„ Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám.”

                                                             Máté evangéliuma 10 – 2, Biblia

Késve érkezem, de annyira azért nem, hogy ne nekem kelljen mennem a városi gyerekekért.

Igyekszem nem tudomást venni a sofőr megjegyzéseiről, aki elkezdi szívatni az elsős Ferikét, a poénjainál a könyökével megütögeti a karomat, amitől kiráz a hideg. Észreveszi, visszavesz, innentől már csak a regionális kereskedelmi rádiót, és a fenyő illatú wunderbaumot kell elviselnem, aminek szagáról először azt hittem, hogy a sofőr büdös.

Ezektől függetlelenül gyorsan megvan a dolog.

Irány a tornaterem, ahol a kisebbségi nap keretében műsor lesz. A rajz tanár visítva beszéli a testnevelővel, hogy tuti csak táncok lesznek, mert máshoz nem is értenek.

Eljövök.

Mikor bejöttem, a főnökasszony végignézett rajtam, de úgy, hogy ingerülten megjegyeztem, hogy nem farmerben leszek, hoztam váltóruhát.

Ettől magához tér, és eltűnik.

Mint egy kibaszott óvodában.

Később megkérdezem tőle, hogy a kolisokkal mi legyen a mai átmenetis karácsony alatt.

- Menjenek a kisebbségi napra a tornaterembe. – hangzik a válasz.

Fogalmam sincs, hogy évek óta mit zavarja az a három négy szerencsétlen pulya, akik amúgy mindannyian átmenetisek voltak, és azért tanulnak mégis itt, mert szeretjük őket, mi nevelők, és ők is szeretnek minket, ide tartoznak.

Később megbeszéljük Emesével, hogy egyszerűen azért mert  rosszindulatú és gonosz.

Szóval ma lesz az átmenetis karácsony.

Tündi néni, és Laci bácsi díszítik a fát.

Próbálok én is hasznosnak tűnni, járok – kelek, mutatom magam. A konyhában rákérdezek a főnökasszonytól, Tóthnétól, hogy hol vannak a gyermekfelügyelők, mire kifakad, és elkezdi osztani, hogy ez így mennyire szar, ez régen nem így volt, és hogy ő nem tud mit tenni.

Nem, mi?

Akkor ki a faszom tegyen?

Nem te vagy a főnök?

Ez csak a bevezető volt.

Tóthné kiborul, bőg, elmondása szerint nem tudja abbahagyni.

Közben Tündi nénivel lefújják a másnapi egyetemes, kollegális berúgást.

- Aki annyit nem bír megtenni, hogy eljöjjön a közös karácsonyra, akkor az holnap se jöjjön, így nincs értelme a holnapi bulinak.

Óriási öröm a szívemben

Éljen-éljen, nem kell jönni holnap, eljátszani a jókedvű, felhőtlen szórakozást. Már törekszem a minél kevesebb hazugságra.

Jó, persze igazuk van valahol, ezt eddig mondani sem kellett, hogy a közös karácsonyon, márcsak a kölykök miatt is, de ott kell lenned.

Ehhez képest Ordibálós Mari betelefonál, hogy nyertek – e a közös lottón, eszébe sem jut az átmenetis karácsony, gondolom Tóthné magára veszi, mivel újra sírva fakad.

Megérkezik a Vezérigazgató, és elkezdődik a műsor, a gyerekek énekelnek, szavalnak. Aztán Tóthné elmondja a minimált, kibírja sírás nélkül, majd a Főfőnök következik, aki a szokásos közhelyes, dagályos beszédét tartja.

Beszél valami útról, ami a karácsonyhoz vezet, és persze az elmaradhatatlan szeretet, és az otthon, meleg szavak is röpködnek, majdnem felnevetek, a sorban álló gyerekek nagy részének még anyai szeretetben sem volt része, nemhogy bármilyenben.

Ahogy általában ilyenkor körbe nézek csak engem feszélyez ez, bár biztos vagyok benne, hogy a nagyobbak közül értik páran az ellentmondást.

Egy jó mesét kellett volna mondani.

Kicsit meghatódok az ajándékbontásnál, Kis Barbi visongat örömében, miközben bontja a csomagját, pedig azt se tudja mi van benne, aztán extázisba esik, amikor meglátja a gyerek sminkkészletet.

Otthon a hét fős szobában valószínűleg nem lesz karácsonyfa díszítés, de karácsonyi dalok éneklése biztos, bár az nálunk sem remélem.

Jó pár gyereknek itt a legjobb életében utoljára.

Aztán kaja az egyik szobában, van minden, terüljasztalkám, a kollégák a vízszámláról beszélnek, kinek mennyi, a kis Ferike ácsorog a tányérjával a húsok, hurka, kolbász, saláták, gyümölcsök mellett, majd a tányérjára emel egy banánt.

Ollé.