Hirdetés

tampi

Kajára, labdára, játszóházra, ha úgy vagy vele, küldhetsz pénzt. Plaza Real Alapítvány: 11100104-18189797-36000001 Fontos, hogy a közleményhez oda kellene írni, hogy ÁTMENETI.

Linkblog

Gyermekotthonokban nevelkedő gyerekek esélyei bármire 1. rész

2015.06.16. 00:00 Tóth Lajos

 


Több, mint nyolc hónapja dolgozom egy budapesti, nagyon jól működő gyermekotthonban.
Előtte tizenvalahányig egy nagyon vidéki város melletti, még annál is vidékibb település átmeneti otthonában voltam nevelő.
Emellett dolgoztam nyolc osztályos felzárkóztató képzésen, és börtönben is.
Mindkettőben, mint magyartanár.
Láttam majdnem mindent, meglepődni már nem tudok, azt hiszem.
Aztán majd kiderül.
Mielőtt Budapestre érkeztem fásult voltam, kiábrándult, közönyös, és talán kiégett is, de bebizonyosodott, hogy egyszerűen csak az Átmeneti Otthon légköre, a kollégák szörnyű hatása, az ott megélt hozzáállás a munkához, gyerekekhez volt rossz hatással rám.
Miután erre rájöttem szinte ujjongva vetettem bele magam a munkába, és rettentő erőfeszítésekkel óriásinak is mondható eredményeket értem/értünk el.
Egy fiúcsoportról van szó, ahol azzal kellett kezdeni, hogy húzd le a WC-t miután kakkintottál, és hogy erre most miért mondod azt, hogy a kurva anyád.
Egy szétzilált csoport gazda nélkül.
Egy csoport, ahol folyamatosan váltották érkezésemig a nevelők egymást.
Egyik jobb volt, mint a másik.
Az utolsó, akire csak úgy emlékeznek a gyerekek, hogy mindig sírt, úgy búcsúzott el a szüleik által magukra hagyott állami gondozottaktól, hogy el kell mennie, mert nincs ideje a családjára, a gyerekeire.
Hazudhatott volna valami kegyeset.
Vagy sírhatott volna.
Volna, volna, volna.
Mindegy, a csoport megvan, és én három hónap után csoportvezető lettem.
Ha Budapest, akkor karrier.
Ó, olyan szép ez a történet, szegény árvák, végre akkor jó kezekben vannak.
Azonban ez nem olyan egyszerű.
Bárcsak.
Bárcsak.

Éppen az utóbbi időkben történtek olyan dolgok amelyek, bár ha az ember hosszabb ideje dolgozik ezen a területen, tudja, és fel van készülve, nem idealista, és nem naiv, mégis megindítják, bosszantják, és ha még nem kiégett zombi, aki csak a nyugdíját várja, azt cselekvésre ösztönzik.

Az Átmeneti Otthonban jöttek, mentek a gyerekek, nem lehetett építeni, de itt csak azt lehet.
Itt van a tizenkettő gyereked, és te neveled.
Na, ezért fontos az egész.

Ebben a pár részben problémák lesznek boncolgatva, és talán találok megoldási lehetőségeket is, bár lehet, hogy csak hangos gondolkozás lesz, vagy mit szoktak mondani.


Nézzük az első problémát:

Érkezésemkor került ki a csoportból az éppen 18. életévét betöltött fiatal az utógondozásba.
Ez azt jelenti, hogy 21 éves koráig még maradhat az Otthonban, nem kell rögtön nagybetűséletezni.
Ez egy nagyon jó verzió, viszont szigorúság van, például rendet kell tartani maguk körül, meg ilyenek.
Durvák, gondolható.

Van ennél azonban egy sokkal nagyobb gond.

18 évesen hozzáférhet a pénzhez, amit eddig az állam gyűjtött neki.

Családban nőttem fel.
Nehéz voltam kamasznak, meg még utána is, de mindegy.
Fingom sem volt, mi akarok lenni, illetve bocs, tudom, pontosan az, amit nekem is mondogatnak évek óta, vagyis SEMMI.
Kapkodtam a fejem, és minél hamarabb be akartam rúgni, vagy csak csavarogni a picsába.
Jó, hogy nem vágtak hozzám 1,8 milliót, vagy 2,4-et.
Pistinek viszont hirtelen lett egy csomó pénze, mint sok más állami gondozottnak, és ő is pont úgy járt, mint sok-sok más állami gondozott, elbaszta a pénzt.

Helyzetek, tipikusak:

Lányoknál:

Mesélte a felzárkóztató képzésen, ahol tanítottam, egy egyébként maga is állami gondozásban felnövő, és rendkívül jó képességű fiatalember, aki éppen szintén ezt csinálta akkor, hogy kinéz egy csajt, aki fél év múlva lesz 18, összejön vele, majd amikor megkapja a lány a nagy lóvét, lehúzza, aztán otthagyja.
- Ja, hogy közben besikerül egy gyerek?, én is állami gondozott voltam. – mondta.

Csak, hogy hozzárakjam, ő volt az, aki, amikor megkérdeztem, hogy miért került állami gondozásba, és, egyébként a szülei?, akkor annyival tudta le, hogy utolsó senkiházi rohadékok voltak, szerencsére apám már megdöglött, anyám sajnos még nem.

„ Durva ez, tanár úr, de ha maga is átélte volna azt, amit én, hogy nincs nap, amikor ne tehetném őket felelőssé az én lelki, meg mindenfajta nyomoromért, megértené, miért van ez az egész velem.”

Szóval a lányok meg vannak vezetve, és utána is meg lesznek vezetve, mert már nincs pénz, nincs hol lakni, szeretet sosem volt, „de én szeretlek, de nekem sincs pénzem, mi lenne, ha leszopnád azt a csávót?”

Voltam olyan otthonban, ahol 16-17 éves lányok hétköznap délelőtt döglenek a tv előtt, iskolába nem járnak, csak várnak.
Várnak.
Várnak.
A pénzre, amit 18 évesen kapnak meg.
Illetve hamarabb, ha teherbe esnek, és a párkapcsolat miatt nagykorúsítják őket.
18 év.
Addig is délután nekiindulnak a városnak, a lehetőségek meg korlátlanok, és nem lányos apáknak való.


Fiúknál:

Az átmenetiben neveltük egy álom gyereket évekig, titokban megkerülve a bürokráciát.
Aztán csak elkerült lakásotthonba, de ott is viselte magát, nem keveredett bele semmibe.
Nagyon ragaszkodott az egyik kolléganőhöz, mindig visszajárt, anyja helyett is anyja, vagy mi.
- Mindjárt 18 leszel, jaj de jó, megvesszük a kis tanyát neked, hogy el leszel már, nem?

Hát nem.
A kikerülés előtt fél évvel megjelentek a régen látott rokonok, apa (van neki olyan?, kérdezgettük), nagy testvér.
Aztán megkezdődött.
- Aggyá má kőcsön százezret.
Berci meg adott. Hát hogy örült az annak, hogy újra van család.
És persze közben azért magára is költött
18 évesen és két hónaposan mi kéne még, hát egy jó kocsi. Vett is egy kis Polskit, jogsi minek, van egy mondás erre, ki nem mondom a számon, inni sem ivott sokat, meg senkinek se lett baja nagyon, bár ezt az egészet a rendőrök máshogy gondolták.
Mivel a több százezres büntetést, hála a kölcsönkérőknek, nem tudta kifizetni, le kellett ülnie.
Berci máris a börtönben hip-hop.

A böri meg 18 és négy hónaposan a legjobb tanácsadó.

Visszatérek az utógondozott Pistire.

Pisti is a klasszikot nyomta, megvan a lóvé, gyerünk ruhatár csere.
Buli, egy kis herbál (isten csapása, bárcsak füvezne mind, de majd visszatérek erre is.), tütüke folyamatosan bárkivel, aki csak egy kicsit is.
És abból elég sok van.
Hirtelen az a sok barát.
Hogy közben van egy kis kötelezettség is az utógondozásban, hogy tízszer szóltak, hogy ez így nem lesz jó?
Hogy hajléktalan leszel?

KI A FASZT ÉRDEKEL?

A pénz megfőtt, a helyzet elmérgesedett, ki kellett rakni, mert állnak sorban az utógondozásra várók, azok, akik talán jobban megérdemelnék.

Fél év alatt így lesz hajléktalan egy 18 éves állami gondozott.

Akkor az első esélyromboló elem a pénz, illetve az, hogy nem tud vele bánni a fiatal.
Honnan is tudna?
Nem megy el nap, mint nap vásárolni az anyjával, aki elmondja neki, hogy erre most nincs pénze, ezért és ezért.
Aztán, mint mondtam 18 évesen én se nagyon tudtam, hogy mi van.
Ő honnan tudná?

A következő részben arról lesz szó, hogy mi ennek az oka, és hogyan lehetne ezt orvosolni.

Addig tik is gondolkodjatok, mit találnátok ki, ha ti lennétek én, meg ilyenek.





9 komment

Más.

2015.06.02. 22:21 Tóth Lajos

 

Más.
Még amikor az átmenetiben dolgoztam, találkoztam anyákkal, akik menekültek.
Az ország túlsó végéből.
Az idióta barom elől.
Rászánták magukat, betelt a pohár, és belevetették magukat az ismeretlenbe, egy vagy több gyerekkel.
Akinek, akiknek az a barom az apja.
Aki megaláz, megver, és meg fog ölni.
Lehet a gyerek, gyerekek előtt.
Több ilyen anyával találkoztam.
Egy közös volt bennük, a félelem, hogy mikor találja meg őket az állat.
Hogy nem menekülhetnek.
Soha.
Neki sem sikerült:

http://www.borsonline.hu/20150602_verengzes_papan_harmincotszor_szurt_a_felduhodott_apa

És, ami nem is tudom mi:

"A kis Szabolcs sorsa egyelőre kérdéses, úgy tudjuk, a gyilkos apa édesanyja szeretné felnevelni a kicsit, ugyanis Ibolya szülei régen meghaltak."


Elnézést, miii?


"Rajzolj valamit apádnak a börtönbe, jó ember az, csak hát az idege."


Most nincs kedvem visszakeresni a régi, évekkel ezelőtti bejegyzések között az eseteket, de vannak.

 

tampi_002kicsi.jpg

 

1 komment

Majd elfelejtettem

2015.05.11. 22:49 Tóth Lajos

 

 

csocsokicsi.jpg

 

 

Ez egy csocsó asztal működés közben.
Ti vettétek.
Nagyon köszönjük.
Annyi, hogy a kisiskolástól bármeddigik senki sem pörget.
Ezt először egy pillanatig nem értettem, aztán persze leesett.
Az összes gyerek ült már kocsmában több csocsónyi időt.
Szóval vagányak vagyunk, utánam Barbi a legjobb, hátulról olyanokat lő, mint Bogyi.
Köszönjük, azért jó ez, a pesszimizmusomnak főleg, mert a hétköznapok szarságaiban mutat egy novemberi felhős égbolton áttörő napsugarat.
Jól van, nem nyálaskodok tovább, szuperek vagytok.

 

Ja, annyit még, hogy adakozzatok továbbra is, mert kiderült, hogy kevesebb pénzt kapunk, nem is tudom, hogy fizetem be az osztálypénzt, és akkor még nyár is van, meg fagyi.

 

Illetve riadó, riadó, nincs valakinek egy porszívója feleslegbe, elromlott az a szar, aztán a napos nem tud melózni.
Segítség!!!

 

 

 

 

 

6 komment

Üzenik az ágak, lombok

2015.05.07. 23:32 Tóth Lajos

 

 

 

Az anyák napja mindig váratlanul ér.
Jaja, van anyám, fel kell köszönteni, mostanában inkább már csak telefonon, a távolság ugye, rádióhullámos virágcsokor.

Igazából akkor tudatosul ez az egész, amikor elszaporodnak a meg kell tanulni versek.
- De milyen verset? – kérdezem.
- Hát az anyák napjára. – jön a válasz.
Óhh, sóhajtok, milyen anyák napjára, baszd meg.

Ami, nekem, neked, nekünk, a szerencséseknek, egy kellemes, bizsergető, könnyfakasztó kis ünnepség, az egy ilyen helyen nem egyszerű.
Mert például a négyes tesóknak most halt meg az anyja nem régen, aztán mindnek kell verset tanulni az iskolába az ünnepségre, Emese nem találkozhat az anyjával, a fivérek meg nagyon elfojtottan mérgesek az anyjukra, aki 11 éve nem jelentkezett.
A többinek se az az anyáknapos anyja van, na.
Aztán az iskolában szedem össze a kölköket, megtalál Betti, aki sajnálkozva mondja, hogy maradnia kell, anyák napja, a picsába, mondja, pedig nem beszél még ennyire sem csúnyán.
Hát igen, én tudom, ott aztán nincs semmi anyák, meg anya téma, a múltkor hazafelé láttuk az aluljáróban kifeküdve.
Mit mondasz neki, hogy vigasztalod?
Faszom.
Neked majd jobban kell figyelned, és tanulj az egészből?
Sarkítva ilyeneket szoktam végső soron, és persze nem öt szóval, de a lényeg ez.
És akkor tudom, hogy ez is kurva szar, mert az anyja hibái azok, amiből neki tanulnia kell?
Ő csak egy anyukát akar, aki ott ül a műsoron, kicsit könnyezik, de büszke.
Megint faszom.
Sosem felejtem el, még az Átmenetiben történt, hogy bekerült egy kisfiú, óvodás-iskolás határon libegve, akinek az anyukája lelépett egy új emberrel, apa meg mozdonyt vezetett, és a körülményekhez képest, vagy mi, majdnem álomapa volt, de egyszerűen nem tudta kire bízni a kisfiút, így átmenetileg hozzánk került.
Lehet, hogy nem Karcsinak hívták, de ült a fotelben és zokogott.
- Miért sírsz Karcsi?
- Mert anyák napja lesz holnap az oviban.
- Ó, értem.
- És apa nem tud ott lenni, mert dolgozik.

Most látom mennyiszer szerepel az anya, anyák, anyja szó.
Szóismétlés.

 

3 komment

Egy nap a gyárban

2015.04.23. 22:41 Tóth Lajos

 

 

Barbi iskolájánál kezdek. Mert hát valahogy neki is haza kell jönnie. A többi gyereket mindig más hordja haza. Bölcsőde, óvoda, többféle iskola. Nem kis szervezést igényel.
Ezért nincs is idő arra, hogy, mint például ennél az iskolánál, lent, az aulában várjunk arra, hogy valaki, a portás, a Mikulás, a kis nyuszi lehozza a gyereket. Pedig az elején így gondolták.
Kérvényt kellett benyújtani.
Tényleg.
Annál a kis lánynál, akit beküldtem egyszer a terembe a sapkájáért, és kijött egy szaloncukorral.
Nem tud egyedül elkészülni, fel kell menni érte.
Most meglát a portás bácsi, portás néni, meg még valaki, a főnök legyint, és nyitja az ajtót.
Köszönöm, mondom, és már tartom is az ajtót, mert szemből meg jön egy bicikli, meg Barbi osztályfőnöke.
- Jaj, ne.
De ez csak belül, szó nem hagyja el a számat, illetve köszönök.
- Barbikának az étkezési csekkjét be kellene küldeni, hogy tudjuk be van-e fizetve.
Köszön ő is.
A faszomba, mit hisz, és már a gazdaságisuk is hívta a mi gazdaságisunkat ez ügyben. Mit gondolnak, egy állami intézmény majd jól nem fogja befizetni, vagy mi?
Elrakjuk az ebédpénzt, fagyit veszek belőle.
Részvényt, vagy mit.
Olyan feszes havi fizetéssel vagyunk ellátva, (kíváncsiaknak: 150 ezer egy hónapra, ebből megy a csoport élelmiszere 10 főre, ebéd befizetés két embernek, ruha, minden egyéb, bár egyéb meg ruha nem nagyon van, mert nincs már rá lóvé.), hogy az nagy baj.
Mégis azt fizetem be kábé először, a Barbi kajáját.
Otthon, a rendesben, két havival tartozok egyébként.
Megcsúsztunk.
- Már tegnap beküldtem a fénymásolatot. - közlöm kedvesen, már amennyire ezt lehet.
- Ó, erről nem tudtam, akkor az osztálypénzt is legyenek szívesek, na, viszlát.
Ja, igen, az osztálypénz is ebből a 150 ezerből megy.
Beérve az Otthonba a Srác fekszik cipőben a nappaliban. Vele van most a legtöbb gond, elszállt kicsit, lehet korának sajátja, de nehéz vele akkor is.
Vedd le a cipőd, köszöntöm, és ő sem mondja, hogy szép napot. Néha így vagyunk, nálam stratégia része, nála valami más, de nem baj.
Aztán megjön a többi klambó, később, mint szoktak, programon voltak.
- Volt valakivel gond? – kérdezem illendőségből a kísérőt, régi motoros ő is, ezért csak legyint és elmondja egy mondatban, amit én is elmondtam volna.
Szóval nem volt, illetve a szokásos kezelhető, és ez megnyugtat.
Tanulás.
Nagyon fontos, és nagyon durva.
Az alap a megúszásra játszás gyerek részről, nagy energiánk van ebben, illetve, hogy ne legyen, és lassan alakul is, úgy néz ki, nem lesz bukás, de ez tényleg nagyon kemény.
Nyolc különböző korosztály tanulmányait figyelemmel kísérni olyan nehéz, hogy lehetetlen.
Még mindig dolgozom a helyes stratégián.
Tanulás után őrjöngés az udvaron.
Hagyom.
Fürdés a homokban, fára mászás, gördeszkával le a lépcsőn.
Csak arra figyelek, hogy ne vágja szemen Barbit Kevin egy marék homokkal, Tomi ne a legmagasabb fa tetejére másszon, és Laci ne üsse tarkón Tomit a deszkával.
Közben megjön Márton anyukája, a fiú mikor meglátja, hangos ÓÓÓ- val köszönti.
- Nem ehetsz édességet vacsora előtt. - engedem anyához.
Elmennek a kapcsolattartó szobába.
Bemegyek a felsőm lerakni, kurvára tavasz van, kicsit nyár is, ezért van mindenki hosszú nadrágban, furcsa ez, tényleg, télen minden gyerek rövidnadrágban nyomta, most meg. Mindegy, meg sem szólalok, tudják ők.
Közben áthallatszik a kapcsolattartó szobából, ahogy anyuka mondja, hogy egyél egy kis csokit.
- NEEEEM. – visít Márton, hányni fogok, mint múltkor.
Nem habozok, vagy mi, odahajolok a kulcslyukhoz.
- Jól mondja a kisfiú, anyuka, nem kell vacsora előtt csokika, majd utána, ne tessék félni, odaadjuk neki, nem szeretjük az édességet a kolléganővel, de a múltkor is végighányta az éjszakát, mert nem volt mérték.
Csend a túloldalról.
De már szaladok is ki, mert be kell jönni, kész a vacsora.
Még kint le a cipő, homok ki, és baszd meg, mindenkin van zokni, télen alig alig, rázzuk a homokot, irány a fürdő, és olyan mintha nyár lenne, a kagylóba folyik le az oly ismerős retkes vízpatak.
Két tenyér összezár, pulzáló mozdulatok.
Vacsora.
Közös.
Nagy dumálások, ilyenkor lehet a közösségi dolgokat, most nincs, megéljük az egészet, én ezeket úgy szeretem, tíz gyerek.
Szembesülök kicsit, rálátok jobban, sokszor nincs idő, most mindenki egybe.
De ez csak egy pillanat, mert Kevin máris kiöntötte a vizet, és kapott egy nyakast a bátyjától, meg Tomi több tésztát vett, mint Máté, és ez szerinte köcsögség, és mi lesz nyáron, meg Kevin befingott.
Fürdés, ez se csak úgy van, hogy mondod, hogy szépen sorban fürödjetek, na rajta.
Leszakadt a pajta.
Lazulás, de valaki azért fel van pörögve általában, ő porszívózhat kicsit az étkezőben, nehogy zavarja a tévéseket.
Másnapi ruha kipakolása, fekvés a kicsiknek.
A nagyok elvannak tízig, de azért mindig van, akinek kilenckor jut eszébe mosni.

Volt valami frappáns mondatom a végére az előbb még, de elfelejtettem.

 



2 komment

sötét-világos

2015.04.04. 10:47 Tóth Lajos

 

„ - És gondolkoztam egy történeten.
- Melyik az?
- A legősibb, a fény és a sötétség.
- Háát tudom, hogy nem Alaszkában vagyunk, de nekem úgy tűnik, hogy a sötétség egyre inkább beborít minket.
- Igen, ebben igazad van.
- Hé, Marthy!
- Na, mi van?
- Toljál inkább a kocsi irányába. Voltam én már eleget kórházban.
- Jézusom. Tudod mit? Tiltakozom. Bár szerintem te elpusztíthatatlan vagy.

- Amúgy meg te rosszul állsz hozzá. Az éghez.
- Hogy érted?
- Egykoron csak a sötétség volt, de győzni fog a világosság. ”

                                                                                     True Detective vége

 

 

 

 

Mindig vannak tényezők, amiket bele kell kalkulálnod.
Eltervezed a nyugodt, békés napot a csoportban, és akkor érkezésed után valami a feje tetejére borítja az egészet.
Ilyen esemény az is, amikor a négy gyerek anyját valaki agyonveri.

 

 

 

 

3 komment

Hjajh.

2015.03.29. 18:48 Tóth Lajos

 

 

Az, ha valakinek ellopják az autóját, háát az nem valami jó érzés.
Állsz, nem is tudod, mi van. Aztán szépen lassan leesik. Várod a rendőröket, és még mindig reménykedsz, mindenféle szarban, magad sem tudod, miben. Aztán megjönnek a srácok, hivatalosak, de tudod, amit kicsit már éreztetnek is, hogy ez van, baszd meg, lófaszt se tudunk tenni. Aztán a nyomozó is felteszi ugyanazokat, és ő már jobban érezteti, hogy ez bizony csá, megszívtad.
Aztán ülsz otthon, nézel ki a fejedből, hogy mi legyen. Jön a kérdés, hogy miért. Rájössz, tudod, hogy nincs miért, ez a legértelmetlenebb dolgok egyike, ne keress okokat, te lettél a soros, ez van.
- De hát már jó vagyok. – mondogatod mégis, majd újra eljutsz arra, hogy ennél még az is értelmesebb lett volna, ha felrakod a pénzt, vagy az egész autót pókerre.
Vagy a 31 – re.
Nyugtatgatod magad, másokkal sokkal rosszabb is történt, még annál is, hogy benne hagytad a forgalmit a kocsiban, és most majd valószínű pereskedned kell évekig a biztosítóval.
És mégis mindig eljutsz a kérdésig, pedig küzdesz ellene, hogy miért.
Már olyan jó volt minden, most is táborban voltál árva kölkökkel, és amikor észrevetted, hogy elvitték az autót, akkor is kaját mentél volna venni az Otthonba.
Egy ideje nem iszol, kibírod, nem nyitsz ki egy sört.
Este csak odaszólsz a rendőrségre, még jó is, mert be kell menned.
Persze várni kell. Nem kezdesz el veszekedni a rendőrnő portással, aki úgy beszél veled, mintha elloptad volna a kocsiját.
- Itt ül, és kitölti ezt. – mondja, de te már ülsz rég, és már nemcsak magad sajnálod, hanem őt is.
Majd kis idő múlva jön, pont amúgy is elakadtál, hogy azt nem is kell kitöltenie, csak várjon, miért nem mondta, mindjárt jönnek.
Jön is a rendőr néni, aki délután ott volt a helyszínen, ami amúgy a szűkebb lakóhelyem.
Kedves, van háttetkója, és sajnálkozik. Beszélgetünk, míg elérünk a nagyon messze van szobáig.
Elmesélem neki, hogy mennyire keresem a miértre a választ, megért, és elmondja, hogy bár hisz a karmában, ezt nehogy odacsapjam, mert nincs értelme.
- De hát mindennek van értelme, vagy pont nincs? – kérdezem, és merülnénk el schopenhaueri mélységekbe, amikor megérkezünk.
Semmi romantikus, kurvára nem skandináv krimis szoba, ugyanolyan ótvar, mint az egész.
Olyan, mintha mindent lomtalanításból hoztak volna fel. A hűtő üvölt, mint egy szúnyogirtó helikopter, a kávéfőző retek, foltos ágytakaró a dikókon. Cigi szag mindenütt. A nyomtató nem működik.
Tényleg csak a rendőrség lehet.
És persze közben a folyosókon azok a furcsa emberek, a rendőrök.
- Üljön le, ahová akar. Hívok valakit, aki megszereli ezt a szar nyomtatót, aztán felvesszük a vallomást, és már mehet is.
- Addig szétnézhetek? – mutatok körbe a szoba falán lévő fényképtömkelegre.
- Nézzen, persze.
A sok rohadék. Most, hogy károsult vagyok. Célok, hirdeti egy kiírás. Zsebmetszők képe a villamoson, besurranó nők, törött orrú, zombi kinézetű zsebes. Odaírva, részegnek teteti magát.
A kuruc infó lekövetkeztetne.
Aztán megpillantom a főhelyen.
M. apuka, akinek a gyerekeit nevelem, és aki eddig háromszor jelentett fel minket. Akinek a gyerekei annyira sérültek miatta, hogy maguk zokognának.
M. apuka a képen, vezető száron, azzal az undorító cinizmussal az arcán, a Célok felírat alatt.
Aki lehet, hogy ellopta az autónkat.
Valami miatt megcsavarodik az orrom, megfáztam a táborban, ahol a fiával töltöttem a hetet, de persze nem azért.
Zokognék, de nem fogok persze.
Megjön a hölgy, mi az, kérdezi, ismerem ezt a faszt, mondom, néz rám, összezavarodva.
Beszélünk.
- És milyen egy ilyen embernek a gyereke? – kérdezi.
- Háát, nem tudom, milyen? Semmilyen. Most még. Majd munka lesz ő is, rossz esetben.
Nézem az arcokat tovább, és közben megy a rutin.
- Nem tudom, mit akar tőlem az élet. - jön ki belőlem.
- Kinyomtatom, aláírja, és mehet is.
- Jó.

 

 

 

5 komment

Aranyos, cuki, facebookra való gyermeki szavak

2015.03.18. 22:55 Tóth Lajos

 

 

- Apa mindig azt mondta, ha úgy volt, hogy ti intézetis köcsögök.

                                         M. Kornél vacsora közben

 

 

- Halló, ...aha,...,igen... BARBIIII, apád hív, és teljesen részeg.

                                             V. László felvette a telefont

 

 

- Az a bácsi, a Barbi anyjának a barátja, vagy kije, teljesen részeg, és olyanokat beszél, hogy nekem lapos a fejem, meg, hogy ne dumáljak vissza, de ki ez a fasz?

             M. Kornél, aki mindenkivel beszédbe elegyedik most rossz embert kapott T. Barbi kapcsolattartásán.

 

 

 

- Apám is küldi ezeket a szar édességeket, csak fosok tőlük, nemhogy bejönne meglátogatni.

                                                                                            K. Sándor

 

- Az igazi ló?

    M. Kevin a cirkuszban

 

 

Szólj hozzá!

Személyesebb, nyálas bejegyzés

2015.03.10. 22:08 Tóth Lajos

 

 

Régen beszéltem az Átmenetiről. Most sem fogok sokat. Olyan évek voltak, hogy na. Még most sem hevertem ki. Minden nap gondolok rá. Az egészre. Most már van viszonyítási alapom is, bár ez szakellátás, és az is igaz, hogy már akkor tudtam, hogy az az egész egy kavargó szennyvízen egyensúlyozó hirdető újság, ami úgyis mindjárt a fos része lesz. Ha nem maga a fos.
Nem tudom, mi lett volna velem, ha nincs ez a blog. És azt sem tudom, hogy mennyi ment át az olvasóknak, úgy mindenből. Nyilván durva gyermek sorsok, de remélem a világvégén lévő, de örüljünk?, hogy egyáltalán létező, Átmeneti Otthon is megismerhető volt.
Azért merült ez fel, mert a költözés óta most kezdtem el a papírjaim között rendet, rendet? rakni. Találtam ezt azt.
Most örülök, hogy ott vagyok, ahol.
Sok mindent elárul, hogy október óta három ember ment el, mert nem voltak megfelelőek.
A régi munkahelyemről senki sem dolgozhatna egy hetet sem ott, ahol vagyok.

Lesznek régi papírok, mint az alábbi, mert nem tudom kidobni őket.
Nem is kell.
Ez a mostani, nem tudok jobb szót rá most, a vesszőparipám, volt ebből is sok. Az az idegennek ható kifejezés, amikor tud az ember olvasni, csak nem érti amit.

Funkcionális analfabetizmus. (nem é-vel)

Kurva sokan vannak az országban, csak mondom.

 

002kicsi.jpg

 

 

 

 

1 komment

Reklám, avagy a börtön ablakába...

2015.02.18. 21:30 Tóth Lajos

 

 

Szóval van ez:

http://bentkint.kinja.com/


Jó étvággyal fogyasszák!



3 komment

Erős mondatok a héten 3.

2015.02.14. 21:30 Tóth Lajos

 

 

„ – Azt mondta, hogy most nem akar veled beszélni, most velem akar.”

   T. Barbara, miután megkértem, hogy egy percre adja már át a telefont az anyjának, hogy tudjak mondani neki egy fontosat.

 

 

„ – A faszom kivan már ezzel a szervezéssel, ezzel a jóemberkedéssel, csináljanak valamit, mert, na mindegy, visszhall.”

M. apuka, miután mondtam neki, hogy sajnos a fia nem tud a telefonhoz jönni, mert pszichológusnál van.

 

 

„ – De miért van az, hogy az ő anyukája nem jöhet, és mégis mindig jön, míg a miénk jöhet, de négy éve nem jön.”

        T. Elek.

 

 

„ – Na, csak azért hívom, mer a gyerek anyja feljelentette magukat, én nem tudom, valami szabadság megsértése miatt, de az ügyvéd azt mondta, hogy megáll a dolog, úgyhogy kemény lesz, készüljenek, csak mondom szólok, péntek 13, gondoltam feldobom kicsit.”

   M. apuka

 

 

„ - Nyár van, alig fürdőruhában ”

                              M. Kevin a zuhany alatt

 

 

 

Szólj hozzá!

Aztán hazafelé ettem egy gyrost

2015.02.08. 18:59 Tóth Lajos

 

 

 

Sokat sétálunk. Amikor csak lehet, busz helyett gyalog nyomjuk. Lehet beszélgetni. Egy ilyen alatt közölte velem Máté, hogy utálja a törököket. Szereti a történelmet, a maga kis egyszerű, naiv módján, gondolom olvasott valamit a török hódoltságról, vagy az iskolában volt valami. Próbáltam meggyőzni, hogy hát azért csak ne utálja a törököket mindet, a ma élőket is beleértve, meg, hogy nem csak a török hódoltság volt, előtte már találkoztunk, amiért a törökök testvérüknek tartanak minket, de nem nagyon ment, azt pedig nem akarta elárulni, hogy ugyan mi is váltotta ki ezt a tántoríthatatlan utálatot. Aztán a sarki kutya végképp elterelte a témáról.

 

Később, karácsony körül elmentünk gyrost venni a csoportnak, illetve akik bent maradtak. Mivel elkísért, gondoltam ő kap egyet helyben is. A török bácsinak, aki láthatóan már sokat megélt, nagyon tetszett a kiscsávó, aki tényleg egy folyton mosolygó kis kölök. A gyros tálat pillanatok alatt bekebelezte, és csak arról tudott beszélni, hogy az a kenyér, pita, na az, milyen isteni, és hol lehet csak úgy magában kapni, ha ezt a testvére megkóstolja be fog szarni. És akkor ő kap még egyet, az biztos?
Amikor visszavitte a tálat, a török bácsi elismerően mosolygott, látom ízlét, mondta, majd kezet fogott vele, vállát meglapogatta.
Kifelé menet megkérdezte, hogy miért beszélt annyira furcsán az a kedves bácsi.
- Mert török.
- Török?
- Török.
- Végül is szeretem a törököket, aki ilyen kaját tud, és ilyen kedves, azt szeretni kell.

 

Ülök ugyanabban a gyrososban, este van, mindjárt bezár. A bácsi áll mellettem, majd kifakad.
- Eigész náp válogáthnák má. Néjzd meg, ván minden má. Sólet, szárvás, csirkébrokkolivál, húslévés, tésztápárádicsom, minden, húzzá á száját, neim jó, válogáthnákh, élménnékh. Pédigh ván mindenki, gázdágnák, szegénynékh. Néim mondhátó, hogyh szár, jó vágyokh, ván sok szár, de én jó vágyokh, mégh Isztámbúlbán is szákács voltham, és jól éltem belőle. Mosth ném vágyokh szákács, de vánnákh jók itt helyettem. Néim értem, friss, finóm, te tudod, meg mindig mondom, legyen olcsó. Pérszé, válogáss, ván pénzed, válogáss, de túl sokhán válogáthnák, á fijátálokh, csák á pofáth vághjákh áz árcombá. Mi? Büdös? Ná, mindegyh, há éhes vágyh egyél, de nem tud mindenki, má jött egy nő, neim volt pénzhe nem tudoth enni, ádtám olcsóbbán. Sokán nem gondolnákh á szegénységre, válogáthnák. Ná, egyhél, nem závárokh, csákh mérgesh vágyokh kicsit.
Ettem, lenyeltem a falatot.
- Emlékszel a fiúra, aki megevett itt nálad egy nagy gyros tálat, és még elvittünk hatot?
Csillan a szem.
- ÁÁ, ighen, á kis nevető, nágyhású, ighen.
- Na, ő még soha nem evett ilyet. Mikor hazaértünk, aznap még megevett kettőt. Én ilyen állami gondozottakkal foglalkozok egy otthonban, akiknek bajuk van, illetve ők csak elszenvedik.
Érti, látom.
- És sokszor gondolok arra, hogy mennyire pazarlom az ételt, meg még sok mindent. Egy gyros, érted, nem nagy szám, de sokan nem ettek még.
- Igénh, áz emberekh nemh gondolnákh erre. Nincs pénz, ván pénz, ez ilyen. Kis gyérékéknék há nincs pénzh, áz bájh. Jó lénné, há á kájá nem lenne gond, de ott Isztámbúlbán is sokh gyerekh ván áz utcán, megh itt áhól lákok itt is, zácskó ván á fejükön. Pedigh, há lenne figyelem, nágyobbh figyelem, megh gondólom pénzh is, jó lenne, mert áztán ezekh á gyérékékh lópnákh, bájh lesz nekikh, késóbh megcsipnékh (készúrást mutat), egyh szár telefónérth, meg ezáz, de tudodh té.
- Igen tudom, most össze is foglaltad az egészet, mert ha gyermekkorban a felnőtt, az állam, akárki, nem figyel a dologra, akkor csak szar lesz, és az nagyobb szar lesz, mint a szegénységbe, főleg, ha gyerek, pénzt belerakni. De mi kicsik vagyunk, mit tudunk mit tenni?
- Éljöttök gyroszozni, lesz olcsó.
- Kösz.
És már megy is, mert többen jöttek.
- Hágymá, csípősh?
És hozzá ugyanaz a közvetlen szívélyesség, ami a török vendéglátás sajátja, pedig ez még jóval kisebb, mint ami mondjuk Törökország belsejében tapasztalható, ez már kicsit magyaros.
Kifelé menet odaköszönök.
- Ná májd gyértékh, mindenkhi, én itt vágyokh tudodh mindigh, remélem itt is lészékh.
És bár közhelyes volt a beszélgetés, kurva sok ilyesmi volt, van az évek alatt, de mégsem volt felesleges, vagy hogy is mondjam.

 

 

 

 

6 komment

Csengettek

2015.01.19. 00:06 Tóth Lajos

 
Festés van.
Pakolás.
Még jó, hogy nem rendeltem még meg a csocsó asztalt, mert most alatta aludnának a pulykák. Mer hogy a nappaliban van az alvás addig, amíg.
Közben zárni kell az ajtót, mert félő, hogy a gyerek anyuka valamit csinál, amiben a szörnyű is benne lehet.
Így meg állandóan csengetnek.
Fogom a kulcscsomót, odasétálok, kinyitom.
-Már egy órája itt csengetek. - köszön Szandi a másik csoportból.
-Én is. - zavarom össze egy pillanatra, ami elég ahhoz, hogy kizökkenjen a flegma szarból.
Elmegyek tanulni a kicsikkel.
-Kiengedsz? - kérdezi kisvártatva cigis Sanyi.
-Ja.
Visszamegyek tanulni a kicsikhez.
Csengetnek.
- Megyek! - kiáltom.
Útközben beszólok a zuhanyzóba Kevinnek, hogy most már elég, jöjjön ki.
A zuhanyzó lefolyóját valamilyen fürdős kupakkal el szokta torlaszolni, hogy a tíz centi mély zuhanytálcában pancsolhasson.
Csóri, jut eszembe mindig, amikor látom, ahogy igyekszik belegyömöszölni magát a csurig engedett zuhanyzótálcába, mint te egy kibaszott nap után otthon a fürdőkádba.
Kurvára a kis mécsesek nélkül, amit a kád szélére raksz.
Aranyos.
Ez is eszembe jut.
A múltkor nem talált tusfürdő kupakot a lefolyóhoz, és nekem pont akkor nem volt időm pár percig keresni neki, de aztán mentem, hogy akkor gyere, nézzünk valamit, és éppen a cédésmagnót helyezte rá felé a lefolyóra, hogy az majd jól elzárja a víz útját.
Mondom, hogy aranyos.
Nyitom az ajtót, Tamás anyuka az a darabos beszédével. Köszönök, fordulok, úgy mondom, hogy szólok neki.
Út közben cseng a telefon. Veszem, de eszembe jut, hogy nem zártam be az ajtót.
- Tessék átmeneti otthon. - baszom el megint, tíz évig vettem fel így a telefont, jaj, de jó, hogy már nem ott vagyok, de csend a túloldalon, majd megszólal a külföldi hang, és én már csak belekiabálok az esti rutinba.
- BEEEEEAAAAAAA, telefon.
Szaladok tovább, mert lassan vacsora, de gyorsan vissza, bezárni az ajtót, nehogy rajtam múljon, amibe bele se gondolni, közben Tamás anyuka ül, előtte a nylon szatyrai, rejtély, mi lehet bennük.
Fordulok, csengetnek.
- Ó, na.
Kinyitom, Sanyi.
 - Miért zártad be?
 - Mert azt mondták a hangok.
Csend.
Vacsora 10 főre. Mindig kihívás. Általában nem elég. Most hot-dog. Vizet engedek, majd rápillantok a kicsikre. Viszonylagos nyugalom. Majd nem lesz, ha kijön Kevin a zuhanyzóból.
Erről jutott eszembe.
 - Keeeviiin!! Szállj ki a zuhanyzóból!
És már jön is Petike, törülköző a derekán.
 - Az a kis köcsög kifürödte a meleg vizet.
 - Rossz a bojler, majd megjavul, nem ő tehet róla.
 - De mindig ez van, amikor a kicsik fürdenek.
 - Még csak ő fürdött.
Csengetnek.
 - Nyugi, majd fürdesz este 9 után, megengedem, na, oké?
 - Oké.
Megyek, hogy kinyissam.
Közben újra Tamás anyuka, mered a lába elé, motyog valamit.
Kinyitom az ajtót.
Megjöttek a terápiások.
 - Mikor eszünk? - köszönnek.
Visszazárom.
- Taaamááááááss, itt van anya! -  kiáltok, és kikerülöm a vizes lábnyomokat hagyó Kevint.
 - Óó, ne már! - hallom Tamást, aztán újra csengetnek, és mindjárt vacsora.


 

1 komment

Milyen buzis frizura az? Nem takarodsz haza?

2015.01.08. 22:53 Tóth Lajos

 

 

Apámék mindig kérdezték, tán még a múltkor is, hogy mér nem megyek el egy általános iskolába magyart tanítani.
Az egyik ok, hogy nem tudnám azt a fajta irodalmi tananyagot tanítani, amit kell. Azt, amit feleslegesen erőltetnek, kiirtva az olvasási hajlandóságot.
Nekem mániám az olvasás, a legfontosabb tanulási lehetőségnek, mindennek tartom.
De mindegy.

A másik, hogy nem akarok egy olyan közösségnek a tagja lenni, nem írom le, hogy tisztelet a kivételnek, akikkel hosszú évek alatt, gondozottjaimnak köszönhetően találkoztam.
És a tanári szagát sem szeretem, nem csak azért, mert szinte ott nőttem fel, illetve bocs igazgatói irodában, hanem, mert.
Én a nem normális gyerekekkel akarok foglalkozni.
(Azér, hogy normálisak legyenek?)
Szélmalomtánc.
(tudom, hogy szélmalomharc, nem vagyok hülye, csak táncolni jobban szeretek, ha feleslegesen is)

Normális.
Ez a célom?
Lehetnek valaha is?
Ki segít?

Hát az a szerintem (nehogy bepereljen) elmaradott, szocializmusban élő, (jó esetben, mer ha nem, akkor talán az őrületben, ami van annyira rossz), saját, sekélyes világát mindenre kivetítő iskolavezető biztos nem, akit zavar az otthonos gyerekek haja, ami nem vörös taréj, hanem egyszerű Nejmáros (focista példakép, tudom, nem így kell írni).
Azzal sem fog segíteni, és nem is értem, hogy lehet pedagógus, hogy mondhat ilyet, hogy nem mehetnek másnap iskolába.
Kitiltotta őket az iskolából, mint a hülye amerikai tinifilmekben.
A hajuk miatt.
Most mondom, nem volt gázos a haj.
És azt is mondom, hogy magatartás-gáz sem volt, jó?
Mi ez? A hatvanas évek?
A rendőr elvisz, levágatja a hosszú hajat?

Hozzá tenném, de minek, hogy szinte minden fiú taréj jellegű hajjal mászkál, mindenkinek van tetoválása, és tele az ország piercingekkel.
Meg van internet, okostelefon, facebook, ésatöbbi.
És ezeknek az ésatöbbiknek a nevét se hallotta a tanárok nagy része.
Nem kell, hogy tetsszen, de ez van baszd meg.
Távolodj csak el a gyerekektől, akiket meg akarsz pedagogizálni, és aztán nem érted, hogy nem értenek, és általában, semmi kölcsönös megértés nincs köztetek.
Mert te, és a kis tanár társaid le vannak maradva.


Aztán.
A két kölök nem mehetett templomba, karácsonyi ünnepre, mert az egyik haja, ahogy az igazgató úr mondta, buzis, a másiké használt vécékefe, és belemarkolt, majd felemelte kicsit.
A gyereket.


A konyhás nénik vigyáztak rájuk.
Értem én amúgy.
Az állami gondozott gyerekek.
Meg sem lepődtem.
Csóri pulyák viszont nem értik.
Nem mehettek iskolába.

Ez van baszd meg.

Meg a srácok arcán az értetlenség.


Sosem fogok normál iskolában dolgozni.

 

 

7 komment

Boldog karácsonyt, meg ilyenek.

2014.12.16. 23:53 Tóth Lajos



Amikor elesnek, beverik valamijüket, és sírnak, majd elhangzik, hogy anyaaa, vagy apaaaa, na az fájdalmas volt mindig is.
Na, nem úgy, mert megszokod, csak na.
Anya, mi?
A másik csoportból most is áthallatszik a sírás, és az elnyújtott anya.
Zitának nincs jó napja. A múltkor sem volt, amikor én hoztam a bölcsődéből.
Egyik kezemet fogta a hiperszuperaktív Kevin, az ő kezét fogta Vivi, a másikban Zita.
Láncmese.
Azon a héten én hordtam haza őket, jól is ment, de akkor sírt végig, hasát fájlalta. És ez sem derült ki könnyen, tudod milyenek a bölcsisek.
Már az öltözés sem volt egyszerű, egyfolytában sírt, és akkor még azt sem tudtam mi van, velem van a baja?, vagy mi?
Közben Kevin a falon, a csöveken lógott, nézzétek, mit tudok, szólította meg a többi szülőt, akik, mint általában a többi szülő a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, buszon, villamoson, néztek is.
Zavartan? Furcsán?
Ez van.
Meg van nekik is a bajuk.
Szóval Zita egész addig ordított az ölemben, míg aztán a buszon a görcs kiengedett, és én a szar, bocs kaki szag közepén, homlok izzadva, csak abban tudtam reménykedni, hogy nem fosta össze hátközépig magát, és engem.
Szóval, ahogy itt hétvégézem hallom, ahogy az anyját hívja, fájdalmában, de az nem jön.
Helyette itt vannak a nénik a csoportjában.
A nénik, akik megtanítják bilibe kakálni, köszönni, kanállal enni, zuhanyozni, fogat mosni.

A legdurvább fless az volt, amikor tudatosult bennem, hogy hé, az átmenetivel szemben ezek a gyerekek nagyrészt már végleg itt lesznek, és én vagyok az, meg a három kolléga, akik a család helyettesítők, akár tetszik, akár nem.
Tőlem veszik át a dolgokat.
Vagy nem.
Ez durva.
Végül is van tíz gyerekem.

Nagycsalád.

Van egy srác a csoportban, nehezen értük el egymást, de túl vagyunk rajta, szóval sokszor magányossá válik, szomorú, meg morog, dünnyög minden kis semmiségen.
Egyszer mondtam neki, hogy micsoda egy depressziós vagy te.
- Jaj isten őrizz!
- Na, miért tiltakozol annyira, én is szoktam depressziós lenni. Úgy értettem rosszkedvű.
- Hát én nem vagyok az. Az kéne még, hogy elvigyetek valami pszicho vizsgálatra.
- Jaj, nem azért mondtam, csak, hogy miért vagy szomorú, mi bajod, mi hiányzik.
Tettem fel a kérdést lazán, elfelejtve egy pillanatra, hogy hol vagyok.
- Mi hiányzik, mi hiányzik? Egyet mondok, a család.
- Ó.
Csend.
- Soroljam még?
- Ne.


Megkezdődött közben a karácsony. A héten több állandó támogató jött ünnepelni, nagyon kedves dolgok.
Hangulat már van, és az ünneplő ruhák is folyamatos készenlétben.
Érzelmileg mindig helyre rak ez az időszak, sokaknak javasolnám.


Most sok a dolog, úgyhogy nem tudom, mikor lesz időm itt, de hatalmas kösz az utalásokért. Több csocsóasztal is kijön az összegből.
Hihetetlen tényleg. (volt aki valutát utalt, majdnem egycsocsóasztalnyit, de pszt.)


Most hétvégén, a fent említett, nem is olyan kicsi, 13 éves fiúról kiderült, hogy még sosem evett gyrost.
Gyrost.
Érted?
Az utalásoknak köszönhetően most evett.
Ízlett neki.
Kösz.

Ezek simogatják a lelket.
Nem?







6 komment

Erős mondatok a héten 2.

2014.11.27. 11:17 Tóth Lajos

 

 

 "Miután megkaptam, a feje se tetszett, ez a kapcsolat offos."

      Fanni nevezetű a Dennis nevezetűről a Való Világ akárhanyadikban

 

 

 

- Amúgy nem is a Mikulás hozza a csomagot, hanem az éjszakás.

                                                                     M. Kevin, 6 éves, óvodás.

 

- Fogok szólni apának, majd jön a kutyákkal.

                                           M. Kornél, 10 éves

 

Miért szomorúak mindig az öreg nénik, öreg bácsik a buszon, hiányzik az anyukájuk?

                                       M. Kevin, 6 éves óvodás

 

- Neked meg nincs anyád!
- Az lehet, de jobb is, mint hogy olyan csöves kurva legyen, mint a tiétek!

       M. Kornél és K. Sándor összevitatkoztak

 

 - Ilyenkor azt szokta mondani apám, hogy mindjárt kirúglak az útra, csak nem így, hogy rúglak, hanem, hogy baszlak, csak nem akartam csúnyán beszélni.

         M. Kornél, 10 éves

 

- Anya, beteg vagyok. Nem érted? Beteg vagyok. Anya. Beteg vagyok. Állj már le, nem érdekel az a fasz, bazmeg, nem hallod, beteg vagyok. Mindegy, na megyek.

                                                                  V. Lászlót felhívta az anyukája

 

- Hiányzik anya.
                T. Barbara, 9 éves

 

- Mennyit kell aludni, hogy jöjjön a Mikulás?

                                 M. Kevin, 6 éves, óvodás.

 

 

Szólj hozzá!

Cigány zsidó vagy? Az vagy.

2014.11.13. 22:36 Tóth Lajos

 

 

„Amúgy az én heppem meg az, ha gyalázatos hazugok megrontják a szavak becsületét. Nem olvashattál ki funkcionális analfabétizmust, testvírem, mert egyrészt rövid e-vel csak analfabEtizmus van, másrészt nem elemeztem sem a cikk, sem az irományaid tartalmát.
A forma, Tampikám, a forma!
A tartalmi elemzésig el sem kellett jutni...”

              Br-O (http://mandiner.hu/cikk/20141106_tampi_azert_nagy_punkok_a_ciganyok)

 

„Amúgy a blogodon is Tampi (direkt nagybetűvel, bazmeeeeeg!) írja a kommenteket, így is szólítanak meg a viráglelkű olvasóid.”

                                                               Szintén Br-O

 

 

Szóval minden oké.
Illetve annyi, hogy egy riport következtében (http://abcug.hu/azert-nagy-punkok-ciganyok/) megjelentek közben a trollok (micsoda szó), illetve nem is azok, hanem akik utálják a cigányokat.  (A cigány gyerekeket is?)
Mert aztán kit érdekelnek a trollok?
De aki ebben az interjúban is csak azt látja, hogy alapjában véve egy kössek bele vagyok, egy cigány bérenc, meg faszom, azzal mit kezdjek?
Nyilván semmit.
Mindegy is.
Pedig amúgy nem.
Főleg, hogy a mostani csoportomban két, bőrszín alapján cigánynak nevezhető gyerek van.
De nevezhetőek ők semminek, senkinek inkább.
Gyökértelennek, kedves viráglelkű olvasók.
Anyát és a két testvért a nevelő apa folyamatosan verte, alázta. Anya meg mindig visszament hozzá a kórházból.
A gyerekeket az állam az utolsónál már nem engedte.
Nincs azóta senkijük.
Köcsög cigányok?
Faszt.
Gyerekek.
Gyökér nélkül.
Nyugi, én nevelem őket.
Na, most, hogy kihisztiztem magam, jöjjön valami más.
Megvan már, hogy mit veszel karácsonyra a csajodnak, meg a pulykáknak?
Nálunk is megy a listaírás.
Mármint az Otthonban.
Sokan egy egész sajtot kértek.
Meg Pókemberes jelmezt.
Meg hajvasalót.
Meglesz, nyugi.
Viszont kéne egy normális csocsó asztal.
Nem tud valaki egyet?
Írtam a csávónak, aki a facebook-on telebaszta az üzenőfalad bal oldalát a hirdetéseivel, hogy esetleg olcsóbban nem lehetne-e.
Sajnos nem válaszolt.
Szóval 50 ezertől már lehet venni normálist.
A húszezres két hétig tart.
A legjobb a 70 ezres.
Esetleg, ha nem zavar, kedves viráglelkű olvasóm, hogy két cigány kinézetű testvérpár is játszana az asztalon, a jobb oldali számlaszámra küldhetsz számodra is léleksimogató adományt, és ígérem, lefotózom a kitakart szemű boldogságot.

(aki a legtöbbet adja, eljöhet kikapni.)

 



25 komment

Erős szavak a héten

2014.11.01. 22:38 Tóth Lajos

 

" A magabiztosság nagyon jól megy."
                                      X-faktor (valaki, valakinek)

 

 

- Mit nézel, mindjárt odamegyek, úgy szájba baszlak.
                                                                     M. Kevin, 6 éves, óvodás.

 

- Jól van, fogok szólni apámnak, meg a gengszter haverjainak, majd ők...
                                                                           M. Kornél, 10 éves

 

- Úgyis kirúgatlak.
           K. Sándor, 11 éves


- Nézd, ezzel a filctollal (rózsaszín) foglak leszúrni, ha nagy leszek, ja és hátulról, hogy ne lásd, ki volt.              
             T. Elek, 12 éves

 

- Kurva anyád!
       O. Péter, 10 éves


- Barátom vagy?
     M. Kevin, 6 éves, óvodás

- Bocsánat.
   O. Péter, K. Sándor, M. Kornél, M. Kevin

 

 - Anyám egy csöves. Apám mondta, hogy egy csöves, kéreget, meg gyűjti a dobozokat, és lop is. Ráadásul terhes, valami más embertől. De apa már megverte azt az embert, találkozott vele, és így, nézd, lerúgta, meg elmondta neki, hogy egy köcsög, és nekünk meg azt, hogy anyánk nem az anyánk.
          M. Kevin, 6 éves, óvodás


- Szerintem te egy tízesből kilences vagy.
            Sz. Péter, 15 éves

 

3 komment

11.

2014.10.16. 23:14 Tóth Lajos

 

" Négyezer-húsz a visszajáró, és vigyázni, mindenhol ezek a lomtalanítók."
                                   A boltos néni a sokat vásárló néninek ma a boltban


Miközben a miniszterelnök meghirdette az új roma politikát, és a hétvégi lomtalanítás előtt már négy nappal foglalják a helyett a srácok, kocsiban alszanak, meg cigiznek mellette, na, addig én is lassan beszokok az Otthonba.
Hazafelé, meg végül munkába is, azon gondolkodtam, hogy mi lehet az a kidobott dolog, ami miatt érdemes már négy nappal előtte stipistopizni a helyett.
Ma este, ahogy jöttem, portyázó naszádok bukkantak fel, mint az Apokalipszis most film hajója, ők is mentek, mentek, és minden letekert ablakban, egy katona, mindenki őrségben, vizslakutyák,
Nyomom a melót, nagy kihívás, de alakul, tényleg sok a munka, de másabb ez, mint arrafelé.
A szülők mondjuk ugyanazok.
Ma jött a Kevin anyja, aki szegény, hát sok a gondja, gyógyszerek, alkohol, élet.
Később még apa is jött.
Anya mondta neki, hogy talán ismerkedjen meg velem, mutatkozzon be, meg ilyesmi, és ekkor ő csak morgott, meg dünnyögött, hogy kivel, ezzel a gyerekkel, az enyém is lehetne.
Mármint én.
Pedig alig idősebb nálam. Jól tartom magam, na.
Közben én csak ott álltam, és álltam, és nem tudtam, hogy mi legyen.
Illetve tudtam, nagy levegő, és vonulás vacsorát csinálni a gyerekeknek, például az övének is.
Pont ma kérdezte meg egy újságíró, hogy miért nem szeretem a szülőket.
A múlt héten az egyik azt nehezményezte, hogy hogy lett levágva a fiú haja.
Kérem?
Fodrász vágta.
Meg baszd meg, vágasd le te.
De ezzel sosem szabad magad bosszantani.
Alapszabály.
Vajazom a kenyeret a gyerekeknek.
Lebaszom a kést.
Kimegyek.
Apukát megkeresem.
- Bocsánat, de nem tehetem meg, hogy magamban tartsam, maga nem fogott velem kezet, pedig én nevelem a gyerekét, és ennyi kijárt volna, hogy bemutatkozik, de igen, én hibáztam, hogy kezet nyújtottam. Mindegy, ezt elrontotta, a gond az, hogy nem is tudja.
- Itt a legszarabb a gyereknek, illetve a börtön majd szarabb lesz neki.
- Remélem, nem kerül oda.
- Az élet ezt hozza.
- Mit mondjak magának? Viszlát.
Lenyugtatom a gyomrom, folytatom a vajazást.
Melegszendvics.
Vacsora.
Fürdés után a kicsikkel megbeszélem a WC használat rejtelmeit, Tomival meg irodalmat tanulunk, majd megnézünk a youtube-on egy- két régi, kilencvenes évekbeli hip-hop-ot, amit én javaslok, miután hallgatta a mostani szarokat. És vége a napnak, megyek haza, a sarkon négy cigány fújja a füstöt, várják, hogy összeszedhessék a lomot.

 

 

 

Szólj hozzá!

stand up comedy

2014.10.10. 23:44 Tóth Lajos

 

 

 

 

 

 

 

brad.gif

 

 

röhög.gif

 




mr de niro.gif



kétöreg.gif

 

nicholson_1.gif

 

 

spránc.gif

 

 

tommylee.gif

 

 

öö....gif

 

 

 

 

2 komment

A Zsolt tudja, A Zsolték megoldják

2014.10.03. 09:45 Tóth Lajos

 

Mottó helyett Bayer Zsolt cikke:

http://magyarhirlap.hu/cikk/6361/Ricsike

 

Értem én Zsoltot, vagy ahogy Pesten mondják A Zsoltot, értem.
Teljesen.
És bár nem írta le a cigány szót, azért mindenki szintén érti, hogy itt egy cigány Ricsi verekedett.
Legutóbb a kocsmában egy ember azt kérdezte tőlem nagyon indulatosan és alkoholgőzösen, hogy de Te, te velük foglalkozol, csináltál felzárkóztató képzést, még börtönben is tanítottál, akkor MONDD meg mit kezdhetünk velük.
Mármint a cigányokkal.
Nyilván nem kezdtem el, elég, ez nem ilyen, meg én is alkoholos voltam.
Sok ilyen kérdés van felém.
Az alap válasz az az, hogy mivel tudom, mi a csel, szerény vagyok, és azt mondom, hogy nem tudom, mi a megoldás.
Persze 15 év azért bennem van, és láttam egy két dolgot, de kurvára nem egyszerű.
A legbonyolultabb.
Annyira, hogy nem látom, hogy az ország ezzel a hozzáállással, hogy fogja ezt megoldani.
Illetve tudom, sehogy.
Azt is tudom, hogy A Zsolt jövőképe, megoldási terve sem szül eredményt hosszú távon, és ezt nem nehéz belátni.
„Majd jönnek a cigányok hőbörögni, oszt jól megverjük őket, oszt jól börtönbe zárjuk őket, oszt kész.”

És akkor itt nem A Zsolt által lejegyzett liberális szarságok beszélnek belőlem.
Mert én furcsa mód a szigor híve vagyok bizonyos esetekben.
Mert láttam, és én éltem meg egy-két dolgot.
Például tudok olyat, hogy valaki az anyasági támogatásért szült 12 gyermeket. Nem a családiért, nem, mert aztán az összes gyermek állami gondozott lett. Csak az anyasági támogatásért. Talán hatvanezer forint körüliről beszélünk. Na, ez miért van engedve például? Kicsit nézzük meg azt a gyermekcsapatot, akiket az állam nevel, jó esetben nevelőszülő, de akit az anyja azért szült, hogy megkapja az egyszeri anyasági támogatást.
És én beszélek ezekkel a gyerekekkel nap mint nap.
Én nevelem.
Én tudom.
Eddig még nem vertek meg, remélem ma sem.

Kár, hogy A Zsolt demagóg, populista hülyeséget írt, de értem én.
Hogy a cigányok, ööö, (helyettesítsen be valami pejoratívat).
Mert ne legyünk álszentek a társadalom nagy része nem szereti a cigányokat.
És ezen a tengeren könnyű szörfözgetni.

Annyit szeretnék csak kérni, mert tényleg nem győzöm hangsúlyozni, mindent értek, de esetleg lehetne-e az a jövőben, esetleg a jelenben, hogy a kérdés, a probléma megoldását szakértőkre bíznánk.
De nem olyanokra, akik eddig voltak, mondjuk 89 óta, hanem mondjuk rám, aki tudják, máshogy szakértő.
Mert például, én is, ha újságíró akarnék lenni, és jó újságíró, akkor én A Zsolthoz mennék, nem?




Jaj, elnézést, csak még valami, egy kis apróság. Akik nézték a verekedést, és röhögtek, azok is rohadékok, nem?

 

 

 

4 komment

Dehogy van vége

2014.10.01. 23:21 Tóth Lajos

 

Az előző munkahelyemről könyvet lehetne írni.
Persze a végső, központi kijelentkezés sem okozott meglepetést, a kicsinyes szarakodás miatt két napom veszett el. Részletezhetném, hogy mik hátráltatták három papír aláírását, de faszom.
Az Otthon. Na, igen. A vonaton ülve a harmadik sörömet iszom örömömben, bánatomban.
Örömömben, hogy végre megléptem azt, amit már rég meg kellett volna.
Bánatomban, mert ott marad egy saját szennyvízén egyensúlyozó, ingyenes kampány, vagy egyéb hirdető újságból hajtogatott, félig átszarosodott papírhajó.
Ami, hogy még dühítőbb legyen, tök jól is működhetne.
De én, mint Nevem Earl hiszek a karmában, és tudom, hogy előbb utóbb mindenki.
Vagy nem.
Mindenestre, vagy mire, megnyugtató, hogy annak már nem vagyok része, és az ennekből, annak vált.
Szóval egészségemre.
Van új munka amúgy, végül nem a drogos lányokat választottam, akik, bár kellene iskolába járniuk, nem mozdulnak az irányba, csak várják, hogy betöltsék a tizennyolcat, és megkapják a pénzt.
Ebben még kihívás sincs, túl idősek, hatni már nem lehet rájuk, csak a teljes nihil, illetve a folyamatos konfliktus.
Megőrző, felvigyázó. Azt nem tudom.
A fiú csoportot választottam, egy szétzilált, gazdátlan, magára hagyott bandát, ahol a kis másodikos, mások ágyába direkt belehugyozó Kornél így fogadott:
- Te megint valami új vagy a hülye pampogásaiddal?
Ez az, gyerünk.

 

 

 

5 komment

Vége?

2014.09.05. 21:19 Tóth Lajos

 

Annak idején egyrészt azért kezdtem el ezt a blogot, hogy a kocsmában a barátaimat ne fárasszam a történeteimmel.
Működött.
Azóta is hívnak.
A másik, és talán fő ok az volt, hogy ne őrüljek meg.
Talán sikerült.
A Tampi blog nagy király, sok minden történt, sokat köszönhetek neki.
Sokat tanultam.
Most, az eddigi, hagyományos bejegyzéseknek vége.
Végeztem az Otthonnal, aminek több oka is van, a fő az, hogy Budapestre költözött a család.
A többi okról később.
Szóval lesz még bejegyzés, ebben biztos vagyok, de a tanévkezdésről az Otthonban már nem tudok beszámolni.
Most munkát keresek.
Jut eszembe, nem tudsz valamit?

 

 

28 komment

Ballada az olvasásról

2014.08.28. 17:02 Tóth Lajos

 

" Hol van Clasquin, a jó breton?
  S Auvergne gróf, ki trónt keresett?
  S néhai jó Duc d'Alencon?...
  És hős Nagy-Károly hova lett?! "

       Villon: Ballada tűnt idők lovagjairól

 

 



Továbbra is folytatódik az olvasó klub. Lassan alapíthatnék egy polgári kört. Csatlakozott Szabó Milán is, így már négyen ülünk a szobában, és szó nélkül olvasunk.
Álmom.
Úgy kezdődött, hogy Szabó Milán öccse megkért, hogy hozzak neki olyan könyvet, amiket én olvasok. Éppen akkor valami skandináv krimit olvastam, végül is nyolcadikos, éppen azt is átadhattam volna neki, de persze elkezdtem túltolni, hogy majd én jól hozok neki valami kurva jót.
Otthon aztán álltam a polcok előtt, és rájöttem, hogy ó nem kell ezt túlvariálni, fogtam három klasszikus krimit, meg két más furcsaságot, oszt jól van.
A Sherlock Holmes-t még aznap elolvasta, az Agatha Christie nem tetszett neki annyira, most a Majmok bolygóját olvassa. Ez utóbbit az Otthonban, a leghátsó, szakadt ruhás utáni szekrényben találtam jó pár könyv mellett, karácsonyi adomány lehetett.
Valaki odarakta.
Aztán csatlakozott Andika, aki kitűnő tanuló hatodikos, a város egyik menő iskolájában. Vele a szomszédos könyvtárba mentem el, a Szent Johanna gimit kivenni. Elmondása szerint az a vagány az osztályában, de senki nem adta neki oda.
Ezen nem csodálkozunk sokat.
Bent volt a könyv, öröm, boldogság, neki is kezdett rögtön.
Szóval olvasgatunk, régóta nem volt ilyenben részem, gyerekek olvasnak érdeklődéssel, saját akaratukból.
Próbálkoztam én mindig, de nem ment.
Most mégis, jó gyerekanyag.
Jó érzés, hangulat.

 

 




                                                   Ajánlás


(Villon után szabadon, és bár Villon liberális gondolom, én tanítottam a felzárkóztató képzésen és nagyon jó volt, sokat vitatkoztunk a költészetről)

 

Herceg, lehet pampogni, vergődni, ordítani, segget a földhöz verni, ettől még az igazság az, hogy senki sem olvassa a kötelező olvasmányokat. Anyám,aki kétszáz éve tökéletes irodalom tanár, azt mondta, hogy az Egri csillagokat évente két gyerek olvassa el átlagban. Órán, filmen megnézik. Lehet úgy nyomni, mint a másik irodalom tanár az iskolában, hogy nem nézik meg, de ettől sem olvassa el több gyerek. Benyelik a szar jegyet, oszt csókolom.
A probléma évek óta sunnyog, nincs változás. Illetve annyi, hogy nő a funkcionális analfabéták száma, ami sokkal nagyobb baj annál, hogy valaki ismeri-e a janicsárok ruháját, vagy Baradlayék kálváriáját.
A most velem olvasó gyerekek közül egy sem vett a kezébe kötelező olvasmányt a nyáron.
Fel sem merült.
Azt hinni, és hirdetni, különféle zavaros okokra hivatkozva, hogy a kötelezők listája jó, és elolvassák a gyerekek, önáltatás, vagyis hazugság.
És ez nagy baj.

 

 

 

3 komment

Az Ószövetség népe

2014.08.16. 21:01 Tóth Lajos

 

 

az ószövetség 001kicsi2.jpg

 

 

                                        Az ószövetség népe

 

                   Ádám és Éva nem hallgattak Isten szavára, hogy
                   ne tépjenek a gyümölcsökből.
                   De volt egy gonosz aki az alvilág ura volt.
                   És rá beszélte Évát, hogy egyen a gyümölcsböl, így
                   letépett egyet és bele harapott így azt mondta Ádámnak
                   hogy nyugóttan harapjon bele.
                   De szólt előre Isten igy nem hallgadtak a szavára.
                   Isten megszólalt igy asztmondta büntetésből a
                   pokólba kerültek.
                   De nem csak anyi hanem végeletta a világnak.
                   De kivéttelt Noé családjának. Ők hoztak el a
                   volt órszágukból egy sok állatokat igy hajóra eresz-
                   kedteknegy szigeten tallálték magukatmigy megmenekü-
                   ltek.
                   Noé nak megkegyelmezt Isten mert olyan bolondos
                   kedve vólt elkezdett táncolni igy megkegyelmezett neki és a
                   családjának.
                   ami a világ végéről kapcsolatos valami Hidrogén
                   saval pusztittotta el a világot Isten.
                   De először is elküldőtt Noé egy pajkos madarat
                   de az az nem jőtt vissza aztán elküldőtt egy
                   fehérgalambot és akkór csoda történt és vissza-
                   jöt a madár és egy fű szál volt a csőrében.
                   akkór megtalálták a szigetett igy boldogan éltek
                   mig meg nem halltak.





 

 

 

Szólj hozzá!