem, ez Luke.
Hol van Anakin?
Vacsora.
Egyetek, aztán kimegyünk.
Már nem égek le?
Már nem.
Az mi?
Slag.
Minek?
Vedd le azt a cipőt, és meglátod.

 

 

 

 

2 komment

Gyermekotthonokban nevelkedő gyerekek esélyei bármire 1. rész

2015.06.16. 00:00 Tóth Lajos

 


Több, mint nyolc hónapja dolgozom egy budapesti, nagyon jól működő gyermekotthonban.
Előtte tizenvalahányig egy nagyon vidéki város melletti, még annál is vidékibb település átmeneti otthonában voltam nevelő.
Emellett dolgoztam nyolc osztályos felzárkóztató képzésen, és börtönben is.
Mindkettőben, mint magyartanár.
Láttam majdnem mindent, meglepődni már nem tudok, azt hiszem.
Aztán majd kiderül.
Mielőtt Budapestre érkeztem fásult voltam, kiábrándult, közönyös, és talán kiégett is, de bebizonyosodott, hogy egyszerűen csak az Átmeneti Otthon légköre, a kollégák szörnyű hatása, az ott megélt hozzáállás a munkához, gyerekekhez volt rossz hatással rám.
Miután erre rájöttem szinte ujjongva vetettem bele magam a munkába, és rettentő erőfeszítésekkel óriásinak is mondható eredményeket értem/értünk el.
Egy fiúcsoportról van szó, ahol azzal kellett kezdeni, hogy húzd le a WC-t miután kakkintottál, és hogy erre most miért mondod azt, hogy a kurva anyád.
Egy szétzilált csoport gazda nélkül.
Egy csoport, ahol folyamatosan váltották érkezésemig a nevelők egymást.
Egyik jobb volt, mint a másik.
Az utolsó, akire csak úgy emlékeznek a gyerekek, hogy mindig sírt, úgy búcsúzott el a szüleik által magukra hagyott állami gondozottaktól, hogy el kell mennie, mert nincs ideje a családjára, a gyerekeire.
Hazudhatott volna valami kegyeset.
Vagy sírhatott volna.
Volna, volna, volna.
Mindegy, a csoport megvan, és én három hónap után csoportvezető lettem.
Ha Budapest, akkor karrier.
Ó, olyan szép ez a történet, szegény árvák, végre akkor jó kezekben vannak.
Azonban ez nem olyan egyszerű.
Bárcsak.
Bárcsak.

Éppen az utóbbi időkben történtek olyan dolgok amelyek, bár ha az ember hosszabb ideje dolgozik ezen a területen, tudja, és fel van készülve, nem idealista, és nem naiv, mégis megindítják, bosszantják, és ha még nem kiégett zombi, aki csak a nyugdíját várja, azt cselekvésre ösztönzik.

Az Átmeneti Otthonban jöttek, mentek a gyerekek, nem lehetett építeni, de itt csak azt lehet.
Itt van a tizenkettő gyereked, és te neveled.
Na, ezért fontos az egész.

Ebben a pár részben problémák lesznek boncolgatva, és talán találok megoldási lehetőségeket is, bár lehet, hogy csak hangos gondolkozás lesz, vagy mit szoktak mondani.


Nézzük az első problémát:

Érkezésemkor került ki a csoportból az éppen 18. életévét betöltött fiatal az utógondozásba.
Ez azt jelenti, hogy 21 éves koráig még maradhat az Otthonban, nem kell rögtön nagybetűséletezni.
Ez egy nagyon jó verzió, viszont szigorúság van, például rendet kell tartani maguk körül, meg ilyenek.
Durvák, gondolható.

Van ennél azonban egy sokkal nagyobb gond.

18 évesen hozzáférhet a pénzhez, amit eddig az állam gyűjtött neki.

Családban nőttem fel.
Nehéz voltam kamasznak, meg még utána is, de mindegy.
Fingom sem volt, mi akarok lenni, illetve bocs, tudom, pontosan az, amit nekem is mondogatnak évek óta, vagyis SEMMI.
Kapkodtam a fejem, és minél hamarabb be akartam rúgni, vagy csak csavarogni a picsába.
Jó, hogy nem vágtak hozzám 1,8 milliót, vagy 2,4-et.
Pistinek viszont hirtelen lett egy csomó pénze, mint sok más állami gondozottnak, és ő is pont úgy járt, mint sok-sok más állami gondozott, elbaszta a pénzt.

Helyzetek, tipikusak:

Lányoknál:

Mesélte a felzárkóztató képzésen, ahol tanítottam, egy egyébként maga is állami gondozásban felnövő, és rendkívül jó képességű fiatalember, aki éppen szintén ezt csinálta akkor, hogy kinéz egy csajt, aki fél év múlva lesz 18, összejön vele, majd amikor megkapja a lány a nagy lóvét, lehúzza, aztán otthagyja.
- Ja, hogy közben besikerül egy gyerek?, én is állami gondozott voltam. – mondta.

Csak, hogy hozzárakjam, ő volt az, aki, amikor megkérdeztem, hogy miért került állami gondozásba, és, egyébként a szülei?, akkor annyival tudta le, hogy utolsó senkiházi rohadékok voltak, szerencsére apám már megdöglött, anyám sajnos még nem.

„ Durva ez, tanár úr, de ha maga is átélte volna azt, amit én, hogy nincs nap, amikor ne tehetném őket felelőssé az én lelki, meg mindenfajta nyomoromért, megértené, miért van ez az egész velem.”

Szóval a lányok meg vannak vezetve, és utána is meg lesznek vezetve, mert már nincs pénz, nincs hol lakni, szeretet sosem volt, „de én szeretlek, de nekem sincs pénzem, mi lenne, ha leszopnád azt a csávót?”

Voltam olyan otthonban, ahol 16-17 éves lányok hétköznap délelőtt döglenek a tv előtt, iskolába nem járnak, csak várnak.
Várnak.
Várnak.
A pénzre, amit 18 évesen kapnak meg.
Illetve hamarabb, ha teherbe esnek, és a párkapcsolat miatt nagykorúsítják őket.
18 év.
Addig is délután nekiindulnak a városnak, a lehetőségek meg korlátlanok, és nem lányos apáknak való.


Fiúknál:

Az átmenetiben neveltük egy álom gyereket évekig, titokban megkerülve a bürokráciát.
Aztán csak elkerült lakásotthonba, de ott is viselte magát, nem keveredett bele semmibe.
Nagyon ragaszkodott az egyik kolléganőhöz, mindig visszajárt, anyja helyett is anyja, vagy mi.
- Mindjárt 18 leszel, jaj de jó, megvesszük a kis tanyát neked, hogy el leszel már, nem?

Hát nem.
A kikerülés előtt fél évvel megjelentek a régen látott rokonok, apa (van neki olyan?, kérdezgettük), nagy testvér.
Aztán megkezdődött.
- Aggyá má kőcsön százezret.
Berci meg adott. Hát hogy örült az annak, hogy újra van család.
És persze közben azért magára is költött
18 évesen és két hónaposan mi kéne még, hát egy jó kocsi. Vett is egy kis Polskit, jogsi minek, van egy mondás erre, ki nem mondom a számon, inni sem ivott sokat, meg senkinek se lett baja nagyon, bár ezt az egészet a rendőrök máshogy gondolták.
Mivel a több százezres büntetést, hála a kölcsönkérőknek, nem tudta kifizetni, le kellett ülnie.
Berci máris a börtönben hip-hop.

A böri meg 18 és négy hónaposan a legjobb tanácsadó.

Visszatérek az utógondozott Pistire.

Pisti is a klasszikot nyomta, megvan a lóvé, gyerünk ruhatár csere.
Buli, egy kis herbál (isten csapása, bárcsak füvezne mind, de majd visszatérek erre is.), tütüke folyamatosan bárkivel, aki csak egy kicsit is.
És abból elég sok van.
Hirtelen az a sok barát.
Hogy közben van egy kis kötelezettség is az utógondozásban, hogy tízszer szóltak, hogy ez így nem lesz jó?
Hogy hajléktalan leszel?

KI A FASZT ÉRDEKEL?

A pénz megfőtt, a helyzet elmérgesedett, ki kellett rakni, mert állnak sorban az utógondozásra várók, azok, akik talán jobban megérdemelnék.

Fél év alatt így lesz hajléktalan egy 18 éves állami gondozott.

Akkor az első esélyromboló elem a pénz, illetve az, hogy nem tud vele bánni a fiatal.
Honnan is tudna?
Nem megy el nap, mint nap vásárolni az anyjával, aki elmondja neki, hogy erre most nincs pénze, ezért és ezért.
Aztán, mint mondtam 18 évesen én se nagyon tudtam, hogy mi van.
Ő honnan tudná?

A következő részben arról lesz szó, hogy mi ennek az oka, és hogyan lehetne ezt orvosolni.

Addig tik is gondolkodjatok, mit találnátok ki, ha ti lennétek én, meg ilyenek.





10 komment

Más.

2015.06.02. 22:21 Tóth Lajos

 

Más.
Még amikor az átmenetiben dolgoztam, találkoztam anyákkal, akik menekültek.
Az ország túlsó végéből.
Az idióta barom elől.
Rászánták magukat, betelt a pohár, és belevetették magukat az ismeretlenbe, egy vagy több gyerekkel.
Akinek, akiknek az a barom az apja.
Aki megaláz, megver, és meg fog ölni.
Lehet a gyerek, gyerekek előtt.
Több ilyen anyával találkoztam.
Egy közös volt bennük, a félelem, hogy mikor találja meg őket az állat.
Hogy nem menekülhetnek.
Soha.
Neki sem sikerült:

http://www.borsonline.hu/20150602_verengzes_papan_harmincotszor_szurt_a_felduhodott_apa

És, ami nem is tudom mi:

"A kis Szabolcs sorsa egyelőre kérdéses, úgy tudjuk, a gyilkos apa édesanyja szeretné felnevelni a kicsit, ugyanis Ibolya szülei régen meghaltak."


Elnézést, miii?


"Rajzolj valamit apádnak a börtönbe, jó ember az, csak hát az idege."


Most nincs kedvem visszakeresni a régi, évekkel ezelőtti bejegyzések között az eseteket, de vannak.

 

tampi_002kicsi.jpg

 

1 komment

Majd elfelejtettem

2015.05.11. 22:49 Tóth Lajos

 

 

csocsokicsi.jpg

 

 

Ez egy csocsó asztal működés közben.
Ti vettétek.
Nagyon köszönjük.
Annyi, hogy a kisiskolástól bármeddigik senki sem pörget.
Ezt először egy pillanatig nem értettem, aztán persze leesett.
Az összes gyerek ült már kocsmában több csocsónyi időt.
Szóval vagányak vagyunk, utánam Barbi a legjobb, hátulról olyanokat lő, mint Bogyi.
Köszönjük, azért jó ez, a pesszimizmusomnak főleg, mert a hétköznapok szarságaiban mutat egy novemberi felhős égbolton áttörő napsugarat.
Jól van, nem nyálaskodok tovább, szuperek vagytok.

 

Ja, annyit még, hogy adakozzatok továbbra is, mert kiderült, hogy kevesebb pénzt kapunk, nem is tudom, hogy fizetem be az osztálypénzt, és akkor még nyár is van, meg fagyi.

 

Illetve riadó, riadó, nincs valakinek egy porszívója feleslegbe, elromlott az a szar, aztán a napos nem tud melózni.
Segítség!!!

 

 

 

 

 

6 komment

Üzenik az ágak, lombok

2015.05.07. 23:32 Tóth Lajos

 

 

 

Az anyák napja mindig váratlanul ér.
Jaja, van anyám, fel kell köszönteni, mostanában inkább már csak telefonon, a távolság ugye, rádióhullámos virágcsokor.

Igazából akkor tudatosul ez az egész, amikor elszaporodnak a meg kell tanulni versek.
- De milyen verset? – kérdezem.
- Hát az anyák napjára. – jön a válasz.
Óhh, sóhajtok, milyen anyák napjára, baszd meg.

Ami, nekem, neked, nekünk, a szerencséseknek, egy kellemes, bizsergető, könnyfakasztó kis ünnepség, az egy ilyen helyen nem egyszerű.
Mert például a négyes tesóknak most halt meg az anyja nem régen, aztán mindnek kell verset tanulni az iskolába az ünnepségre, Emese nem találkozhat az anyjával, a fivérek meg nagyon elfojtottan mérgesek az anyjukra, aki 11 éve nem jelentkezett.
A többinek se az az anyáknapos anyja van, na.
Aztán az iskolában szedem össze a kölköket, megtalál Betti, aki sajnálkozva mondja, hogy maradnia kell, anyák napja, a picsába, mondja, pedig nem beszél még ennyire sem csúnyán.
Hát igen, én tudom, ott aztán nincs semmi anyák, meg anya téma, a múltkor hazafelé láttuk az aluljáróban kifeküdve.
Mit mondasz neki, hogy vigasztalod?
Faszom.
Neked majd jobban kell figyelned, és tanulj az egészből?
Sarkítva ilyeneket szoktam végső soron, és persze nem öt szóval, de a lényeg ez.
És akkor tudom, hogy ez is kurva szar, mert az anyja hibái azok, amiből neki tanulnia kell?
Ő csak egy anyukát akar, aki ott ül a műsoron, kicsit könnyezik, de büszke.
Megint faszom.
Sosem felejtem el, még az Átmenetiben történt, hogy bekerült egy kisfiú, óvodás-iskolás határon libegve, akinek az anyukája lelépett egy új emberrel, apa meg mozdonyt vezetett, és a körülményekhez képest, vagy mi, majdnem álomapa volt, de egyszerűen nem tudta kire bízni a kisfiút, így átmenetileg hozzánk került.
Lehet, hogy nem Karcsinak hívták, de ült a fotelben és zokogott.
- Miért sírsz Karcsi?
- Mert anyák napja lesz holnap az oviban.
- Ó, értem.
- És apa nem tud ott lenni, mert dolgozik.

Most látom mennyiszer szerepel az anya, anyák, anyja szó.
Szóismétlés.

 

3 komment

Egy nap a gyárban

2015.04.23. 22:41 Tóth Lajos

 

 

Barbi iskolájánál kezdek. Mert hát valahogy neki is haza kell jönnie. A többi gyereket mindig más hordja haza. Bölcsőde, óvoda, többféle iskola. Nem kis szervezést igényel.
Ezért nincs is idő arra, hogy, mint például ennél az iskolánál, lent, az aulában várjunk arra, hogy valaki, a portás, a Mikulás, a kis nyuszi lehozza a gyereket. Pedig az elején így gondolták.
Kérvényt kellett benyújtani.
Tényleg.
Annál a kis lánynál, akit beküldtem egyszer a terembe a sapkájáért, és kijött egy szaloncukorral.
Nem tud egyedül elkészülni, fel kell menni érte.
Most meglát a portás bácsi, portás néni, meg még valaki, a főnök legyint, és nyitja az ajtót.
Köszönöm, mondom, és már tartom is az ajtót, mert szemből meg jön egy bicikli, meg Barbi osztályfőnöke.
- Jaj, ne.
De ez csak belül, szó nem hagyja el a számat, illetve köszönök.
- Barbikának az étkezési csekkjét be kellene küldeni, hogy tudjuk be van-e fizetve.
Köszön ő is.
A faszomba, mit hisz, és már a gazdaságisuk is hívta a mi gazdaságisunkat ez ügyben. Mit gondolnak, egy állami intézmény majd jól nem fogja befizetni, vagy mi?
Elrakjuk az ebédpénzt, fagyit veszek belőle.
Részvényt, vagy mit.
Olyan feszes havi fizetéssel vagyunk ellátva, (kíváncsiaknak: 150 ezer egy hónapra, ebből megy a csoport élelmiszere 10 főre, ebéd befizetés két embernek, ruha, minden egyéb, bár egyéb meg ruha nem nagyon van, mert nincs már rá lóvé.), hogy az nagy baj.
Mégis azt fizetem be kábé először, a Barbi kajáját.
Otthon, a rendesben, két havival tartozok egyébként.
Megcsúsztunk.
- Már tegnap beküldtem a fénymásolatot. - közlöm kedvesen, már amennyire ezt lehet.
- Ó, erről nem tudtam, akkor az osztálypénzt is legyenek szívesek, na, viszlát.
Ja, igen, az osztálypénz is ebből a 150 ezerből megy.
Beérve az Otthonba a Srác fekszik cipőben a nappaliban. Vele van most a legtöbb gond, elszállt kicsit, lehet korának sajátja, de nehéz vele akkor is.
Vedd le a cipőd, köszöntöm, és ő sem mondja, hogy szép napot. Néha így vagyunk, nálam stratégia része, nála valami más, de nem baj.
Aztán megjön a többi klambó, később, mint szoktak, programon voltak.
- Volt valakivel gond? – kérdezem illendőségből a kísérőt, régi motoros ő is, ezért csak legyint és elmondja egy mondatban, amit én is elmondtam volna.
Szóval nem volt, illetve a szokásos kezelhető, és ez megnyugtat.
Tanulás.
Nagyon fontos, és nagyon durva.
Az alap a megúszásra játszás gyerek részről, nagy energiánk van ebben, illetve, hogy ne legyen, és lassan alakul is, úgy néz ki, nem lesz bukás, de ez tényleg nagyon kemény.
Nyolc különböző korosztály tanulmányait figyelemmel kísérni olyan nehéz, hogy lehetetlen.
Még mindig dolgozom a helyes stratégián.
Tanulás után őrjöngés az udvaron.
Hagyom.
Fürdés a homokban, fára mászás, gördeszkával le a lépcsőn.
Csak arra figyelek, hogy ne vágja szemen Barbit Kevin egy marék homokkal, Tomi ne a legmagasabb fa tetejére másszon, és Laci ne üsse tarkón Tomit a deszkával.
Közben megjön Márton anyukája, a fiú mikor meglátja, hangos ÓÓÓ- val köszönti.
- Nem ehetsz édességet vacsora előtt. - engedem anyához.
Elmennek a kapcsolattartó szobába.
Bemegyek a felsőm lerakni, kurvára tavasz van, kicsit nyár is, ezért van mindenki hosszú nadrágban, furcsa ez, tényleg, télen minden gyerek rövidnadrágban nyomta, most meg. Mindegy, meg sem szólalok, tudják ők.
Közben áthallatszik a kapcsolattartó szobából, ahogy anyuka mondja, hogy egyél egy kis csokit.
- NEEEEM. – visít Márton, hányni fogok, mint múltkor.
Nem habozok, vagy mi, odahajolok a kulcslyukhoz.
- Jól mondja a kisfiú, anyuka, nem kell vacsora előtt csokika, majd utána, ne tessék félni, odaadjuk neki, nem szeretjük az édességet a kolléganővel, de a múltkor is végighányta az éjszakát, mert nem volt mérték.
Csend a túloldalról.
De már szaladok is ki, mert be kell jönni, kész a vacsora.
Még kint le a cipő, homok ki, és baszd meg, mindenkin van zokni, télen alig alig, rázzuk a homokot, irány a fürdő, és olyan mintha nyár lenne, a kagylóba folyik le az oly ismerős retkes vízpatak.
Két tenyér összezár, pulzáló mozdulatok.
Vacsora.
Közös.
Nagy dumálások, ilyenkor lehet a közösségi dolgokat, most nincs, megéljük az egészet, én ezeket úgy szeretem, tíz gyerek.
Szembesülök kicsit, rálátok jobban, sokszor nincs idő, most mindenki egybe.
De ez csak egy pillanat, mert Kevin máris kiöntötte a vizet, és kapott egy nyakast a bátyjától, meg Tomi több tésztát vett, mint Máté, és ez szerinte köcsögség, és mi lesz nyáron, meg Kevin befingott.
Fürdés, ez se csak úgy van, hogy mondod, hogy szépen sorban fürödjetek, na rajta.
Leszakadt a pajta.
Lazulás, de valaki azért fel van pörögve általában, ő porszívózhat kicsit az étkezőben, nehogy zavarja a tévéseket.
Másnapi ruha kipakolása, fekvés a kicsiknek.
A nagyok elvannak tízig, de azért mindig van, akinek kilenckor jut eszébe mosni.

Volt valami frappáns mondatom a végére az előbb még, de elfelejtettem.

 



2 komment

sötét-világos

2015.04.04. 10:47 Tóth Lajos

 

„ - És gondolkoztam egy történeten.
- Melyik az?
- A legősibb, a fény és a sötétség.
- Háát tudom, hogy nem Alaszkában vagyunk, de nekem úgy tűnik, hogy a sötétség egyre inkább beborít minket.
- Igen, ebben igazad van.
- Hé, Marthy!
- Na, mi van?
- Toljál inkább a kocsi irányába. Voltam én már eleget kórházban.
- Jézusom. Tudod mit? Tiltakozom. Bár szerintem te elpusztíthatatlan vagy.

- Amúgy meg te rosszul állsz hozzá. Az éghez.
- Hogy érted?
- Egykoron csak a sötétség volt, de győzni fog a világosság. ”

                                                                                     True Detective vége

 

 

 

 

Mindig vannak tényezők, amiket bele kell kalkulálnod.
Eltervezed a nyugodt, békés napot a csoportban, és akkor érkezésed után valami a feje tetejére borítja az egészet.
Ilyen esemény az is, amikor a négy gyerek anyját valaki agyonveri.

 

 

 

 

3 komment

Hjajh.

2015.03.29. 18:48 Tóth Lajos

 

 

Az, ha valakinek ellopják az autóját, háát az nem valami jó érzés.
Állsz, nem is tudod, mi van. Aztán szépen lassan leesik. Várod a rendőröket, és még mindig reménykedsz, mindenféle szarban, magad sem tudod, miben. Aztán megjönnek a srácok, hivatalosak, de tudod, amit kicsit már éreztetnek is, hogy ez van, baszd meg, lófaszt se tudunk tenni. Aztán a nyomozó is felteszi ugyanazokat, és ő már jobban érezteti, hogy ez bizony csá, megszívtad.
Aztán ülsz otthon, nézel ki a fejedből, hogy mi legyen. Jön a kérdés, hogy miért. Rájössz, tudod, hogy nincs miért, ez a legértelmetlenebb dolgok egyike, ne keress okokat, te lettél a soros, ez van.
- De hát már jó vagyok. – mondogatod mégis, majd újra eljutsz arra, hogy ennél még az is értelmesebb lett volna, ha felrakod a pénzt, vagy az egész autót pókerre.
Vagy a 31 – re.
Nyugtatgatod magad, másokkal sokkal rosszabb is történt, még annál is, hogy benne hagytad a forgalmit a kocsiban, és most majd valószínű pereskedned kell évekig a biztosítóval.
És mégis mindig eljutsz a kérdésig, pedig küzdesz ellene, hogy miért.
Már olyan jó volt minden, most is táborban voltál árva kölkökkel, és amikor észrevetted, hogy elvitték az autót, akkor is kaját mentél volna venni az Otthonba.
Egy ideje nem iszol, kibírod, nem nyitsz ki egy sört.
Este csak odaszólsz a rendőrségre, még jó is, mert be kell menned.
Persze várni kell. Nem kezdesz el veszekedni a rendőrnő portással, aki úgy beszél veled, mintha elloptad volna a kocsiját.
- Itt ül, és kitölti ezt. – mondja, de te már ülsz rég, és már nemcsak magad sajnálod, hanem őt is.
Majd kis idő múlva jön, pont amúgy is elakadtál, hogy azt nem is kell kitöltenie, csak várjon, miért nem mondta, mindjárt jönnek.
Jön is a rendőr néni, aki délután ott volt a helyszínen, ami amúgy a szűkebb lakóhelyem.
Kedves, van háttetkója, és sajnálkozik. Beszélgetünk, míg elérünk a nagyon messze van szobáig.
Elmesélem neki, hogy mennyire keresem a miértre a választ, megért, és elmondja, hogy bár hisz a karmában, ezt nehogy odacsapjam, mert nincs értelme.
- De hát mindennek van értelme, vagy pont nincs? – kérdezem, és merülnénk el schopenhaueri mélységekbe, amikor megérkezünk.
Semmi romantikus, kurvára nem skandináv krimis szoba, ugyanolyan ótvar, mint az egész.
Olyan, mintha mindent lomtalanításból hoztak volna fel. A hűtő üvölt, mint egy szúnyogirtó helikopter, a kávéfőző retek, foltos ágytakaró a dikókon. Cigi szag mindenütt. A nyomtató nem működik.
Tényleg csak a rendőrség lehet.
És persze közben a folyosókon azok a furcsa emberek, a rendőrök.
- Üljön le, ahová akar. Hívok valakit, aki megszereli ezt a szar nyomtatót, aztán felvesszük a vallomást, és már mehet is.
- Addig szétnézhetek? – mutatok körbe a szoba falán lévő fényképtömkelegre.
- Nézzen, persze.
A sok rohadék. Most, hogy károsult vagyok. Célok, hirdeti egy kiírás. Zsebmetszők képe a villamoson, besurranó nők, törött orrú, zombi kinézetű zsebes. Odaírva, részegnek teteti magát.
A kuruc infó lekövetkeztetne.
Aztán megpillantom a főhelyen.
M. apuka, akinek a gyerekeit nevelem, és aki eddig háromszor jelentett fel minket. Akinek a gyerekei annyira sérültek miatta, hogy maguk zokognának.
M. apuka a képen, vezető száron, azzal az undorító cinizmussal az arcán, a Célok felírat alatt.
Aki lehet, hogy ellopta az autónkat.
Valami miatt megcsavarodik az orrom, megfáztam a táborban, ahol a fiával töltöttem a hetet, de persze nem azért.
Zokognék, de nem fogok persze.
Megjön a hölgy, mi az, kérdezi, ismerem ezt a faszt, mondom, néz rám, összezavarodva.
Beszélünk.
- És milyen egy ilyen embernek a gyereke? – kérdezi.
- Háát, nem tudom, milyen? Semmilyen. Most még. Majd munka lesz ő is, rossz esetben.
Nézem az arcokat tovább, és közben megy a rutin.
- Nem tudom, mit akar tőlem az élet. - jön ki belőlem.
- Kinyomtatom, aláírja, és mehet is.
- Jó.

 

 

 

5 komment

Aranyos, cuki, facebookra való gyermeki szavak

2015.03.18. 22:55 Tóth Lajos

 

 

- Apa mindig azt mondta, ha úgy volt, hogy ti intézetis köcsögök.

                                         M. Kornél vacsora közben

 

 

- Halló, ...aha,...,igen... BARBIIII, apád hív, és teljesen részeg.

                                             V. László felvette a telefont

 

 

- Az a bácsi, a Barbi anyjának a barátja, vagy kije, teljesen részeg, és olyanokat beszél, hogy nekem lapos a fejem, meg, hogy ne dumáljak vissza, de ki ez a fasz?

             M. Kornél, aki mindenkivel beszédbe elegyedik most rossz embert kapott T. Barbi kapcsolattartásán.

 

 

 

- Apám is küldi ezeket a szar édességeket, csak fosok tőlük, nemhogy bejönne meglátogatni.

                                                                                            K. Sándor

 

- Az igazi ló?

    M. Kevin a cirkuszban

 

 

Szólj hozzá!